Ötven évvel ezelőtt megjelent egy könyv, amely lázba hozta a magyar közgazdászokat. Szerzője Cecil Nortchote Parkinson politológus, az Illinois-i és a California-i egyetem tanára. Mellesleg közgazdasági tárgyú karcolatokat, szatírákat írt az Economist, a Nem York Times és a Saturday Ewening Post c. lapoknak. Ezeket a cikkeket csokorba gyűjtve adta ki a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Ötven évvel ezelőtt megjelent egy könyv, amely lázba hozta a magyar közgazdászokat. Szerzője Cecil Nortchote Parkinson politológus, az Illinois-i és a California-i egyetem tanára. Mellesleg közgazdasági tárgyú karcolatokat, szatírákat írt az Economist, a Nem York Times és a Saturday Ewening Post c. lapoknak. Ezeket a cikkeket csokorba gyűjtve adta ki a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

   Az elmélet lényege, hogy egy állami szervezetben (minisztérium, hivatal, állami cég, állami intézet) a köztisztviselők létszámának növekedése és az elvégzendő munka mennyisége semmilyen kapcsolatban nem áll egymással. A létszám növekedést a Parkinson törvény szabályozza.

   Bizonyításként két számítást közöl s szerző. Az állami hajógyárak egy adott időpontban évente 62 csatahajót készítettek. Tizennégy évvel később a legyártott hajók száma 20 lett, ennek megfelelően a tisztek és matrózok létszáma 146 ezerről 100 ezerre csökkent. A hajógyárak alkalmazottai és irodistái viszont ugyanezen időszak alatt 40 százalékkal, a Brit Tengerészeti Minisztérium tisztviselőinek létszáma 78 százalékkal növekedett. Ezek a növekedések nem lehetnek a megnövekedett munka következményei. De kapunk másik példát is.

   A Brit Gyarmatügyi Minisztérium létszáma a külföldön dolgozókkal, kutatókkal és a háttérintézményekkel együtt egy adott időpontban 372 ezer volt. Tizenkilenc évvel később   1 millió 660 ezer. Közben a gyarmatok száma évről-évre csökkent, lényegében az angol gyarmatbirodalom megszűnt, önállóak lettek még azok a gyarmatok is, amelyek korábban központi irányítás alatt álltak (Kanada, Ausztrália).

   Kell lennie valami magyarázata ennek. A Parkinson törvény ad választ erre. Két okot jelöl meg. (1) A hivatalnokok beosztottjaik és nem vetélytársaik számát akarják növelni.           (2) A hivatalnokok egymásnak adnak munkát. Képzeljünk el egy osztályvezetők, aki úgy érzi, túl van terhelve munkával. Mindegy, hogy ennek van-e alapja, van nincsen. Ekkor három variáns áll előtte. (a) Távozik a hivatalból. (b) Kér egy főt, akivel megoszthatja a munkát. (c) Kér két beosztottat a többletmunka elvégzésére. A történelemben még nem volt példa arra, hogy valaki ne a (c) variánst választotta volna.

   Ha felmond, kereshet másik állást, de nem biztos, hogy talál megfelelőt. Ha maga mellé kér egy munkatársat, akkor ketten jöhetnek számításba, ha a főosztályvezető nyugdíjba megy. A két új beosztott viszont növeli a tekintélyét. Hasonló szellemes módon érvel a (2) megállapítás mellett.

   A könyv csattanója az, hogy a szakemberek a szatírát komolyan vették. A Magyar Tudományos Akadémia egyik kiadványában a következők szerepelnek. Parkinson professzor arra az érdekes megállapításra jutott, hogy a közhivatali szervezet személyi állományának fejlődése úgyszólván teljesen független a tényleges munka mennyiségétől. De Parkinson nem csak megfogalmazza ezt a megállapítást, hanem mindjárt képletszerűen, nemzetközileg is elismert alakba öntötte, majd statisztikai kimutatásokkal támasztotta alá.

   Persze hamar kiderült, hogy kapitális félreértésről van szó, a professzor a bürokráciát gúnyoló szatírát írt, ebből vezette le törvényét.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük