2024.december.21. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Mit kínál a szlovák Róma?

6 perc olvasás

nyitra-1.jpgNyitra a legrégebbi városok egyike Szlovákiában. Hét dombra épült, mint Róma és már korán a kereszténység fontos színhelye lett. Ez volt Pribina fejedelem székhelye, ő építtette fel a városban az első keresztény templomot – 828 körül. Az első írásos feljegyzések róla 871 – 873 körül keletkeztek, a nevét „A bajorok és karintiaiak megtérítése” című iratban említik először. A Nagymorva Birodalom idején Nyitra és környéke volt az egyik legnagyobb településrendszer Közép-Európában.

nyitra-2.jpg A város Pozsonytól 92 kilométerre, keletre, a Kisalföld északi peremét érintő Nyitrai-dombvidéken, a névadó Nyitra folyó völgyében emelkedő hét dombon fekszik. Magyarországról nézve a Komárom – Érsekújvár vonal egyenes meghosszabbításának végén található. Nyugat-Szlovákia fontos gazdasági központja és két egyetemnek is székhelye. Érthető tehát, ha egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg iránta. Ezt kihasználva, igyekeznek napjainkban turisztikai célponttá is fejleszteni – és ehhez igen jó lehetőségeik is vannak. Látványosságokban ugyanis nincs hiány, sem a városban, sem a környékén. A település legrégibb magva a vár és a várnegyed, valamint az alatta elterülő alsó városrész. Itt őrizték és vakították meg István király unokaöccsét, Vazult, hogy ne örökölhesse a trónt.

nyitra-3.jpg A várban található a XI. században épült Szent Emerám székesegyház, mely három – felső, alsó és román – stílusú templom együtteséből tevődik össze. Közelében a hatvanhatezer kötetet őrző egyházmegyei könyvtárral, melynek érdekessége, hogy itt vannak Szlovákia legrégebbi ősnyomtatványai, összesen 78 darab. Vele szemben viszont érdekes kontrasztot alkot az abszolút modern épületű Castellum kávéház-étterem, melynek teraszáról csodálatos kilátás nyílik a városra. Az 1908-ban épült és szépen helyreállított zsinagóga ma kiállító- és koncertterem. A városi park inkább a gyerekeké, állatsimogató és játszótér van benne. Tőle nem messze emelkedik a Kálvária-domb, ami kitűnő sárkányeregető helyként is szolgál. A városi TDM szállodája a Hotel Mikado. A vendégek azért is szeretik, mert pincéjében állandóan 150 féle különböző bor található.

nyitra-4.jpg A város környékén a Zobor-hegy vidéke kitűnő kirándulóhely. A gyerekek számára itt összesen 14,7 kilométer hosszú tanösvény-hálózatot építettek ki és erre található a 850-ben épült bencés apátság és a remeteségek. Az 1600-as évek végén katmanduliak építettek itt templomot és kolostort. A Nyitrai Idegenforgalmi Szervezet az idősebbekre gondolva – Ezüst turisztika néven – külön túrákat szervez a zobori utakon. A túra érinti a katmanduli kolostor romjait is, délután viszont a résztvevők egy 300 éves pincében mézbor kóstolón vehetnek részt, ahol mindenki elkészítheti saját mézborát, majd meglátogatják a Mézbor múzeumot. Ha pedig már a boroknál tartunk, a közeli Kistapolcsány kastélya egyszerre szálloda és múzeum is. A múlt század húszas éveiben a kastély a köztársaság elnökeinek nyári rezidencája volt. Most június másodikán, a Nyitra megyei Ízek Fesztiválját rendezik meg benne. Itt dolgozik Szlovákia legnagyobb borászata, nyolcmillió palack bort állítanak elő évente! A kastélytól 6 kilométerre van Szlovákia egyetlen bölényrezervátuma, ahol az állatok olyan jól érzik magukat, hogy még szaporodnak is.

nyitra-5.jpgNyitrától 15 kilométere áll az ürményi (Mojmírovce) kastély. Gróf Hunyadi Imre építtette 1721-ben, ma ez is szálloda. Négycsillagos, egyszerre kilencven vendéget képes fogadni. Két lakosztályát többnyire nászutasok kapják. A kastély folyosóján minden emberfajtáról és minden vallásról van festmény. A gróf szalonjai ma kisebb konferenciatermek. Az egyikben – mely gyakran keresztelők színhelye – 138 aranyozott ikon van a falon. A 300 évvel ezelőtt épült lovarda szintén szálloda lett, itt a toronyszoba a nászutasoké. A kastélyt angolpark veszi körül, az épülethez 300 éves pince és egy zárt lőtér tartozik. Ebben – rövid oktatás után – külön engedély nélkül lehet eredeti fegyverekkel lőni. A korszerűség jegyében a szállodához wellness részleg, fedet úszómedence és kétpályás bowling is épült. A lósport hagyományaihoz tartozik, hogy itt rendezték a Monarchia első lóversenyét. A faluban van Grassalkovics herceg szülőháza – ugyancsak látogatható.

nyitra-6.jpg Szlovákiában hat borvidék és nyolc borút található. Nem mondható tehát, hogy a szlovákok kizárólag sörfogyasztók lennének. Tény, hogy július – augusztusban a sör győz, de máskor mindinkább a bor kerül az asztalokra. Bár mindenhol van valamilyen érdekesség, a Dél-szlovákiai Borvidéken működő Ürmény (Mojmírovce) az egyetlen, ahol a borászati szövetkezet minden borát palackozza. A tengerszint feletti 2-300 méteres magasságban fekvő területeken, 130 hektáron nevelnek szőlőt. Főbb fajtáik a Chardonnay, Tramini, Szürkebarát, de – főként rosénak – termelnek Cabernet Sauvignon-t és kedvelt lett errefelé a Magyarországon szinte ismeretlen Alibernet, ez az ukrán szőlőfajta. Tairovban, egy nagy kutatóintézetben nemesítették, az Alicante Bouschet és a Cabernet Sauvignon keresztezéséből származik. Színanyaga olyan erős, hogy a poharat kétszer is ki kell öblíteni utána, mert a falára feltapadt csekély mennyiség is színez még. Festőszőlőnek is használják. Erős, tanninos, markáns vörösbort ad.

nyitra-7.jpg Szlovák nemesítésű viszont a Milia. Ezt az új fajtát a Müller Thurgau és a Tramini keresztezésével állították elő. A 2017-es évjáratú bora gyönyörű, illatos, félédes, savegyensúlya kitűnő. Noha jól iható, íze mégis hosszú lecsengésű, desszertbornak is alkalmas. A 2016-os Cabernet Sauvignon, száraz rosé. Illatában a piros gyümölcsök uralkodóak. Évente 5-7 féle rosét is készítenek – azt tartják: „A rosé arra való, hogy örömet szerezzen!” A 2015-ös évjáratból kiemelkedik a Szürkebarát és a Quercus. Ez utóbbi valójában Kékfrankos, a bor a nevét onnan kapta, hogy 44 hétig érlelték barrique tölgyfahordóban. Szlovákiában ez a legelterjedtebb vörösborfajta. A Szürkebarát szintén érett tölgyfahordóban, de csak 49 napig. Nem igényelt többet, mert a 2015-ös jó évjárat volt, testes, érettebb bort adott. Olyannyira, hogy ez a bor még legalább négy-öt évig maradhat palackban a minőségromlás kockázata nélkül. Aki arra jár, ne felejtse el megkóstolni!

EZ IS ÉRDEKELHETI

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©