EuroAstra

Sirás: Több mint kétezer szolgáltatót érint a rezsicsökkentés

Szorult helyzetbe hozhatja a több mint kétezer közüzemi szolgáltató – és 35 ezer alkalmazottjuk – tekintélyes részét a júliusi rezsicsökkentés. Az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint az érintett vízművek, csatornázási vállalatok és hulladékszállítók belső átszervezésekhez folyamodhatnak, veszteségeik egy részét megpróbálhatják áthárítani beszállítóikra, illetve elhalaszthatják beruházásaikat.

 

Szorult helyzetbe hozhatja a több mint kétezer közüzemi szolgáltató – és 35 ezer alkalmazottjuk – tekintélyes részét a júliusi rezsicsökkentés. Az Opten céginformációs szolgáltató előrejelzése szerint az érintett vízművek, csatornázási vállalatok és hulladékszállítók belső átszervezésekhez folyamodhatnak, veszteségeik egy részét megpróbálhatják áthárítani beszállítóikra, illetve elhalaszthatják beruházásaikat.

 

A kormány legújabb intézkedései értelmében július 1-jétől 10 százalékkal csökkennének a víz- és csatornadíjak. Ugyanennyivel mérsékelnék a szemétszállítás tavaly áprilisi árainak inflációval emelt értékét, ami a KSH adatai alapján a jelenlegi díjakhoz képest átlagosan 20 százalék csökkenést is jelenthet.

 

Az Opten céginformációs szolgáltató Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI) azt mutatja, hogy a 2012-es évben a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási ágazatban is 10 százalékot meghaladó fluktuáció volt jellemző, és a három terület a megelőző években is hasonló értékeket produkált.

 

A CFI az adott időszakban az adott ágazatban és régióban újonnan alakult és megszűnt cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működő vállalkozások számához. „Különösen gyorsan cserélődnek a cégek a hulladékgazdálkodási ágazatban, ahol a CFI 2010 óta folyamatosan 13 százalék körüli értéket ért el, idén pedig a rendelkezésre álló adatok szerint a 14 százalékot is meghaladhatja, amivel jóval felülmúlja az országos átlagot" – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

 

 

Víz

Csatorna

Szemétszállítás

Hány céget érinthet?

428

365

679

Ágazat foglalkoztatottjai

21 839 fő

2869 fő

10 966 fő

Ágazat összárbevétele

224 391 522 eFt

62 477 056 eFt

150 576 000 eFt

Ágazat nyereségessége

1,90%

5,33%

2,50%

Forrás: www.opten.hu

 

Ha feltételezzük, hogy az egyes cégek bevételeinek túlnyomó része főtevékenységükből és a lakossági szolgáltatásokból származik, egyértelműen körvonalazódik a kép, hogy egy 10 százalékos díjmérséklést csak úgy tudnak lenyelni a vállalkozások, hogy egyéb költségeiket visszafogják. A díjcsökkentést meg lehet próbálni „ráerőszakolni" a beszállítói láncra, de valószínűleg a legtöbb mérlegsoron keresgélni fogják a vállalatok a hiányzó fedezetet pótlását. A legutóbbi beszámolók szerint a működő vízművek 26 százaléka, a csatornázási vállalatoknak pedig mintegy 40 százaléka már a jelenlegi díjak mellett is veszteséges vagy nulla jövedelmezőségű. A díjak csökkentése mindhárom ágazat számára problémát jelenthet, de különösen nehéz helyzetbe hozza a vízműveket és a hulladékszállító cégeket, amelyeknek amúgy is igen gyenge a jövedelmezősége.

 

Az Opten előrejelzései szerint 2013-ban mindhárom ágazatban jelentősen nőni fog a végrehajtások száma. A vízművek esetében növekvő tendenciát mutat a végelszámolások aránya is, a csatornázás  és a hulladékgazdálkodás esetében azonban csökkenni látszik az érték. „A díjak változását differenciáltan fogják kezelni a vállalatok, de többeknél várható a beruházások elhalasztása és az érintett cégek átstrukturálása" – jósolja az Opten igazgatója.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük