2025.május.09. péntek.
 

A LeasePlan Hungária Zrt. 30 országban jelenlevő anyavállalatával közösen minden évben részletes felmérést készít a cégautó flottával rendelkező ügyfelei és az autókat használó sofőrök elégedettségéről. A TNS-NIPO független piackutató segítségével lefolytatott kutatás szerint a nemzetközi átlagnál majd minden területen elégedettebbek a hazai felhasználók, amely eredmény részben az innovatív, Magyarországon fejlesztett szolgáltatásoknak is köszönhető.

2011 januárjában és februárjában jelentősen megnövekedett a kábellopások száma a dél-balatoni vasútvonalon, Szántód-Kőröshegy és Siófok között. A bűncselekmények több százezer forint kárt okoztak a vasúttársaságnak és veszélyeztették a vasúti közlekedés biztonságát is. A bűncselekmény-sorozat felderítése és a tettenérés példaértékű rendőrségi és vasútbiztonsági együttműködés eredményeként valósult meg.

Fellegi Tamás klímaügyért is felelős nemzeti fejlesztési miniszter elnökölte az Európai Unió környezetvédelmi minisztereinek informális találkozójának klímapolitikai témáit 2011. március 26-án. A gödöllői találkozón a résztvevők az informális munkaülés egyetlen napirendi pontjaként a nemzetközi éghajlatvédelmi rezsim kérdéseit vitatták meg, míg a munkaebéden az Európai Unió 2050-ig előremutató dekarbonizációs útiterve volt terítéken.

 Mofetta kezelőhely - MátraderecskeMofetta kezelőhely - Mátraderecske

Régi tudás az a megállapítás, hogy Magyarországon a legrosszabb egészségi állapotú népesség az orvosok, a tanárok és az újságírók köréből kerül ki. A Magyar Újságírók Szövetsége idén először gondolt arra, hogy egész napos, ingyenes egészségfelmérést biztosít a kollégáknak nemcsak orvosi-kutatói előadásokkal, hanem gyakorlati tanácsokkal,...

 

A Workania által működtetett www.fizetesek.hu  internetes bérfelmérés munkatársai legutóbbi kutatásukban a különböző korosztályokhoz tartozó munkavállalók által megadott fizetési adatokat hasonlították össze. A felmérésből kiolvasható, hogyan alakulnak az átlagjövedelmek az egyes megyékben a pályán eltöltött évek változásával.

 

Könnyen hihetnénk, hogy balesetbiztosításra csak annak van szüksége, aki veszélyesen él; a valóság azonban mást mutat: otthon, munkavégzés közben vagy közúton nagyjából 600 ezer ember szenved balesetet évente. Jelenleg az emberek alig több mint 10 százaléka rendelkezik balesetbiztosítással, ami messze elmarad az európai átlagtól. Pedig egy valódi biztonságot nyújtó konstrukció megkötése ma már nem igényel extra méretű anyagi...

Füzes ÁdámFüzes ÁdámÚgy látom, a hívek alapvetően konzervatívabbak, mint ahogy mi elképzeljük őket. Bejönnek a templomba, és azt szeretnék, hogy a liturgiában ne ugyanolyan dolog történjen, mint a világban. Azt hiszem, abban tévedett a zsinat utáni reform, hogy teljesen olyanná akarta tenni a liturgiát, mint a világ, hozzá akarta igazítani a világhoz -...
 

MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK I.MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK I.A Magyar Posta jeles magyar előadóművészek bemutatása céljával új alkalmi bélyegsorozat kibocsátását kezdi meg. Születésük századik évfordulója alkalmából ezúttal Gács Rezső művésznevén Rodolfo, Básti Lajos és Kiss Manyi került bélyegre.

 

Tovább erősödött az ötödik Heineken Balaton Sound programja, a 2010. július 7-10 között Zamárdiba látogató világsztárok sora ugyanis újabb csokornyi névvel bővült. A Nagyszínpadon lép fel többek között a legnagyobb amerikai hip hop-ikon, Snoop Dogg. Jön a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb előadója, Mika és immáron negyedszer tér vissza minden idők legsikeresebb DJ-je, David Guetta is!