SORSKÉPEK AZ ELSŐ PUSKALÖVÉSTŐL… — Az első világháború emlékezete Müllner János fotóin
6 perc olvasás
Amilyen mostoha sors jutott a magyaroknak az első világháborúban, éppolyan mostohán bánt az élet és a fotótörténet az első igazi magyar fotóriporterrel, Müllner Jánossal. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szobányi kis kiállításán, a Budavári Palota F épületének 5. emeleti Ereklyetárában Csillag Katalin kurátor vezetett végig.
Amilyen mostoha sors jutott a magyaroknak az első világháborúban, éppolyan mostohán bánt az élet és a fotótörténet az első igazi magyar fotóriporterrel, Müllner Jánossal. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szobányi kis kiállításán, a Budavári Palota F épületének 5. emeleti Ereklyetárában Csillag Katalin kurátor vezetett végig.
2015. január 30-ig tekinthető meg Magyarország legkorábbi képgyűjteményéből néhány darab. Az OSZK I. Világháborús Gyűjteménye tartalmaz dokumentumokat, könyveket, újságokat, röplapokat, képeslapokat és fotográfiákat. Az 1920-as években mindet egyesítették a Nyomtatványi Osztály anyagával – kivéve a fényképeket – így ezek a raktárak mélyén porosodtak. Korszerű feldolgozásukra jó ideig nem került sor. 2008-ban a Fényképtár munkatársai megkezdték a feldolgozást és a digitalizálást. Most hatezer, eltérő állapotú fotó található itt. Egyharmada már a www.kepkonyvtar.hu honlapon meg is tekinthető.
Csillag Katalin szerint egy 1967-es OSZK tanulmány említette, hogy fényképtárában méltatlanul őrzött (feltekercselt) nagyítások találhatók Müllner János (1870-1925) munkáiból. A Nemzeti Könyvtár eladósodása miatt azután a fotótár önálló gyűjteményként megszűnt. 1994-ben Müllner képei részben már feltűntek egy kiállításon. Az 1990-es évek végén kezdték reprodukálni a mintegy hatezer fotót – de nyilvántartás nélkül.
Kincses Károly fotótörténész írásából idézzük: „a szakma kialakulásának kezdetén" a fotósoknak mindenhez kellett érteniük: műteremben portrékat készíteni, politikusokat, királyokat megörökíteni, különböző helyszíneken fényképezni. Közülük „a legmozgékonyabbakból lettek a fotóillusztrátorok, majd később a fotóriporterek…Müllner 55 évig élt, s ebből 33-at fényképezéssel töltött". Sok felvétele jelent meg az Érdekes Újságban és az Új Időkben. „Üvegnegatívjai és több száz pozitívja a Magyar Nemzeti Múzeum Fotótárában van, de sokat őriz a Budapesti Történeti Múzeum, [a Fővárosi Képtár, azaz] a Kiscelli Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum és természetesen a Magyar Fotográfiai Múzeum is. Müllner1925-ben bekövetkezett halálakor egy szakmatársa, – ha úgy tetszik a konkurencia egy tagja – imigyen emlékezett meg róla: <egy szegény, tehetségénél és tudásánál fogva jobb sorsra érdemes fényképész dűlt ki a sorból>. Az elhunyt kortársa egyike volt azoknak, akik a portré fotográfiáról teljesen az illusztratív fényképészetre tértek át és elsőrangú riportfelvételekkel látta el a folyóiratokat… teljes erkölcsi, de sajnos annál kevesebb anyagi sikerrel… [Müllner] sokat betegeskedett és sokat nyomorgott. Halála után 1930-ban posztumusz Lomberg-díjat kapott. Biztos örül neki."
A most látható, százéves felvételek nem harci képek, hanem életképek a főváros hétköznapjairól a háború légkörében. Müllner János a Józsefváros legcsóróbb részén, szoba-konyhás lakásban lakott a feleségével. Itt hívták elő a filmeket, nagyították a képeket, amelyeket 1900-ban százszámra eladtak a lapoknak. 1904-től profi szinten dolgozott. 1914-16-os képeket állítottak ki most a mozgósításról, a hátország mindennapjairól, emberi sorsokról, mezítlábas gyerekekről, akik a katonazenekart kísérték. A képeken ábrázolt családokról bővebbet nem tudunk, csak annyit, amennyit a képek hátuljára felírtak.
Látjuk a harcra buzdító, lelkesítő propagandát, a hadba induló csapatainkat biciklivel, síléccel vagy egyetlen szál karddal – mint évszázadokkal korábban. Molnár Ferenc írta le Haditudósító voltam című könyvében, hogy a hadi terepre képzőművészeket és írókat küldtek, a fotósok dolga a propaganda maradt. A fővárosban megjelentek a koldusok, a női munkások majd a hadirokkantak, hiszen a mezítlábas csapatok ellen először vetettek be vegyi fegyvereket, harci repülőgépeket. Müllner jól felfogta az események visszásságait. A lakosságtól begyűjtötték a fémet, köztük a kép középpontjában egy 1500-as évekből származó mozsarat, régi, míves konyhai eszközöket, hogy azokból ágyút vagy ágyúgolyót öntsenek. A nők és a diákok takarókat, párnákat, pénzt gyűjtöttek a harctéren életüket kockáztató katonáknak, akik fatalpú cipőkben meneteltek. Az onnan érkező tábori postai levelezőlapokat és képeket Bécsben és Budapesten cenzúrázták. Pecséttel nyomták rájuk, hogy közölhető vagy nem közölhető.
Közben a magyar fővárosban vurstliszerű látványosságok épültek lövészárokkal, ágyúkkal, játékos bemutatókkal! Müllner végül kijutott a harcok helyszínére, de ott az összes üveglemeze tönkrement. A kor másik neves fotósa, Balogh Rudolf jobb körülmények között dolgozott, saját műterme volt, de az ő képeiből is kevés maradt fenn.
A kiállítás végén megismerjük dr. Fejérváry Sándor lapkiadót. Fejérváry szintén járt a fronton, s megsebesült, így úszta meg a halált. A hazai fotográfia egyik mecénásaként tisztelhetjük. Müllner János, az első fotóriporter 1925-ben betegsége miatt hunyt el a Szent István Kórházban. Munkái sok helyre szétszóródtak. Közülük a legismertebbek az akkori Magyarország várairól készült felvételei, amelyek később „Bús düledékeiden" címmel könyvben és kiállításokon megjelentek.
Az OSZK gyűjtőmunkája a kiállítás létrehozásával a Müllner-töredékek bemutatása kapcsán nagy szolgálatot tesz a nemzet hiteles múltjának megismertetésére. Az emeleti előtérben pedig a „másik oldal" plakátjait helyezték el, amelyeken francia, angol és amerikai művészek érzékeltetik a birodalmi sasos agresszió elleni buzdításaikat.
DOBI ILDIKÓ