Feledi János táncművész-koreográfus Weöres Sándor Psyché című romantikus szerelmi vízióját vitte színpadra, vagyis egy 19. századi történetet beszél el a tánc 21. századi nyelvezetén. 

 

Feledi János táncművész-koreográfus Weöres Sándor Psyché című romantikus szerelmi vízióját vitte színpadra, vagyis egy 19. századi történetet beszél el a tánc 21. századi nyelvezetén. 

 

Psyché (jelentése görögül: lélek) az antik regékben hol istennő, hol királylány volt, aki sokat szenvedett szerelméért, Eros-ért vagy Ámorért. Weöres 1972-ben nagy feltűnést keltett verses regényében egy kortalan (reformkorba helyezett) nő (Lónyay Erzsébet) kalandozik, küszködik a nőiség és az érzelmek örökös viharában: „Szerelemre vált a Lélek/ S Lélekre vált a Szerelem". Weöres fiktív hősnője erotikus szempontból éli az életét. A zseniális műből nem kevésbé zseniális játékfilmet készített 1980-ban Bódy Gábor.

 

Feledi János rendezése, tánca és koreográfiája éppolyan érzelmi hatást tud elérni, mint nagyszerű elődei érzéki-érzelmi párhuzamaival. A néző megbabonázva figyeli a női szerelem, a szenvedély, a csábítás, a beteljesedett szerelem, a megtermékenyülés mozzanatait, majd a szenvedését – csakhogy két férfival. Krausz Aliz csodálatos átéléssel alakítja a Nőt, amiben kiváló partnereinek bizonyulnak: Bajári Levente és Feledi János.

 

A helyet foglaló nézők egyetlen díszletet látnak a színen (Minorics Krisztián és Matisz Gábor ötlete): egy fehér, üresnek vélt fürdőkádat. A zenét zajok és zörejek, olykor hegedű- vagy zongoradallam részlete szolgáltatja. Azután a fürdőkádból félmeztelen női test nyúlik ki, jelezve, hogy öntudatra ébred. Vele együtt éled a szenvedélye is. Először az egyik, majd a másik férfi iránt. Szoros ölelések, vívódások után nem egyszer beteljesül a szerelem, mégis hiány marad utána: a vágy, és megint a vágy a másik iránt is. Az erős nemiséget féktelen ritmusokkal kísért mozdulatok fejezik ki. Ám a Nő a test börtönében a szülés fájdalmában is részesül, amíg világra hozza a szerelem gyümölcsét. Krausz Aliz alakítása ebben a jelenetben is óriási! Ragyogó rendezői ötlet, hogy a Nő almát szül, majd meg is eszi. A féktelenségből kifogyhatatlan női erő ismét visszatér ahhoz, amit a vére diktál: a zabolátlan szerelemhez. Vérben és mocsokban fürdik a partnerével.  

 

Szédületes előadás!

 

A fiatal, tehetséges Feledi maximális mozgással, minimális díszlettel, inkább fénnyel oldotta meg azt a hihetetlen feladatot, amit Weöres Sándor műve magában hordoz. A MOM Kulturális Központ kicsi kupolaterme a legfeljebb 80-100 nézővel szinte méltatlan körülménynek mondható egy ilyen erős táncjátékhoz, amely persze szétfeszíti az adott kereteket. Vajon hogyan hatott volna a Nemzeti Táncszínház eredeti otthonában? Ezt már nem tudjuk meg. 

 

A nézők harsány tetszése azért hívta vissza a szereplőket csupán háromszor, mert a fürdőkádban átnedvesedett, félmeztelen testeket, mezítláb táncolókat megsajnálta a túl hűvös (vagy fűthetetlen?) teremben. A helyi adottságok kényelmetlenségével a tehetséges ifjú szereplők végül nagyszerűen megküzdöttek.

 

Ezt a darabot látni kell, ahogy Weöres örökzöldjét olvasni kell!

 

DOBI ILDIKÓ

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük