setape.jpgA Kerekes Band, a Kistehén és a Golestan is fellép az idei Sétatér Fesztiválon, június 7. és 17. között, a pécsi Sétatéren. A fesztivál díszvendége Újvidék városa, így a látogatók belekóstolhatnak a szerb kultúrába is.

 

A nyár szinte kötelező eleme a Sétatér Fesztivál, amit egy kicsit minden pécsi magáénak érezhet. Ennek jegyében a program kialakítása során arra törekedtünk, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetszőt a sokszínű kínálatból – mondta el Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

 

Közel 30 programból és a jól megszokott kézműves-gasztro kínálatból szemezgethetnek a Sétatér Fesztivál látogatói.

Az egyik legjobban várt fellépő a Kistehén Tánczenekar, produkciójuk nevezhető kulturlakodalmas popnak, vagy optimista rocknak. Különböző stílusok keverednek benne: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. Ugyancsak energikus koncert várható a Kerekes Band előadásában, az együttes az utóbbi évek egyik legnépszerűbb világzenei bandája: az ethno funk, a felszabadító csángó boogie és a folk ‘n’ roll révén koncertjeikre jellemző a pulzáló “stadion-folk” hangulat. A fesztiválon lemezbemutatót tart a Golestan együttes, előadásukban a perzsa és a magyar népzenében megtalálható stílusjegyek érvényesülnek.

 

A musicalkedvelők számára kínál felejthetetlen élményt a Musical Revolution, három hazai kedvenccel: Sándor Péter, Baranyai Anna és Miller Zoltán előadásában csendülnek fel a legnépszerűbb musical slágerek. A fesztiválon fellép továbbá a magyarországi világzene egyik jelentős képviselője, a Besh o Drom, a jazz ikonja, a Váci Eszter Quartett, a pécsi Junkie Jack Flash és a Flip Flop and the Flyers is. Pécsre látogat a Szociopoly 2.0, a társasjátékot és a drámát ötvöző interaktív színházi társasjáték.

 

A gyerekprogramok között szerepel többek között az Apnoé Társulat Kincskereső Kisködmön című mesés zenejátéka és a Hangerdő társulat előadása, de lesz kreatív bűvészsuli is.

 

Az idei évben a nemzetközi kínálat révén még színesebb a fesztivál: mongol, lengyel és szenegáli zenés-táncos produkciókat is láthat a közönség. A fesztivál díszvendége Pécs testvérvárosa, a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címet elnyerő Újvidék. A két település közötti korábbi együttműködések után tovább mélyül a kapcsolat, ennek keretében június 15-17. között koncertekkel, művészeti produkciókkal és az újvidéki standnál gasztronómiai kínálatával mutatkozik be a szerb város.

 

A fesztivál minden programja ingyenes!

 

  1. június 7–17.

Sétatér Fesztivál – 2018

Pécs, Sétatér

 

www.pecsprogram.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük