Szabályosan és megfontoltan, gyerekek! – Közlekedésbiztonsági nap Zánkán
4 perc olvasás
Már óvodás kortól el kell kezdeni a felkészítést a biztonságos közlekedésre – figyelmeztetett Schváb Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára arra reagálva, hogy idén augusztusig már 16 gyermek halt meg közúti balesetben Magyarországon. A tragédiák megelőzése érdekében sok mindent meg lehet tanítani a gyerekeknek, így például azt, hogyan vigyázzanak magukra a közlekedésben vagy utasként – fejtette ki Schváb Zoltán kedden (augusztus 14-én) a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban tartott közlekedésbiztonsági rendezvényen. Az eseményt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezte az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen (ORFK-OBB), az Európai Bizottság 4. Európai Közúti Biztonsági nemzeti kísérő programjaként.

A közlekedésbiztonsági program részeként a zánkai tábor lakói a kerékpáros ügyességi pálya mellett többek között aszfaltrajz-versenyen vehettek részt, valamint elméleti közlekedési ismereteiket bővítve, KRESZ teszteken mérhették fel tudásukat. Az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője és az ORFK-OBB ügyvezetője, Oberling József szerint míg 1990-ben még 107 gyermek halt meg közúti közlekedési balesetben Magyarországon, addig tavaly, 2011-ben már 12-re csökkent azoknak a gyerekeknek a száma hazánkban, akik utasként vesztették életüket – vagyis a felnőttek okozták a halálukat azzal, hogy nem megfelelően óvták őket.
Egy ember naponta átlagosan másfél órát utazik, és eközben – a statisztikai adatok szerint – két másik ember sérül meg balesetben – mondta el a zánkai rendezvényen Schváb Zoltán. Az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára szerint az Európai Unió társadalmában a 18-25 éves korosztály 10 százalékkal képviselteti magát. A közúti balesetekben viszont csaknem 20 százalék az arányuk, így évente 6 ezer fiatal hal meg az Unióban – 86 százalékuk motoron vagy autóban szenved balesetet, és több mint 80 százalékuk férfi – fejtette ki Schváb Zoltán.
A 8-18 éves korosztály részvételével Zánkán szervezett eseményt is azzal a céllal rendezték meg, hogy a gyerekprogramokkal elősegítsék a fiatalok tudatos szerepvállalását a biztonságos közlekedés érdekében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közzétett, "Fiatalok közlekedésbiztonsági nyilatkozata" című felhívás aktív szerepvállalásra ösztönzi az ifjúsági szervezetek tagjait és azokat a személyiségeket, akik véleményformálóként hozzájárulhatnak a közlekedés biztonságosabbá tételéhez, a közlekedők szabálytisztelő és szabálykövető magatartásának alakításához, a nemzeti közlekedésbiztonsági célkitűzések megvalósításához.
A fiatalok álltak a fókuszban a 4. Európai Közlekedésbiztonsági Napon is, amelyet a ciprusi Nicosiában tartottak meg július 25-én az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsának ciprusi elnöksége, illetve a fiatalokkal és a közlekedésbiztonsággal foglalkozó ciprusi szervezet, a Reaction szervezésében. A konferencián magyar részről részt vett Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, az ORFK-OBB társelnöke és Schmidt Szabolcs, az Európai Bizottság Közlekedésbiztonsági Szervezetének vezetője.