Révay András: Egyszer egy évszázadban
9 perc olvasás
Bevallom: ezt a beszámolót már korábban is megírhattam volna. Mindjárt a sajtótájékoztató után vagy egy nappal később, a hivatalos megnyitó végeztével. Nem tettem, mert akik ismernek, valamennyien azt mondták: túlságosan a látvány hatása alatt vagyok. Igazuk volt.
Bevallom: ezt a beszámolót már korábban is megírhattam volna. Mindjárt a sajtótájékoztató után vagy egy nappal később, a hivatalos megnyitó végeztével. Nem tettem, mert akik ismernek, valamennyien azt mondták: túlságosan a látvány hatása alatt vagyok. Igazuk volt.
Igaz volt az is, amit a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László mondott a sajtótájékoztatón: ilyet egy évszázadban egyszer láthat az ember Budapesten. Olyan művek sorakoznak egymás mellett a falakon, melyek külön – külön, egyenként is ámulatba ejtik a szemlélőt, hát még így, együtt! A Botticellitől Tizianóig című, Az itáliai festészet két évszázadának remekművei alcímet viselő kiállítás páratlan a maga nemében. Az itáliai reneszánsz olyan időszak az emberiség történetében, amit azóta sem értünk, hogyan jöhetett létre? Az akkor élt alkotók abszolút forradalmárok voltak a maguk területén.
Valami hasonlót mondott Hiller István miniszter is a kiállítás hivatalos megnyitásakor. Egy olyan korszak alkotásait látjuk, amikor megváltozott az ember és ember, az ember és társadalom, az ember és isten kapcsolatának értelmezése. Ez volt az újjászületés, melyre visszatekintve ma azt a kérdést tesszük fel: szükség van-e új humanizmusra a 21. század elején? Azt válaszolhatjuk rá, hogy igen, ez szükséges! Az egyén és a társadalom időről – időre újjá kell szülessen! Szemlélve ezeket a képeket, átérezhetjük az ívet ami a reneszánsztól a mai szükségesség felismeréséig elvezet. Megtekintve a kiállítást, este otthon, egy pohár bor mellett érdemes ezen eltöprengeni egy kicsikét.
Jelen volt a megnyitón David Alan Brown Washingtonból, a National Gallery of Art itáliai festészeti gyűjteményének vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a reneszánsz fogalma hol tágul, hol összehúzódik. Hasonlít az ember életciklusára, van fiatal, érett és kiteljesedett korszaka. A 15. és a 16. században a legokosabb emberek művelték a művészetet. A legnagyobb felfedezések a képzőművészetben zajlottak. Elég, ha csak Michelangelora gondolunk. Hatása kiterjedt egész Európára, beleértve természetesen a Mátyás-kori Magyarországot is.
A kiállítás kurátora, Tátrai Vilmos, a Régi Képtár művészettörténésze éppen negyven éve dolgozik a Szépművészeti Múzeumban. Talán a legpontosabban ő fogalmazta meg, hogy itt most a nézőt elfogja a hódolatnak olyan érzése, amit csak a remekművek tudnak kiváltani. Parádés válogatás került a falakra, ezért mindenki jól teszi, ha előre készül a látogatásra. Ne csak a „nagy nevek" csábításának engedjünk! A korszak akkori második vonalából származó műveket is a nagyszerűek közé sorolhatjuk mára.
Tudtak egyszerre ábrázolni és kifejezni, mindkettőt ezerféle módon, ráadásul úgy, hogy közben önmagunk megismeréséhez is hozzájárultak. A szépség utáni vágy és önmagunk megismerésének vágya már elegendő, hogy felébresszék kíváncsiságunkat e nagyszerű kiállítás iránt. A tárlaton több mint ötven múzeumból, többek között a firenzei Uffizi-ből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Gallery-ből, a New York-i Metropolitan Museum-ból, a római Galleria Borgheséből és a madridi Prado-ból kölcsönzött remekműveket állít ki a Szépművészeti. Több mint nyolcvan festő, köztük Botticelli, Tiziano, Leonardo, Giorgione, Raffaello, Veronese és Tintoretto alkotásaival találkozhatunk.
A kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy a közönség ne csupán a legnagyobb művészegyéniségek alkotásaival találkozzék, hanem nyomon követhesse a legjelentősebb kulturális központok szellemi, művészeti folyamatainak születését és fejlődését is. Ezzel a különleges tárlattal első ízben sikerül megteremteni Magyarországon egy tudományosan megalapozott, ugyanakkor rendkívül látványos, nagyszabású, antologikus olasz reneszánsz bemutatót. A kollekciót harmincöt festmény egészíti ki a Szépművészeti Múzeum európai rangú itáliai gyűjteményéből.
Olyan művekkel találkozhat a közönség, amelyeknek budapesti szereplése önmagában is szenzációnak számít: Tiziano Kesztyűs férfija, Bartolomeo Veneto Flórája, Botticelli Virginia története című alkotása, Cossa Férfiképmása, a Perugino által festett Francesco delle Opere képmás, Savoldo Tóbiás és az angyala vagy Pálma Vecchio La Bellája kiemelkedő jelentőségű alkotásai a korszaknak. Emblematikus mű a világ egyik leghíresebb és legértékesebb festménye, Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című alkotása, amelyet a képnek otthont adó krakkói Czartoryski Múzeum mellett Európában csupán olasz múzeumokban láthatott eddig a nagyközönség.
A Leonardo ennek a kiállításnak a koronája és már önmagában az a tény is szenzációnak számít, hogy a mű elhagyta Krakkót. A hozzájárulás megszerzésében a külügyminisztertől kezdve az országos rendőrfőkapitányig mindenki részt vett. A szlovák rendőrség például nem vállalta a kíséretét, így ezt Szlovákia területén is mi oldottuk meg. Lengyelországban nagyon sokan nehezményezték a kölcsönzést, mely mellett végül egy történelmi tény győzte meg a közvéleményt. Amikor a náci Németország lerohanta Lengyelországot, a németek betiltották a lengyel nyelvű közép- és felsőfokú oktatást. Magyarország ugyanakkor lengyel menekültek százezreit fogadta be és Balatonbogláron működött a világ egyetlen, lengyel nyelvű gimnáziuma!
Egy ilyen nagyszabású tárlat határozott rendező elvet igényel, ám a koncepció nem iskolás. Figyelembe veszi az időrendet, de tematikus szerkezete is van. A múzeum hét szekcióban mutatja be a kiállított képeket. Az első rész A festészet tudománya címet viseli, és az illúziókeltő ábrázolás kialakulását, a távlattan, az optika, a geometria, az arányok alkalmazását és változását mutatja be az itt kiállított képeken. Az Emberarcok, angyalarcok szekcióba egyrészt portrék kerültek, amelyek a reneszánsz egyéniségkultuszának legnyilvánvalóbb „tárgyi bizonyítékai", másrészt néhány olyan Botticellitől, illetve műhelyétől, valamint Raffaellótól származó kép, amelyek bizonyítják: a természethűségre való törekvés együtt élt az eszményi szépség utáni vággyal.
A kiállítás harmadik fejezetének címe, a Reneszánsz, határok nélkül arra utal, hogy az egész korszakban nyitott volt a határ a gótikus múlt felé, eleven a kapcsolat nem csak itáliai városok és festőműhelyek, hanem az itáliai és az Alpokon túli irányzatok között is. Ebben az időben a reneszánsz festészet nagy központjai mellett számos kisebb is virágzik. Különféle generációba tartozó művészek alkotnak egyszerre és a mesterek között termékeny versengés folyik. Hagyományok élnek tovább, miközben óriási az egyéni változatok bősége.
„Az eszmény testet ölt: az érett reneszánsz" címet viselő negyedik szekció az 1500 körüli éveket és a 16. század első két-három évtizedét fogja át, amikor a legnagyobbak figyelme a felszínről a világot, a természetet belülről mozgató erőkre, a mozgás mechanikus jellemzőiről organikus természetére, a test és az arc külső jellegzetességeiről a lélek rezdüléseire terelődött. Ennek szellemében alakult át a komponálás módja, a részek és az egész viszony egyre összetettebbé, egyszersmind letisztultabbá vált.
A negyedikhez a lehető legszorosabban kapcsolódik az ötödik szekció, Tiziano: a festészet diadala címmel, ahol az érett reneszánsz vezető velencei mestereinek, Giorgionének és Tizianónak a művei láthatóak. A külön szekcióba osztást az is indokolta, hogy a kiállításon kilenc Tiziano-képet láthat a közönség. A velencei mester legendás kolorizmusa évszázadokra meghatározóan befolyásolta az európai festészet fejlődését. Újításai – a laza ecsetjárás, az inkább színfokozatokra, tónusokra, mint árnyékolásra építő modellálás – világossá tették: az összegző, egyes részleteket kiemelő, másokat elhagyó festői módszer inkább van összhangban látásunk természetével, mint a minden részletet egyenletes gonddal kidolgozó, aprólékos ábrázolás.
A Velence és hátországa szekció azt a korszakot mutatja be, amikor Velence politikai hatalma hanyatlani kezdett, ám a művészetben nagyhatalommá vált. Többek közt ekkor alkotott Tintoretto és Paolo Veronese, az érett reneszánsz utolsó képviselője, akinek képei olyan látványosságok, amelyek magasztos derűvel és letisztult harmóniával hirdetik a szépség diadalát. Kettőjüktől, de más jelentős festőegyéniségektől is, életművük legjavához tartozó alkotásokat mutat be a kiállítás.
A hetedik, egyben utolsó szekció címe: A reneszánsz válsága és a manierizmus. Az ebben látható képek az mutatják, hogy a humanizmus optimista világképének megrendülése, vagyis a válság új világot termett. A valósághűség és absztrakció, világias szellem és transzcendens gondolkodás között az egyensúly, az utóbbiak javára, megbomlott.
Talán ennyiből már látszik, nem ígér könnyű szórakozást ez a kiállítás. Szánjunk rá időt! Ha a 130 kép mindegyike előtt csak egy percet töltünk, az már több, mint két óra. De tessék csak meggondolni: mikor látunk legközelebb egymás mellett egy Botticellit és két Raffaellot? Hát elég erre három perc? Pedig az 1490 körül készült „Mária gyermekével" kép mellett az Áldást osztó Krisztus és a Szt. Sebestyén együtt valóban páratlan látvány.
A nagyszabású kiállításoknál megszokott módon a belépőket elővételben olcsóbban, 3200 forint helyett 2800 forintért, is megvásárolhatják az érdeklődők, egyrészt interneten, a http://www.jegymester.hu/ oldalon, másrészt a múzeumban és mintegy 50 városban, az ismert jegyirodákban. A belépőjegyek a várható óriási érdeklődés miatt – meghatározott idősávra szólnak.
