Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb finanszírozási formának, de a gazdasági válság kitörése óta, az elmúlt két év alatt jelentősen csökkent az ezt igénybe venni tervezők aránya. A tavalyi eredményekhez hasonlóan az elérhető hitelösszeg mértékét illetően szintén pesszimistábbak azok a cégek is, akik egyébként bíznak a sikeres hitelkérelemben - állapítja meg a GfK Hungária Corporate Banking Monitor felmérése.

Az Electrolux Lehel a gazdasági válság hatásai ellenére megtartotta erős pozícióját, és hitelek nélkül, stabil készpénzállománnyal kezdte meg a 2010-es évet. A vállalat 177,5 milliárd forintos árbevételt ért el 2009-ben, és 4,5 milliárd forintot költött termékfejlesztésre illetve a hazai gyáregységek modernizálására.
A müüska bazaar nem csupán unikális lakberendezési kiegészítőket árul, de részt kíván venni a magyar kortárs grafikus gárda tevékenységének támogatásában. Egyre több alkotót képviselnek, akiknek hivatalosan szignózott, sorszámozott limitált szériás - maximum 5db/kép - alkotásait árulják, s amelyek első szériáit Art For Lunch nevű program keretében fognak majd elárverezni.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatában azonnali hatállyal törölte a felügyeleti nyilvántartásból a prágai székhelyű Capital Partners a.s. határon átnyúló befektetési szolgáltató valamennyi magyarországi függő ügynökét. A regiszterből törölt csaknem 70 cég, illetve magánszemély így a továbbiakban nem végezhet függő ügynöki tevékenységet Magyarországon a cég nevében. A Felügyelet egyúttal felszólította a Capital...

Az EDF DÉMÁSZ - a hazai árampiac egyik legjelentősebb szereplője - a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége jegyében, február végén elindítja Időkapszula kampányát. A nemzetközi hátterű áramszolgáltató országszerte kilenc városban, a következő két hónap során több ezer, jövőnek szánt üzenetet gyűjt össze és helyez el szegedi székháza előtt egy időkapszulában, mely 2030...

A vezető nemzetközi gazdasági és pénzügyi magazin, az Euromoney (http://www.euromoney.com/) felmérése szerint a piaci versenytársak szavazatai alapján a Bank Gutmann az „Összességében a legjobb privátbanki szolgáltató" kategóriában, valamint további 10 kategóriában kapott első helyezést Magyarországon.

Az ökolábnyom számítással foglalkozik, és többek között London ökológiai lábnyom számításának lépéseit is bemutatja a CG & Partners Kutató és Tanácsadó Kft. „Fenntarthatósági Füzetek" sorozatának napokban megjelent első száma. A hiánypótló oktatási segédanyagot a kutatással foglalkozó győri cég térítésmentesen tette hozzáférhetővé a fenntarthatóság iránt érdeklődők számára: a tanulmány a cég honlapjára...
Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. A szakember kiemelte, hogy több olyan kezdeményezésre lenne szükség, mint például a 2010. március 17-19. között megrendezendő Virtuális Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit növeli.

A technológia az elkövetkezendő években egyre jelentősebb szerepet játszik abban, hogy a modern közigazgatás meg tudjon felelni a globalizáció keltette új kihívásoknak, vagyis a minél kevesebb adattal biztonságosan operáló szolgáltató állam fogalmának. Ehhez elengedhetetlen az elektronikus közigazgatás kiépítése.