2024.december.21. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Rohamosan terjed a sertéspestis Romániában

2 perc olvasás

sertesek-800.jpgEgyre súlyosabb az afrikai sertéspestis (ASP) fertőzés Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak – írja az MTI. A román kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.

 

Az ASP az ország északnyugati és nyugati részét, valamint a délkeleti részét sújtotta leginkább. A román-magyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A délkeleti részen ennél jóval több van, például a Duna és a Fekete-tenger torkolatánál levő Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. Összesen Románia 41 megyéjéből nyolcban jelen van a betegség.

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg. Méreteit tekintve a legsúlyosabb esetet Tulcea megyéből jelezték, ahol egy 45 ezer állatot nevelő farmon ütötte fel a fejét a kórokozó, ezért valamennyi állatot el kellett pusztítani. Emiatt több száz munkahely került veszélybe.

A román sertéstenyésztők érdekeit védő egyesület becslése szerint az idén 30 százalékkal kevesebb sertéshús kerül piacra, mert a román gazdák sietni fognak állataik feláldozásával még mielőtt a kórokozó az ő farmjukon is megjelenne. A járvány által sújtott gazdáknak piaci áron történő kártérítést ígért a román kormány. Az állategészségügyi hatóság hét eleji bejelentése szerint a kárpótlások kifizetése már elkezdődött. A román kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.

A Romániával délen szomszédos Bulgária tíz nappal korábban jelentette be, hogy kerítést építenek a bolgár-román határ bizonyos szakaszán, hogy megfékezzék az ASP-járvány terjedését.

Itthon csak vaddisznót fertőzött eddig
A NÉBIH nyilvántartása szerint 2018. április óta összesen 30 ASP-fertőzött vaddisznót regisztráltak a Kelet-Magyarországon, sertést még nem.

http://portal.nebih.gov.hu/asp-elofordulasok

EZ IS ÉRDEKELHETI

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©