2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Rendhagyó anatómia óra

3 perc olvasás

anatomia.jpgKedves hallgatóim! Ezen az első órán arról lesz szó, hogy a betegek vizsgálatánál nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni és sebészhez, vagy más szakorvoshoz küldeni a pácienst. Gondolnunk kell társadalompszichológiai problémákra, esetleg a beteg munkahelyi, életviteli ellentmondásaira is. Önök még csak elsőévesek, de ahogy tanulmányaikban előre haladnak, úgy fogják majd belátni, milyen fontosak az utóbbiak. Felsorolok néhány példát, kérem figyeljenek és jegyzeteljenek

   A száj körüli duzzanatnál nem kell rögtön arcüreg, vagy fogíny gyulladására gondolni. Ha a páciens fogfájásra is panaszkodik, lehet, hogy kisebb beosztású köztisztviselő, akinek hatalomra fáj a foga.

   A mellhártya a mellüregnek a két tüdőt tartalmazó részét béleli és a tüdők felszínét borítja. Ha nyomásra a beteg érzékenyen reagál, lehet, hogy csak mellre szívta vállalkozása pénzügyi helyzetének folyamatos romlását.

    Az ujjbegy barázdáinak – ujjlenyomatnak is hívjuk –  az a legfőbb szerepe, hogy biztosabb fogást adjon az ujjak és a megfogott tárgyak közötti súrlódás növelésével. Ha a beteg fájlalja az ujjbegyét, lehet  hogy egy bulvár lap újságírója, aki a híreket az ujjából szopja.

   Az epebántalmak legnagyobb részét az epekövek okozzák. De ismernünk kell a panaszos munkahelyi környezetét. Lehetséges, hogy kisebb vezető beosztásban van és alkalmazottaira állandóan epés megjegyzéseket tesz, ez irritálja az epéjét..

   Hallásvizsgálatnál ne gyanakodjunk rögtön fül-, orr- és gégebetegségekre. Ne zavarjuk el a beteget audiológushoz. Kérdezzük meg, mivel foglalkozik. Lehet, hogy nem tolerálja a kritikát és a kellemetlen szöveg az egyik fülén be, a másikon ki.

   A teniszkönyököt a túlterheléses, fokozott igénybevételéből eredő, az izmok tapadási helyén lassan kialakuló csonthártyagyulladás okozhatja. De az is lehet, hogy a kampányszövegek egyes embereknek a könyökén jön ki.

   A zsíros haj és fejbőr nagyon gyakori, nőket és férfiakat egyaránt érintő probléma. Kialakulásának hátterében a fejbőrön található faggyúmirigyek a normálisnál erősebb, rendellenes működése állhat, de az is lehet, hogy az illetőnek vaj van a fején..

   A hasfájás hátterében különböző életkorban más és más betegségek állhatnak és a panaszokra is eltérő módon lehet következtetni. De az is lehet, hogy az illető szóvivő, aki kényes kérdéseknél nagyon gyakran a hasára üt.

   Herebántalmak esetén három lehetőségre gondoljunk. Egyik, hogy az örökítő anyag képzésében lehet valami zavar. Másik, hogy a tesztoszteron termelés gyenge, vagy éppen túlműködik. A harmadik, hogy sok férfinak a politikával tele van a töke.

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©