2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Pohner Ádámék továbbjutottak a Bocuse d’Or lyoni döntőjébe

4 perc olvasás

dsc_2737.jpgNyolcadik helyen végzett a magyar csapat a Bocuse d’Or Torinóban megrendezett európai válogatóján. A húsz résztvevő országból tízen jutottak tovább a világversenyre. A dobogón Dánia (3. hely), Svédország (2. hely) és Norvégia (1. hely) végzett.

 

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia örömmel jelenti, hogy versenyzője, Pohner Ádám, és csapata (Vomberg Frigyes, coach, Csillag Richárd, commis, valamint Hamvas Zoltán, president), ott lesz jövőre Lyonban, a Bocuse d’Or döntőn. A mezőny rendkívül erős volt, versenyről versenyre látszik, hogy az újonnan résztvevő országok is egyre komolyabban veszik a felkészülést. Pohner Ádámék sikere azért is nagyon nagy dolog, mert Ádám a mezőny legfiatalabb versenyzője, mindössze 25 éves. Ilyen fiatalon, első alkalommal nagyon nagy eredmény, hogy ilyen magabiztosan jutott a döntőbe. Reméljük, folytatja azt a hagyományt, amit Széll Tamás 2012-ben megkezdett, amikor kilencedik lett, majd négy évvel később megnyerte az európai válogatót.

 

“Rengeteget tanultunk az elmúlt hónapokban, aminek nagy hasznát vesszük majd a lyoni felkészülésben, és a következő években is” – mondta Pohner Ádám, aki nagyon boldog és elégedett, hogy bejutottak a döntőbe.

 

A magyar gasztronómia szempontjából pedig az is nagyon üdvözlendő, hogy a magyar csapat sikerével bizonyítást nyert, hogy a vidék is egyre inkább nyomot hagy országunk gasztrotérképén, hiszen Ádám a Kistücsök sous séfjeként vett részt a torinói megmérettetésen. A java azonban még hátravan: most jön a felkészülés a legnagyobb kihívásra, a Bocuse d’Or lyoni döntőjére, amely 2019 januárjában kerül majd megrendezésre. A magyar csapat továbbra is a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tankonyhájában készülhet majd a versenyre.

 

További fontos eseménye a mai napnak, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia közös magyar standján ma délelőtt egy exkluzív összejövetelen vehetett részt a VIP közönség. A standon magyar pezsgőkkel és tokaji borokkal koccintott többek között Jerome Bocuse, a verseny idén januárban elhunyt alapítójának fia, továbbá Enrico Crippa, az európai versenyelnök, és olyan séfóriások, mint Enrico Cerea, Martín Berasategui, Nicola Portinari, Giocanni Santini, Giancarlo Perbellini… hogy csak néhányat említsünk a nagy nevek közül.

 

Széll Tamás, aki a torinói versenyen Jerome Bocuse, Carlo Cracco és Enrico Crippa mellett a zsűrelnöki székben foglal helyet, elmondta, hogy nagyon más nem versenyzőként jelen lenni a Bocuse d’Oron. Az elmúlt években ő a versenyboxban volt, amíg a zsűri kóstolt, a mostani új helyzet volt számára. Elmondta, hogy a feladat nem könnyű, mert az összes ételt (azaz naponta húsz tányért) meg kell kóstolnia, ami igen megterhelő feladat. Tamás elmondta, hogy a magyar csapat ételeinek kóstolásakor annak örült a legjobban, hogy mindkét étel jól sikerült, kiegyensúlyozott volt a két tányér, míg sok országnál voltak jelentős különbségek a két étel színvonala között.

 

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke elmondta, hogy a mai nap ismét bebizonyosodott, hogy a magyar gasztronómia eljutott arra a szintre, hogy helye van Európa élvonalában.  A gulyás, a kacsamáj, a Tokaji Aszú vagy épp a pirospaprika mind olyan alapanyagok, amelyet örömmel kóstolnak a legnagyobb séfek a nagyvilágból. És végül, de nem utolsó sorban olyan Bocuse d’Or versenyzőink vannak, akik továbbviszik a hírünket.

 

Az eredményhirdetésen kiosztott különdíjak:

 

Legjobb commis: Curtis Mulpas (Olaszország)

Legjobb vegetáriánus tányér különdíja: Franciaország

Legjobb hústál különdíja: Finnország

 

Továbbjutó országok: Finnország, Franciaország, Belgium, Svájc, Magyarország, Izland, Egyesült Királyság

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.