mtatra-1.JPG Mínusz tíz fok van és már leesett a hó a Tátrában. Lehet síelni menni. A helyi szakértők, akik a hegység növényzetének állapotából következtetést tudnak levonni, egy magashegyi virág nyílásából arra a megállapításra jutottak, hogy az idén hideg, kemény tél várható a Tátrában.

mtatra-2.JPGA Magas Tátra az a hegység, ahol mind a négy évszakban kellemesen el lehet tölteni az időt. Ez a világ legkisebb magashegye, hiszen mindössze huszonhat kilométer hosszú. Ennek ellenére sokan szeretik. Talán, mert itt 30 olyan csúcs emelkedik, ami eléri a 2500 méteres magasságot. Egész területe a lengyel és a szlovák nemzeti parkok védett övezetében található. Van itt száz hegyi tó, háromszáz barlang, tavasszal és ősszel a szállodák konferencia termei telnek meg, hiszen az unalmas szövegeket hallgatva, ki ne gyönyörködne inkább az ablakon túl kínálkozó látványban. Az sem igaz, hogy télen itt csak síelni lehet. Sokakat vonz a „síelj és csobbanj” lehetősége, mert bizony itt kitűnő termálvizek is fakadnak. Látványosságban sincs hiány, hiszen december 7-én nyit a Jégház, ahol az idén a híres Sagrada Familia épülete lesz látható – jégből! Januárban pedig az Ice Master, a jégszobrok tárlata csalja majd ide a látogatókat.

mtatra-3.JPG A Magas Tátra kapuja, Poprád. Az AquaCity Poprád komplexumhoz három szálloda és tizenhárom termálvizes medence tartozik. Ez utóbbiak között van gyerekmedence, úszómedence és relaxációs medence is. A szállodákban összesen 250 személy lakhat, kényelmesek, mindegyiket termálvízzel fűtik, ezért el is nyerték a „Zöld-díj”-at. A szaunát egyszerre százan is látogathatják. A Budapesttől 300 km-re található fürdőtől pár perc alatt megközelíthetünk gépkocsival néhány kisebb sípályát, de érdemes ellátogatni a Csorba-tó vagy Tátralomnic viszonylag nagyobb sípályáira is. Annál is inkább, mert az jövőre, január 18-21. között itt, Tátralomnicon rendezi a Magyar Síakadémia egyesület a XVI. Hórukk amatőr sí- és snowboard bajnokság versenyeit. Sok kategóriában lehet indulni és mindegyikben osztanak díjakat.

mtatra-4.JPGSokak által kedvelt síterep Tále, az Alacsony Tátra és a Felsőgarammente része. Itt van Európa legnagyobb – nem működő – tűzhányója a Poľana. Tizenöt kilométeres körzetben összesen 75 kilométer hosszú sípályák mellett 30 kilométeres sífutó terep is van errefelé. Ideális hely gyerekes családoknak, de mindenki más is jól érezheti itt magát. Van négyüléses felvonó, sí- és snowboard oktatás. A szálláshelyeken bejelentett vendégek megvásárolhatják a Horehronie Card-ot, amivel igen sok kedvezményre lesznek jogosultak. Jó szórakozást kínál az éjszakai lampion-menet, a gyerekeknek pedig a főleg az erdei kisvasutak a kedvencei, az egyik ráadásul fogaskerekű. A felnőtteket a hagyományos és a modern gasztronómia színe javát kínáló éttermek várják. Igaz az ételekről az is elmondható, hogy „nagyon finom – de nem egészséges. Kicsit zsíros, kicsit juhtúrós – ám mégis mindenki szereti”!

mtatra-5.JPG Donovaly és a Park Snow – ma már szinte egyet jelent. Két nagy felvonó és 12 kicsi viszi látogatókat – akiknek 14,66 százaléka magyar – a 12 kilométer hosszú lesiklópályákhoz. A síbérleteket online meg lehet előre vásárolni – magyarul is. Karácsonyi síelésre egy nap 12 euróba kerül, viszont december 24-ig lehet elővételben megvenni a teljes szezonra szóló bérletet, kedvezményesen, 200 euróért. Ez a bérlet az esti síelésekre is érvényes. Itt van Közép-Európa legnagyobb FunParkja gyerekeknek – a vezetője magyar. A kicsik, nyolcéves korig ingyen használhatják. A felnőttek számára jó lehetőséget kínál a megosztható, nyolcórás bérlet, ami részekre bontható és egészen áprilisig érvényes. Ha valaki nem akar egy teljes napot a pályákon tölteni, síel egy órát vagy kettőt, utána fürdik a szálloda medencéjében és csak egy hét múlva jön vissza – a maradék időt akkor is és még máskor is felhasználhatja.

mtatra-6.JPG Ugyancsak Donovaly ad otthont a gyerekek számára rendezett – de gyereknek már nem minősíthető, hiszen 26 éves – Honda Kupa síversenyeknek. Ez teljesen amatőr síverseny, évente 250 – 300 gyerek vesz rajta részt. A szervezők a versenyszabályokat évről-évre szigorítják, annak érdekében, hogy a rendezvény maradjon meg az igazán amatőr síző gyerekeknek. Minden résztvevő névre szóló oklevelet és ajándékot kap. A verseny napján 5 euró a gyerekek és 12 euró a kísérő szülők síbérletének ára. Ebben a szezonban a versenyre 2018. február 18-án kerül sor, érdemes a szálláshelyeket jó előre lefoglalni. Végül feltétlenül ejteni kell néhány szót a téli sportolás árnyoldalairól is. Tavaly Európában 113 esetben ért magyart olyan baleset, ami azonnali műtéttel járt és hazaszállítást igényelt. Az utasbiztosítás tehát elengedhetetlen ilyenkor, de fontos, hogy mindenki olyat kössön meg, ami a sporttevékenységre és a síelésre is kiterjed!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük