RICHARD WAGNER: TANNHäUSER

Az opera szövege és zenéje egyaránt Wagner szerzeménye, akárcsak a többi művéé. A német mondák és mítoszok középkori világából fonta egybe a szövegkönyvet: Heinrich Heine, E. T. A. Hoffmann, a Grimm-testvérek, Brentano és mások írásaiból. Wagner 1843-ban járt a középkor egyik csodálatos építményében, Wartburg várában. Ide helyezte új operájának helyszínét. A munkát 1845 áprilisában fejezte be. Az első fogalmazvány októberben, Drezdában csúnyán megbukott. Átdolgozás után Liszt mutatta be Weimarban, mérsékelt sikerrel. 1861-ben előjátékként írta hozzá a Vénusz-jeleneteket. Ezzel ugyan először botrányt okozott, végül a hallgatóság befogadta, és nem csoda, hogy az alkalmas intézmények gyakran tűzik műsorukra.

Az opera szövege és zenéje egyaránt Wagner szerzeménye, akárcsak a többi művéé. A német mondák és mítoszok középkori világából fonta egybe a szövegkönyvet: Heinrich Heine, E. T. A. Hoffmann, a Grimm-testvérek, Brentano és mások írásaiból. Wagner 1843-ban járt a középkor egyik csodálatos építményében, Wartburg várában. Ide helyezte új operájának helyszínét. A munkát 1845 áprilisában fejezte be. Az első fogalmazvány októberben, Drezdában csúnyán megbukott. Átdolgozás után Liszt mutatta be Weimarban, mérsékelt sikerrel. 1861-ben előjátékként írta hozzá a Vénusz-jeleneteket. Ezzel ugyan először botrányt okozott, végül a hallgatóság befogadta, és nem csoda, hogy az alkalmas intézmények gyakran tűzik műsorukra.

A címszereplő, Tannhäuser (talán fenyőlakónak fordíthatnánk) a forró érzéki és a tiszta (plátói) szerelem ellentétes világa között vergődik, amit a szerző az emelkedett pátosz és a földi bűnös viselkedés szembeállításával tár a hallgatóság elé – a kor szellemében, habár maga az utóbbi hívének bizonyult. Végzetes hangulatok, weberi pátosz, ünnepélyes kórusok sorozata árad a műből. Wagner máig igen élvezetes megoldásokat alkalmaz ebben az operában. Felvonultatja a középkor híres minnesängereit: Walter von der Vogelweidét, Wolfram von Eschenbachot és más jeles dalnokokat.

A Tannhäuser-sztori

A három felvonásos, négyórás zenedráma megint magáról Wagnerről szól, a költőről és a zeneszerzőről, akit senki nem ért meg. Az előjátékban van balett és előkelő szexklub, az ún. Vénusz-barlang. Ott dőzsöl a tulajdonosnak, Vénusznak, a testi szerelem istennőjének kedvence, Tannhäuser. Fürdik a kéj mámorában, amíg ki nem ejti a száján az égi Szűz dicséretét. Ezért Vénusz kirúgja a klubból. A férfi kénytelen vándorútra kelni. Találkozik pásztorral és zarándokokkal, majd régi barátokkal, befutott dalnokokkal. Az egykori kollégák, a legjobb középkori költők kérik, hogy térjen vissza közéjük, mert úrnőjük, az őrgróf húga (vagy unokahúga, mindegy), Erzsébet pont miatta bánkódik. Wartburg várában nélküle nagyon unalmas az élet, semmi szórakoztató dolog nincs. A főhős fantáziája meglendül, hátha újabb férfias kalandokra lel az új környezetben.

A II. felvonásban Tannhäuser találkozik régi szerelmével, Erzsébettel, és egyből a lábához borul. A lány már úgyis elunta a társalgást Wolframmal a német igekötők helyes használatáról, amíg Wolfram belátja, hogy semmi esélye nincs. Erzsébet Tannhäuser láttán örömében elénekli a híres „csarnokáriát". A jelenetet meghallja az őrgróf, Heinrich is. Remek ötlete támad: dalnokversenyt rendez az udvar népének a szerelem mibenlétéről. Tannhäuser komolyan veszi, és miután minden valamire való dalnok előadta a maga szerzeményét, ő a testi szerelem érzéki dicséretével zárja a sort. Lett is óriási felháborodás az úri közönség között, majdnem kardélre hányták illetlen szavaiért a lázadó, erkölcstelen szerzőt. Csupán az őrgróf és húga közbeavatkozása mentette meg az életét. A kor szokásai szerint gyalogosan Wartburgból Rómába küldik a pápához, hogy bűnbocsánatot nyerjen a viselkedéséért. Erzsébet és Wolfram tovább taglalják a germán nyelv szépségeit.

A III. felvonásban Erzsébet várja a zarándokok visszatérését, hiába keresi őt, mert a pápa nem bocsátott meg a bűnös Tannhäusernek. A férfi a hosszú úttól megöregedve, lerongyolódva, halálosan fáradtan végül megérkezik. Látja, milyen hiábavaló volt az útja, ezért megint eszébe jut a Vénusz-barlang. Ott mindig szívesen látták, ámde ekkor behozzák a színre a bánatában elhunyt Erzsébet tetemét, akinek imáitól friss hajtásokat hozott a zarándokbotja. Bekövetkezett tehát a megváltás, csak későn. Itt vége a történetnek és a mennyei Wagner-muzsikának.

DOBI ILDIKÓ