Párkány és parasztretro

A falusi turizmusról sokszor az az érzése az embernek, hogy azon dolgok egyike, amiről többet beszélnek, mint a gyakorlatban megvalósítanak. Azt, hogy ki mit ért alatta, a nyugodt mezei sétától a művi betyárromantikáig ugyancsak érdemes lehetne taglalni. Azon egyszerű okból, hogy míg az egyik a valós kikapcsolódás, a másik a turista valamilyen szintű megvágásának képzetét kelti általában. De az általánosítás mindig sántít. El is tekintünk tehát ettől. Már csak azért is, mert van, amikor a múlt felidézéséhez elég lehet egy jó ötlet, és a határ megtalálása a modern vendéglátás és a múltat idéző stílus között. Konyhában, környezetben, kiszolgálásban.

A falusi turizmusról sokszor az az érzése az embernek, hogy azon dolgok egyike, amiről többet beszélnek, mint a gyakorlatban megvalósítanak. Azt, hogy ki mit ért alatta, a nyugodt mezei sétától a művi betyárromantikáig ugyancsak érdemes lehetne taglalni. Azon egyszerű okból, hogy míg az egyik a valós kikapcsolódás, a másik a turista valamilyen szintű megvágásának képzetét kelti általában. De az általánosítás mindig sántít. El is tekintünk tehát ettől. Már csak azért is, mert van, amikor a múlt felidézéséhez elég lehet egy jó ötlet, és a határ megtalálása a modern vendéglátás és a múltat idéző stílus között. Konyhában, környezetben, kiszolgálásban.

Ilyen és hasonló, pozitív benyomásokkal távozhat az, aki egy párkányi (Stúrovo) séta során belebotlik és betér a Középkori parasztétterembe. Persze már ez a megfogalmazás is lehet annyiban pontatlan, hogy az étterem nem mostanában nyílt, és az interneten sem ismeretlen (http://www.siposov-dvor.sk/hu/sedliacka-restauracia ). Ennek ellenére e sorok írója nem azzal az elhatározott szándékkal érkezett Párkányba, hogy vagy itt ebédel, vagy sehol. Tény és való, a helyszínen már a kiírások is sejtetik, hogy egy kicsit más fogadja a betérőt, mint amit egy étteremben megszokott.

S így is van. Az első meglepetés a tegező viszonyban elhangzott invitálás, majd a kiszolgáló személyzet manapság kissé durvának ható szóhasználata lehet. Bár, még ez sem biztos. Mármint a durvaság. Inkább szokatlan. Mert durvaságban sehol sincs a kocsmai vendégsereg olykor hallható megnyilvánulását fővárosunk Budapest külsőbb kerületeiben. Tehát a Párkányi Parasztétterembe térők alighanem gyorsan rájönnek majd, hogy mi a teendő. Leginkább helyet foglalni és ételt-italt rendelni. Azután persze nem meglepődni, amikor a ser zománcozott ivóalkalmatosságban érkezik. Amiről pedig a tudósítások néha szemérmesen hallgatnak, arra is érdemes pár szót vesztegetni. Ezek az árak viszonya a kínálattal.

Az igencsak hangulatos fedőlappal ellátott étlapra tekintve a kedves vendég (alias éhes paraszt) lehet, hogy először inkább nem is akarja látni a hasábok baloldalát az árakkal. Jobban is teszi, mert első tekintetre kicsit bizony magaskásnak látszanak. Mindaddig, amíg el nem kezdi azt is meglátni, hogy milyen adagokhoz tartoznak. Mert amikor elkezdi ahhoz viszonyítani, hogy igazi kemencében sütött falusi családi mennyiségek szerepelnek az egyes fogásoknál, akkor már nem is annyira rossz az amit mostanság ár-érték arányként emlegetnek. Tehát nem kell aggódni, mert éhesen nehéz kijönni az említett, a fogadók hangulatát idéző vendéglátó-ipari egységből. Már akkor, ha valaki nem ezzel az elhatározással tér be. De akkor meg minek.

Ameddig a ser van csak előtte, addig a kedves vendégnek érdemes körbe is néznie. A középkori faluvilág különböző metszeteire emlékező dekorációkat fog látni. Kicsit össze- és visszaságban ugyan, de mégis elrendezetten. Ami azért dicséri a belső rendezés megalkotóját, mert szinte biztosan nagy volt a kísértés, hogy tolakodóan, mindig szem elé dugjon valamit. Akkor is, ha valaki nem feltétlenül egy, a középkor büntetés-végrehajtási eszköztárát idéző látvánnyal szemben szeretné elfogyasztani aznapi sztrapacskáját vagy sült kacsáját. Vagy beszélgetni kicsit, ha végzett ezekkel.

Azután persze nyugodtan elgondolkodhat Esztergom felé ballagtában, hogy valószínűleg könnyedén be fogja tudni iktatni a következő kirándulások programjába is a látogatást az említett fogadóba. Mert ide betérni nem egy utolsó esély az éhezőnek. Persze, ha már utolsó esély, akkor érdemes az ezt a nevet viselő, mára már szinte történelmi patinával rendelkező sörözőbe is betérni a híd alatt. Mert ha már retro,akkor az Utolsó Esély nélkül nem teljes a kép. De ez már egy másik történet lehetne.

Simay Endre István