Perpetuum mobile

Örökmozgó gépkocsi

 Olvasom az egyik hírportálon, hogy egy vállalkozás ingyen energiát termelő gép, gyakorlatilag egy örökmozgó kifejlesztésére nyújtott be pályázatot az illetékes hivatalhoz. A projekt megnevezése „Állandó mágnesek között ébredő erők munkavégzését felhasználó mágnes motor kutatása és fejlesztése” volt. A szabályos elbírálás után több száz millió forint támogatást nyertek el. És át is utalták a pénzt. A csodamotort természetesen nem sikerült megépíteniük, jelenleg a pénz visszaperlése folyamatban van.

   Évszázadok óta vesződnek emberek egy olyan gép feltalálásával, amely képes önmagát örökké mozgásban tartani és ha lehetséges, még munkát is végezni. Sietek leszögezni, hogy  ilyen szerkezetek nem léteznek, de szélhámosok mindig voltak és lesznek, aki valamilyen trükkel próbálkoznak. Állításukat soha nem sikerült igazolni. Nem hivatkozom a világ legkiválóbb fizikusaira, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a semmiből nem lehet mozgási energiát teremteni.

   Eddig mindenki, aki azt állította, hogy működő örökmozgóval rendelkezik, vagy elbukott, vagy eltitkolta találmánya lényegét. Ezért egyetlen ilyen állítólagos eszköz működési elvét sem lehetett ellenőrizni. A titkolódzás szokásos hivatkozási alapja valamilyen ellenérdekelt üzleti kör magatartása. Az örökmozgó megvalósíthatóságában hívők a tudományosan soha nem igazolt kísérletek alapján nyitottnak tekintik egy ilyen gép működésének lehetőségét. Esetleg úgy ügyeskednek, vegyék meg a könyveinket, abban benne van a megoldás. Az írók anyagi gondjait mindenesetre megoldja, ha nagy példányszámban fogy a könyv.

   Egy indiai csillagász, Bhascara találta ki a XI. században az örökmozgó kereket. A kerék kerületére csőszerű tartályokat helyezett, amelyekben higany volt. Az elgondolás szerint a tartályok elrendezése következtében a higany ide-oda folyik át a tartály tengelyén, így állandóan forgatni fogja a kereket, amelyhez például egy őrlőgép csatlakoztatható.

   Leonardo da Vinci (1452-1519) érdeklődését is felkeltették az örökmozgók. Híres jegyzetfüzeteiben írta és rajzolta a gondolatait, néhány örökmozgó vázlatát is. De végül arra a meggyőződésre jutott, hogy az összes ilyen terv kudarcra van ítélve, az örökmozgó feltalálói, hiú ábrándokat kergetnek! „Olyanok vagytok mint az aranycsinálók” – jegyezte meg egyszer.

   John Wilkins, Chester püspöke és a Royal Society tisztségviselője a XVII. században három természetes energiaforrást látott alkalmasnak, amelyeket örökmozgók előállítására lehetne használni. Ezek az ő szavaival a vegyi extrakció (kinyerés), a mágneses hatóerő és a gravitáció. Külön megemlíti a vegyi kinyerés egyik formáját; ennek az a tévedés lehetett az alapja, hogy félreértette a folyadékban látható kis részecskék szüntelen mozgásának a megfigyelését, amit manapság Brown-mozgásnak ismerünk. Wilkins a tervnél megakadt, sohasem próbált megépíteni egy ilyen gépet. (Meg kell jegyeznem, hogy Albert Einstein nem a relativitás elvének kidolgozása, hanem a Brown-mozgás megoldása miatt kapta meg a fizikai Nobel-díjat.)

   Az állítólagos örökmozgó másik legismertebb feltalálója Johann  Bessler  volt a XVIII. században. 300 különböző örökmozgóval kísérletezett, míg végül két, szerinte működő gépet is készített. Egyik gépét tanúk előtt indította be és sikerült nehéz köveket folyamatosan felemelni vele. Sohasem fedte fel a nyilvánosságnak a kerék szerkezetét, csupán vázolta és magyarázatokat fűzött hozzá. A papír, mint tudjuk, türelmes.

   Örökmozgó tehát nincsen. Van ugyan vízerőmű, amely a folyók, vízesések energiáját hasznosítva termel folyamatosan áramot, akár évszázadokig, de ez már politika, ebbe nem kívánom magamat beleártani.

Láng Róbert