Minden kedves olvasónknak Karácsony másodnapján is Kellemes ünnepeket kivánunk!

Minden kedves olvasónknak Karácsony másodnapján is Kellemes ünnepeket kivánunk!

Reményik Sándor: János evangéliuma

 

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,

És összedugják tündöklő fejük

Bölcső körül, mint a háromkirályok,

Rájok a Gyermek glóriája süt.

A gyermeké, ki rejtelmesen bár

S természetfölöttin fogantatott:

De fogantatott mégis, született

S emberi lényként, tehetetlenül,

Babusgatásra várón ott piheg.

A gyermek, a nő örök anya-álma,

Szív-alatti sötétből kicsírázott

 

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa

Sugárkörébe. Bús állati pára

Lebeg körötte: a föld gőz-köre.

A dicsfény e bús köddel küszködik.

Angyal-ének, csillagfény, pásztorok

S induló végtelen karácsonyok,

Vad világban végtelen örömök

Lobognak, zengnek – mégis köd a köd.

S mindez olyan nyomorún emberi

S még az angyalok Jóakarata,

Még az is emberi és mostoha.

 

De János messze áll és egyedül.

Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,

Nem születésről, nem fogantatásról,

Csillag, csecsemő, angyalok kara,

Jászol, jászol-szag, – József, Mária,

Rongy és pólya, királyok, pásztorok,

Induló végtelen karácsonyok:

Nem érdeklik – vagy mint rostán a szem

Kihull az ő külön történetéből,

Kihull mindez, és mindez idegen,

Apró, földízű, emberi dolog.

Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

 

János, evangelista, negyedik

Külön áll, világvégén valahol,

Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben

S a fénytelen örvény fölé hajol.

És megfeszül a lénye, mint az íj,

Feszül némán a mélységek fölé,

Míg lényéből a szikla-szó kipattan

S körülrobajlik a zord katlanokban

Visszhangosan, eget-földet-verőn,

Hogy megrendül a Mindenség szíve:

 

Kezdetben vala az ige.

S az Ige testté lőn.

 

1939

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük