Révay András: Boltíves

Egykor pince volt, most galéria, így valóban boltíves a Podmaniczky utcában nemrég megnyílt kiállító terem. Az, hogy a város egy ilyen helyszínnel gazdagodott – feltétlenül örvendetes hír. Ha viszont bent nézünk körül, már akad némi elgondolkodni valónk.

A falakon kortárs művészek alkotásait láthatjuk – és ez szintén csak jó. Stílusuk magától értetődően eltérő, vannak közöttük, szépek, látványosak, meg másfajták is. Amiben viszont közösek: az áruk riasztó. A figyelmes szemlélő nyolcvanezertől egymillióig lát számokat a képek mellett és kell egy kis idő, amíg megérti; nem a szeme káprázik. Főleg, ha 344 ezerre taksálva lát egy olyat, amiről a „kép" előtt csoportosuló társaság egyik tagja éppen azt jegyzi meg: „Jé, az ötéves unokám pont ilyet csinál. Mennyit kaphatna érte?" A jelenségre néhány perccel később, a hivatalos megnyitó során azért derül némi fény.

A galéria – és egyben a legelső kiállítás – megnyitására az ismert szakembert, Wehner Tibor művészettörténészt kérték fel. Beszédét Németh Lajos művészettörténész professzor egy alig-alig ismert, 1987-ben elhangzott, A kortárs művészet megújulásának lehetőségei című előadására visszapillantva kezdte. Ebben, akkor szó volt arról, hogy a XX. században, a kapitalista árugazdálkodás és piac megerősödésének időszakában, a két világháború között sem alakult ki a nyugatihoz hasonló műkereskedelem Magyarországon, mert egyes mértékadó vélemények szerint a művészet szent birodalmába nem lehetett beengedni a tőkét, a piaci törvényeket, holott az állami mecenatúra már ekkor sem tudott gondoskodni a művészekről. A polgárosodás nyomására időközben jelentős műgyűjtemények alakultak ki, de a műkereskedelem fórumai még nem léptek működésbe. A második világháború után aztán a piaci mechanizmusoknak kiszolgáltatott művészet ideája hosszú évtizedekig fel sem merülhetett, mígnem a nyolcvanas évek lassú társadalmi rendszer összeomlása során fokozatosan feloldódott az állami műkereskedelem monopóliuma, és a piac világos viszony- és feltételrendszer nélküli terepén megkezdődött valamifajta műkereskedelmi önszerveződés. A nyolcvanas évek végén Németh Lajos a tulajdonképpen napjainkra is érvényes konklúziót vonhatta meg: „A magyar művészeti piac tehát felemás, primitív, mint az egész magyar piacrendszer.

Nos, ha a mögöttünk hagyott két évtized eseménytörténetét vizsgáljuk, akkor bizony elmondhatjuk, ha vannak is kisebb-nagyobb változások, a rendszer még most sem működőképes, a tulajdonképpen nem létező kortárs művészeti piac szereplői kétségbeesetten keresik a megoldásokat, az érvényesülési lehetőségeket. A társadalom és a művészet közötti kapcsolatok normalizálódásának kérdését pedig ne is firtassuk. A műkereskedelemben a bürokratikus gátak még mindig veszélyesek, a gazdasági ösztönzők alig-alig éreztetik hatásukat, a tőke, illetve a befektetői szándék égetőn hiányzik a területről, s a kortárs műkereskedelem éltető erejét adó polgárság társadalmi megerősödésére, ízlése magasabb színvonalának kialakulására még további évtizedekig kell várni.

A galériák túlnyomó része a régiségre, a klasszikus értékekre szakosodott, és elenyésző számban működnek csak tartósan és szakszerűen vezetett, a kortárs művészetre specializálódott kereskedések. Most ezeknek a sorába lép be a Boltíves Galéria, amely egy zárt és állandó művészcsapat, nyolc művész műkereskedéseként fog működni. E nyolc művész régebbi és újabb alkotásaiból rendezett kiállításokkal szeretné ébren tartani a figyelmet, kialakítani és megtartani látogatókörét és vásárlóközönségét. A jelenkori gazdasági, társadalmi közállapotok közepette ez nem ígérkezik könnyű sikerekkel kecsegtető feladatnak. Nem lesz könnyű azért sem, mert nem olcsó közönségigényeket kiszolgáló alkotók a galéria művészei, hanem a középgeneráció és az idősebb nemzedékhez lassan-lassan visszavonhatatlanul csatlakozó azon mesterek, akiknek életműve komoly, megkérdőjelezhetetlen minőséget jelez, s nemegyszer a jelenkori művészet egy-egy áramlatát meghatározó törekvést reprezentál.

Körbepillantva a galériaavató kiállítás művei között megállapítható, hogy a galéria profilját visszafogottság, mértéktartás jellemzi: a hagyományosnak ítélhető műformát képviselő, keretezett művekkel, festményekkel és grafikákkal illetve a két ágazat közötti átmenetet jelző kompozíciókkal találkozhatunk. A nyolc művész – Kopócsy Judit, Kovács Péter, Kováts Albert, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Szentgyörgyi József, Tóth Ferencz, Vén Mária – kollekciója természetesen stilisztikai sokrétűséget, gazdag változatosságot jelez: más és más formarend, más és más eszközhasználat, más és más valóságidézés vagy absztrakciós metódus, más és más gondolati megközelítés és érzelmi beállítottság, fűtöttség jellemzi, határozza meg az alkotásokat. Az összefogó jegy talán a valóság elemeihez, az emberhez és világához való távoli kapcsolódás, az absztrakciós hajlam, a tűnődő, meditatív szemlélet, valamifajta a külsőből a belsőbe vetített elmélyült világ-analízis lehet, amelyet másként és másként színez, árnyal a gyengéd líraiság, a képépítő logika, a sodró szenvedély vagy a drámai látásmód.

Rendkívül igényesen kialakított, hangulatos galéria-terek, kitűnő mesterek remekbe szabott alkotásai, vállalkozói koncepció és elszántság, szakmai elhivatottság – minden adott tehát, hogy a Boltíves Galéria nagy reményekre jogosító perspektívákkal lépjen fel a magyar művészeti piac, a magyar művészet színpadán, és fémjelezze a a műkereskedelmi értékeket. 1996-ban megjelent egy kis könyvecske a budapesti galériákról, amelyek közül számosat ma már csak az emlékezet őriz. Hol van már a Népszínház utcai Pandora Galéria, régen lehúzta a redőnyt a spirituális művészet bemutatóhelye, a Hegedűs Gyula utcai Stúdió 1900 Galéria, egészen más intézmény működik az Andrássy úti Fiatal Művészek Klubja galériája helyén, hiába keressük a Kossuth Lajos utcában a Műgyűjtők Galériáját, hogy a rossz emlékű Zichy Galériát ne is említsük. Helyükre újak léptek, a városban galéria-negyedek épültek ki, a műkereskedelmi feltételek átrendeződtek, a gazdasági-társadalmi környezet állandó, nehezen követhető változások által determinált. Ebben az egyre összetettebb, egyre több szereplős, szeszélyes változékonyságú galériarendszerben kell megtalálnia a helyét a Boltíves Galériának, úgy, hogy áruvédjeggyé kell válnia: nívós, rangos, értékes művek bemutatójaként és közvetítőjeként. Ehhez kívánok sok sikert és kitartást a galéria művészeinek és a galéria vezetőinek – fejezte be köszöntő beszédét Wehner Tibor.

A Boltíves Galéria a VI. kerületi Podmaniczky utca 41-ben található. Kedd – szerda- csütörtökön, 10 és 18 óra között tart nyitva, más látogatási időpont a (21) 382 5660 kék számon kérhető.