Révay András: A VÁLTOZÁSOK FÖLDJÉN – II. Rész Óvakodj Az AA-tól!

Akinek Amerikában akad dolga, kerülje el az American Airlines járatait. Ha mégsem teszi, valószínűleg nem lesz túl sok öröme benne. E meglehetősen súlyos állítás bizonyításaként álljon itt néhány személyes tapasztalat.

Az útvonal: Budapest – New York – Miami – Sarasota, majd vissza Zürichig, végig az AA gépeivel. Az első útszakasz utasai -vérmérsékletük szerint – eleinte inkább csak mosolyogtak, mint bosszankodtak, ám ez az állapot később jelentősen megváltozott. A felszállás után vetíteni kezdett, New York szépségeit bemutató reklámfilmben, most 2008-ban(!) az ajánlották: feltétlenül keressük fel az ikertornyokat, a Twin Towers egyikének tetejéről csodás kilátás nyílik a városra. Akik ezek után úgy döntöttek, hogy a reklám helyett inkább zenét hallgatnának, azokat újabb csalódás várta. A tizenkét zenecsatornából négy, a 6., 7., 8., 9. egyáltalán nem működött. A reklamálókkal közölték, ezeket automata szabályozza, a gép személyzete nem tud vele mit kezdeni. Később az utastájékoztatás szolgált meglepetéssel. A kijelzőkön egyszer csak a következő jelent meg: eddig eltelt repülési idő 6 óra 45 perc, hátralevő repülési idő: 9 óra 1 perc. Láthatóan izgatottan kezdtek többen is körülnézni, szerencsére gépeltérítőknek nyoma sem volt, a „rendszer" tréfált meg bennünket. A menetrend szerint szálltunk le minden baj nélkül New Yorkban.

Az American Airlines 2141-es járata október 27-én 15.20-kor indult volna a Kennedy repülőtérről, New Yorkból Floridába. Érkezés Miamiba 18.45-kor. Onnan Sarasotába naponta csak egy járata van, este 20.55-kor, ami így kényelmesen elérhető.

New Yorkban az utasok már a helyükön ültek, amikor – mintegy félórás várakozás után – közölték: mindenki szálljon ki, másik géppel kell menni. Ezt szó nélkül tudomásul vettük, végül is első a biztonság! Nyilván valami olyan hibát észleltek, ami a felszállást lehetetlenné tette. A kiszállókat egy másik kapuhoz irányították, ott az új indulási időpontot 16.45-nek írták ki – ám gép, sehol. Beszállni nincs hová. Mikor a folyosó előtti pulthoz megérkezett a beszállást irányító személyzet, a táblán új időpont jelent meg, ezúttal 17.15-re tették az indulást. A beszállás gyorsan ment, hiszen a helye senkinek sem változott, ám hiába ült le ismét mindenki, nem történt semmi. Pontosan 17.50 volt, amikor a gép először megmozdult, majd megállt és csak újabb öt perc múlva indult el ismét. Még tizenkét percet gurult a földön, hogy a kifutópályát elérje és hat óra nyolc perc volt, mikor végre a levegőbe emelkedett.

A fedélzeti ellátás a három óránál hosszabbnak jelzett úton egy pohár italból állt. Valami üdítő vagy híg kávé között lehetett választani. Egyetlen apró szendvicsért már hat dollárt kértek. Utastájékoztatásról nem beszélhetünk. A kötelező biztonsági előírások bemutatása után azonnal egy filmet kezdtek el vetíteni, ami majdnem egészen a leszállásig kitartott. Várható érkezés vagy bármi más információ nem volt látható a képernyőkön. Minek is? Teljesen felesleges megtudni az amúgy is bosszús társaságnak, hogy mindenki, minden csatlakozó járatot lekésett! Így azután a 21.05-ös leszállás után tumultuózus jelenetek alakultak ki a pultoknál. Más légitársaságoknál bevett szokás – a MALÉV-nél erről biztos tudomásom van – hogy a csatlakozó járat bevárja az előre láthatóan, és ráadásul a saját társaság hibájából késve érkező utasokat. Itt elég lett volna, ha három gép az átcsomagolással együtt mindössze tizenöt – húsz percet vár és az A300-as Airbus utasainak majdnem fele tovább tudott volna menni! Ennyi gondoskodás viszont már nem telt ki az AA-tól!

Másnap, a továbbutazáskor a beszállás jóindulattal sem nevezhető zökkenőmentesnek. A kapunál a jegyellenőr közölte: lejárt a jegyem, az előző napra volt érvényes. Tudom – válaszoltam – de bizonyára nem én vagyok az egyetlen, mivel tegnap este háromórás késéssel érkezett a gép.

– Ez igaz, de nem vagyok rajta az elkésettek listáján.

– Rajta kell legyek – mondtam – mert előttem írtak be és erről az igazoló kártyát is kiadták.

Nézi az őr a kártyát, a jegyet, a számítógépét is – nem talál semmit. Odahívta egy másik társát, az is vizsgálódik, végre megtalál, mehetek. A géphez autóbusz visz ki. Közben két utasnak lemérik a kézitáskáját, rendben van, mehetnek ők is a buszhoz, ami bár tele van, nem indul. Már régen túl vagyunk a felszállási időn, mire mindenki helyet foglal a gépben. Nézem az órát és helyesbítem tegnapi álláspontomat: ha ez a gép csak tíz percet vár, mindannyian elérhettük volna! Bosszúságom az érkezéskor csak fokozódott. A mostani késés ellenére, a menetrend szerinti 22.05 helyett már 21.55-kor Sarasotában, a repülőtéri épületben voltunk.

Tartozom az igazságnak azzal, hogy elmondjam: egy héttel később, a Sarasota – Miami – New York visszaúton említésre méltó dolog nem történt. De nem vagyok még Budapesten!

Közvetlen járat már nincs, az útvonal New York – Zürich – Budapest. A „check in" pultnál, New Yorkban, segítőkészséget ne emlegessünk! Inkább csak a munka elhárítására való törekvés szembetűnő. Valószínűleg túlságosan fárasztó lenne úgy irányítani a csomagot, hogy az automatikusan végigmenjen az útvonalon, noha más légitársaságok hasonlóra már többször is képesek voltak. Az AA-alkalmazottnak lényegesen egyszerűbb, ha átszálláskor felveszem a bőröndöt és magam cipelem át a MALÉV-hez.

A beszállás most simán ment, annak ellenére, hogy a gépet a földön irányító fiú figyelmét az Ipod-jából szóló zene kötötte le, látványos tánccal űzte el ugyanis az egyhangú munka unalmát. Pontosan indultunk 17.20-kor, mindössze a földön gurulgattunk még fél órácskát. A kifutópálya szélét 17.50-kor érte el a gép, ott végre nekilendült és 17.52 volt, amikor elhagytuk a betont.

Lássuk, mi történt a gépen! A „transatlanti" járatokon a kiszolgálás az italok kínálásával kezdődik, melynek – máshol – a röviditalok, borok is részét képezik. Itt nem! Ezekért már fizetni kell. Igen takarékosan bántak a TV-készülékekkel is. A 2-3-2 üléselrendezésű Boeing 767-eseken a monitorokat a két köztes folyosó fölé szerelték, minden hatodik széksornál. A képernyő olyan kicsi, hogy oldalról már a harmadiknál sem lehet látni. Az éjszakai utazáshoz más társaságoknál „szemtakarót" is adnak. Itt az sincs. Hol van már az idő, amikor a hajnalban összetörten ébredező utasok forró, nedves kendőt kaptak, hogy felfrissítsék magukat a reggeli előtt? Reggeli? Egyetlen kifli, körömnyi vaj és jam, nem egészen egy deci (0,87 ml) narancslé és kávé. Egy szénsavas ásványvíz már teljesíthetetlen kívánságnak számít. Pénzért sincs!

Most már csak az összehasonlítás kedvéért mesélem el, hogy a MALÉV Zürich – Budapest járatán, az alig másfél órás repülőút során kapott ellátás ehhez képest fejedelmi lakomának számít – mennyiségét és minőség tekintve is. Kétféle szendvicsből – sajtos, szalámis – lehet választani, ezek súlya legalább a háromszorosa a korábbi aprócska kifliének. Vastag szelet, csokoládéba mártott, Ziegler töltött ostya társul hozzá. A kávéhoz kitűnő! Az üdítőitalokon kívül kaphatunk jóféle Hilltop Neszmély vörösbort vagy Tokaji Furmintot és hideg, szénsavas ásványvíz is van.

Vonjuk le tehát a végső következtetést: aki teheti, messzire kerülje el az American Airlines járatait! Temérdek bosszúságtól kíméli meg magát.

(folytatjuk)