Minden várakozást felülmúlva az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa szervezésében közel 30 borászat mutatkozott be 150 féle nedűvel az egész napon át tartó programon 2010. február 27-én, szombaton a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületében. Immár ötödik alkalommal került megrendezésre az „Egri borok az Akadémián", az egri borászok és boraik hagyományos ünnepe.
A Henkel várakozásai szerint, a jelen pénzügyi év figyelemre méltó javulást hoz a vállalat eredményeiben. A gazdasági környezet regenerációját és a pénzügyi piacok továbbra is törékeny helyzetét figyelembe véve, a vállalat várakozásai szerint, szerves árbevétel-növekedése, azaz az árfolyamhatásokkal és felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatásainak kiszűrése után számított árbevétel növekedés, túlteljesíti a releváns piacok eredményeit.
Egy fiatal művész több évi munkájának terméséből nyílt kiállítás Budapesten az Újlipótvárosi Klub Galérában. A „Talált tájak" címen bemutatott válogatás jól érzékelteti Nádas Alexandra sajátos látásmódját, ahogyan a teljes egészből képes kiragadni egy részletet, miközben nem bontja meg a kettő között fennálló harmóniát.
http://www.magyartelekom.hu/ A Magyar Telekom Igazgatósága megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok (HAR) szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2009. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját és azt elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság a 2009. gazdasági év után részvényenként 74 forint osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek.

A régmúltról számos esetben azért van tudomásunk, mert valamit az elmúlt korok ragacsos közegei az idő csapdájába ejtettek. Lábnyomokat, rovarokat, virágport, leveleket. Agyagba, gyantába, porba és hamuba. Vagy éppen aszfaltba, még akkor is, ha a régi aszfalttavak, és azok modern megfelelői nem egészen azonos közeget képviselnek. Ám akinek már tapadt a cipője a frissen borított járdák anyagába, nem...

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége 2010. február 27-28-án hazánkban is megrendezte a Ritka Betegségek Világnapját, Budapesten. A Ritka Betegségek Világnapja 2010. fő célja felhívni a figyelmet a ritka betegséggel élőkre, gondjaikra, és azok életükre gyakorolt hatásaira, valamint megerősíteni, hogy ezt a területet továbbra is népegészségügyi prioritásként kezeljék.