Révay András: Kincsek érkeztek

Joggal illeszkedik a Szépművészeti Múzeum korábbi, nagy kiállításainak sorába, a most megnyílt „A Szentföld öröksége" című. Olyan tárgyakat mutat be, melyeket eddig csak az láthatott, aki felkereste Jeruzsálemben az Izrael Múzeumot.

A kiállítást megnyitó ünnepséget Paganini: Mózes Fantáziája foglalta keretbe. Ennek egy – egy részlete hangzott fel a hivatalos megnyitó előtt és annak befejezéseként is Bertold Opitz előadásában, Tóth Mariann zongorakíséretével. A Szépművészeti Múzeumban ez alkalommal a művészet, a kultúra és politika számos ismert személyisége jelent meg. Igaz előfordult, hogy szinte az utolsó pillanatban érkező, elkötelezett Fideszes politikus – a kultúra jegyében – köszönés nélkül ment el az MSZP-s miniszter mellett, aki viszont erre csak később, de akkor iskolázó diplomáciával reagált.

A hivatalos megnyitó első szónoka Hiller István miniszter volt, aki szerint egy kulturális örökség sohasem lezárt. Mindig nyitott. Lehet néhány tíz, néhány száz vagy akár kilencezer éves, mint most, a mi esetünkben. Ennyi időt át sem tudunk gondolni. Ha örök nyitottságában tekintjük, akkor folytonos bővülését látjuk. A Holt-tengeri tekercseket és Chagallt egymás mellett látni – egészen különleges érzés. Vannak dolgok, amik összekötnek minket: magyarokat és külföldieket. Azokat, akik hozták, és azokat is, akik csodálni jöttek e páratlan értékeket. Tisztelet illeti mindazokat, akik bár a legkülönbözőbb módon gondolkodnak, de mégis eljöttek a múzeumba, hogy köszöntsék a kilencezer éves örökséget! Az alkotó, az alkotás és a látogató válik itt egy pillanatra eggyé és ha ez az egy pillanat kilencezer évet fog át, úgy az még nagyszerűbb. Bizonyára mindenkinek lesz itt kedvence a félszáznál is több tárgy között, de a látogatás befejeztével az egész hagy majd mindenkiben nyomot. Akkor vagyunk méltók az elődökhöz, ha őrizzük a múltat, tárgyakban, emlékekben, emberi érzésekben. Ez a kiállítás a világon egyedülálló és csak nálunk látható. Élvezze, gazdagodjon általa mindenki – fejezte be beszédét a miniszter – a Szentföld öröksége mától a miénk, magyaroké is!

James Snyder, a jeruzsálemi Izrael Múzeum igazgatója azt is elmondta: a kiállítás ötlete még 2005-ben, az Izrael Múzeum 40. évfordulójának ünneplése idején született meg. Akkor a szépség és a szentség volt a vezérgondolata egy egész sor kiállításnak. Az eredeti gyűjtemény, mely a világ számos részéről származik, egymillió évet ölel fel. Külön jelentőséget kölcsönöz neki, hogy Jeruzsálemben van, abban a városban, ami a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám bölcsője. Így a múzeum fekvése és a gyűjtemény gazdagsága olyan spirituális dimenziókat nyitott meg, ami máshol elképzelhetetlen volna. Ezekből jött most el több, mint ötven Budapestre.

Ezek a műtárgyak még soha nem hagyták el Izrael területét és soha nem is fogják még egyszer együtt elhagyni! Kezdve egy újkőkori maszkkal, de a látogatók találkozhatnak itt életnagyságú antropoid múmiakoporsókkal, kashmíri Koránnal, hannukah-gyertyatartóval, a torinói lepelről készült XIX. századi felvétellel, Rembrandt és Poussin művekkel, Rodin szoborral, Chagall festménnyel, Rothko-képpel, a kortárs Wallinger és Boltanski alkotásaival. A tárlat egyik legkiemelkedőbb jelentőségű kiállítási tárgya a Holt-tengeri tekercsek egyik darabja, a Templom-tekercs egy részlete.

Az üveg alatt a darab pergamen azt a pillanatot merevíti ki, amikor a kereszténység a judaizmusból formát öltött. Átérezhetjük általa, hogyan tekint az ember magára az évszázadokon keresztül. Felbukkanása a véletlennek köszönhető, mert 1947-ben, a Holt-tenger északnyugati partjának barlangjaiban agyagkorsókba rejtett ősi tekercseket fedeztek fel. A tekercsek közel kétezer évesek, de a száraz sivatagi klímának köszönhetően, többé – kevésbé épségben megmaradtak. A Kumránban felfedezettek közül a leghosszabb, a több, mint nyolcméteres Templom – tekercs. Ennek egy töredéke látható most a kiállításon. A jeruzsálemi szentélyről és szertartásairól szól, egy jövőbeni ideális, tiszta szentély képét vázolja fel.

Bár volt a Szépművészeti Múzeumban több keleti témájú kiállítás, Izrael személyes kötődést igényel – hangsúlyozta dr. Komoróczi Géza, az ELTE asszirológia és hebraisztika professzora. Izrael, Hellász és Itália – együtt, számunkra a múlt és a jelen. A régiségből kinövő jelen szerves része mai kultúránknak. Az Izrael Múzeum nem a zsidó nép művészetét, hanem az integrált, ősi művészeteket megőrző gyűjteményt épített fel. Az egész emberiségnek szól, éppen ezért az egész emberiség igényt formálhat rá.

Itt, Budapesten, mindjárt a teremsor elején három szarkofágot látunk Giza térségéből. A filiszteusokhoz – és nem a palesztinokhoz – köthetők. A tengeri népek hullámából partra vetődő filiszteusok csoportja a térségben lejátszódó etnogenezis egyik eleme volt. A most kiállított tárgyak két folyamatot érzékeltetnek: a Kánaán területén végbement etnogenezist és a ma Izrael államának régiséget elfogadó politikáját. Az Izrael Múzeum gyűjteményében nincsenek rablás, gyarmatosítás útján megszerzett tárgyak! Többségüket adományokból rakták össze és ez az ajándékozási készség páratlan a világon. A zsidó nép 2600 évig diaszpórában élt. Az állam megjelenése átrendezte a viszonyokat, de nem számolta fel a diaszpórát. A Múzeum gyűjteménye virtuálisan megvalósította az egyesülést – ennek egy kis szelete érkezett most meg Magyarországra.

Az üdvözlések sorát a múzeum főigazgatója, Baán László zárta. Vannak olyan kiváltságos helyek a földön – mondta – melyek átitatódtak szellemiséggel – és elég oda megérkezni, hogy ezt átérezzük. Ilyen a Szentföld; Kánaán, Palesztina földje, amit három nagy világvallás tekint bölcsőjének. Mi most visszazarándokolhatunk ehhez a bölcsőhöz. A kiállításra egy 2009-ben készült műalkotás kapuján keresztül léphetünk be – ez emlékeztet bennünket arra, hogy porból lettünk és porrá leszünk. Nyissuk meg lelkünket, szellemünket, és fogadjuk be a szeretetet, amit közvetít számunkra!

A múzeumon belül, a kiállítás területére kétszeres, biztonsági ajtón keresztül lehet belépni. Egyszerre 4 – 5 embert engednek be, a következő csoport csak akkor léphet a két ajtó közé, amikor az előző már néhány lépésnyire eltávolodott. A biztonsági követelmény indokolt. A kiállítás többféle műalkotás – szobrok, régészeti leletek, ötvösmunkák, festmények, zsidó szertartási tárgyak segítségével reprezentálja az 1965-ben megnyílt Izrael Múzeum gyűjteményének átfogó jellegét. Mindjárt a bejárat után látható a tárlat legrégebbi darabja egy i.e 7. évezredben, mészkőből készült újkőkori maszk. A júdeai sivatagban talált páratlan lelet a legkorábbi maszkok közül való és valószínű, hogy vallási szertartások, mágikus rítusok során használták.

Az Izrael Múzeum képzőművészeti alkotásait olyan remekművek képviselik, mint Rembrandt: Szent Péter a börtönben című 1631-ben született műve. A festmény az újszövetségi Apostolok cselekedetei alapján a jeruzsálemi börtöncellában ábrázolja Péter apostolt, miután letartóztatták Heródes katonái. Számos más, a zsidó vallási rítusokhoz köthető tárgy is látható, ilyen például egy áldásmondó-kehely, egy imakönyv, vagy egy, Európa különböző országaiból összegyűjtött fűszertartó-gyűjtemény, amelynek negyven különböző formájú, díszes darabját a Sabbatot lezáró Havdala-szertatásokon használták. A kereszténység emlékeit pedig olyan különleges, ritka tárgyak képviselik, mint például Secondo Pia által a Torinói lepelről 1898-ban készített fotográfia negatív és pozitív képe.

Különleges értékei a kiállításnak Nicolas Poussin: A jeruzsálemi Templom kifosztása és lerombolása, Turner jeruzsálemi tájképei, Chagall: A rabbi című festménye, vagy Rodin bronzszobra. A tárlat gazdag válogatást nyújt a múzeum 20. századi és kortárs anyagából is. Van egy döbbenetes hatású fénykép: fiatal, egyenruhás izraeli katonák ülnek egy hosszú, tábori asztal mögött. Jól felismerhető az „Utolsó vacsora" elrendezése. Ám a felismeréshez azonnal társul, hogy ezek katonák – talán nekik is ez lesz az utolsó vacsorájuk? Rothko, Serrano, Richter, munkái is figyelemre méltó darabjai a budapesti kiállításnak, bár itt már bizonyára lesznek, akik vitába szállnának a kurátorokkal. Elfogadva azt, hogy fontos a kortárs festészet, sokakban kelt majd némi értetlenkedést, miért kellett bemutatni egy képnek is nehezen nevezhető tárgyat? Narancsszínű alapon, elnagyolt ecsetvonásokkal felkent kék téglalap – semmi egyéb. Erre szokták mondani: bármelyik hatéves gyerek könnyűszerrel elkészít egy hasonlót. Talán akadt volna a kilencezer év művészetében ennél hangsúlyosabb, látványosabb, a ma emberét jobban megérintő műtárgy is. Olyan, mint például Mark Wallinger, Ecce Homo című, 1999-ben a Londoni Trafalgar téren kiállított, Jézust ábrázoló alkotása, melyet utolsóként pillanthat meg a Szentföld öröksége kiállításról távozó látogató.