Szép Ernő: Vőlegény.
7 perc olvasás
A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása szeptember 15-től a Belvárosi Színházban. A darabot a Szentendrei Nyár keretében júliusban láthattuk először. (lásd: http://euroastra.hu/node/113933) A női főszereplővel, Kovács Patríciával L. Horváth Katalin a júliusi bemutató előtt beszélgetett.
,,Az ember az ilyen szerepekért akar színész lenni”
„Volt már szerencséd Szép Ernőhöz?
Igen, 2008-ban Miskolcon játszottam már a Vőlegényt, Szervét Tibor rendezésében.
Könnyebbség, hogy egyszer már felépítetted Kornél karakterét?
Azt hiszem, korrektül elvégeztem ott a munkámat, de sok mindennel adós maradtam. Gyakran gondoltam arra, hogy olyan jó lenne újabb lehetőséget kapni és még egyszer nekiveselkedni a Vőlegénynek, ami egy csodálatosan kemény anyag. Az ember az ilyen darabokért, az ilyen szerepekért akar színész lenni. Az a régi Kornél még bennem ragadt, de most Orlai Tibortól megkaptam a lehetőséget, hogy újrázhassak. Az elmúlt nyolc évben sokféle szerepet játszottam, sokféle stílusban, ami jót tesz egy színésznek, és emberként is rengeteg változás történt az életemben, hogy a legfontosabbat mondjam: született egy gyerekem. Ezek mind lerakódnak, úgyhogy ez a Kornél már csak ezért is egészen más lesz, mint a nyolc évvel ezelőtti.
Orlainak a te vágyadtól függetlenül jutott eszébe a Vőlegény?
Ez úgy volt, hogy tavaly tavasszal próbáltuk Novák Eszterrel és Szabó Kimmel Tamással a Várj, míg sötét lesz! című darabot, és a főpróba hetében valahogy szóba került Szép Ernő, a Vőlegény és az, hogy én már voltam Kornél Miskolcon. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha Tomival eljátszanánk, Eszter rendezésében. Aztán vettem a bátorságot, megkérdeztem Orlai Tibortól, hogy mit szólna hozzá, és jó ötletnek találta.
Egy hét van hátra a premierig. Ilyenkor otthon is agyalsz, hogy mit tudnál még hozzátenni a próbákhoz?
Amióta van egy gyerekem, kifejlesztettem a zsilipelést, nem viszem haza a munkámat. Megpróbálok a liftben lerakni mindent, ami történt velem. Szerintem jót is tesz, ha egy színész éli az életét, mos, bevásárol, takarít, gyereket nevel, és nem szakad el a valóságtól, mert bőven elég az az álomvilág, amiben próbálunk és játszunk. Van egy teljesen hétköznapi életem, családdal, kutyákkal, amit soha nem engedek el, akkor is megpróbálom maximálisan csinálni, amikor éppen darabot próbálok: két próba között megyek a gyerekért, viszem a játszótérre, tesszük a dolgunkat. A próbán viszont csak a produkcióra koncentrálok. De azt kell mondanom, hogy igaza volt az osztályfőnökömnek, Máté Gábornak, aki próbálta tudatosítani bennünk: évről évre nehezebb lesz magunkat elviselni, egyre több lesz a félelem és tipródás. Főiskolás korunkban erre még legyintettünk, de most már tudom, hogy tényleg így van. Ahogy telnek az évek, egyre rosszabb lesz, és egyre nehezebb zsilipelni. Muszáj rákényszerítenem magam, hogy ne vigyem haza a munkát, de nehéz nem haza vinni, mert sokkal több kétségem van, és egyre türelmetlenebb vagyok magammal.
A zsilipelésért cserébe a próbákon jobban gyötröd magad?
Ennél a produkciónál nagyon fontos, hogy annyira megbízom Novák Eszterben, hogy csukott szemmel megyek utána. Ő nagyon jól vezényel engem, kordában tart, és keményen meg is fog, hogy ezek a ,,hülyeségek”, amikkel az ember nyomasztja saját magát, ne legyenek túlzóak; ne hátráltasson a türelmetlenségem. Eszter mindig lenyugtat. Két napra sikerül is, aztán megint előjön valami. Ha az ember már nem pályakezdő, az felelősséggel jár, és úgy érzem, nem engedhetem meg, hogy hibázzak. Igyekszem minden próbát maximálisan kihasználni arra, hogy tartalmasabban és kreatívabban létezzek, már nem férnek bele az életembe az elvesztegetett idők. Amikor az ember fiatalabb, még sokkal felelőtlenebb, megbocsátóbb magával szemben. A hat-nyolc évvel ezelőtti énem még egyszerűen nem érezte, hogy mennyire ki kell használni minden napot, órát, percet, mert az idő megy, és egyszerűen nem lehet csak ,,nyaralni”. A darab egyébként éppen arról szól, hogy telik az idő, és az utolsó lehetőséget, az utolsó szerelmet meg kell tartani.
Szép Ernő ismerői mindenekelőtt a különleges, költői nyelvezetét méltatják. Te is közéjük tartozol?
Persze, egészen elképesztő, túlburjánzó, csipkegyönyörűségű, egyszerre szívszorító és szórakoztató. Olyan nyelvi leleményei vannak, amik a ma beszélt nyelvünkből már teljesen kikoptak. Ezeket a veretes szövegeket életre kelteni egy modern, XXI. századi színjátszással, nehéz, de nagyon jó fajta feladat.
Nincs meg annak a veszélye, hogy a nyelvi szépség a mai nézőket már nem érdekli?
Biztos, hogy van veszélye, de a tempónk és ahogyan játszunk, teljesen mai, modern, úgyhogy azt gondolom, a nézők velünk tudnak majd jönni. Ha a hőseikké válunk olyan értelemben, hogy izgulnak értünk, drukkolnak nekünk, meghatódnak rajtunk, akkor a fülük az első tíz perc után rááll arra, hogy itt most másként fogalmazunk. Hiszek a színház és a személyiségek erejében, és ha egy karakter lelki értelemben vonzó, arra rá tud csatlakozni a néző. És ha ez megtörténik, akár japánul is beszélhetnénk három órán keresztül, mert akkor is leköti. Ráadásul jó hallani a Szép Ernő-i szöveget, nekünk is jó másnak elmondani ezeket a gyönyörűségeket. Lehet, hogy az elején furcsa lesz, de szerintem tíz perc után alkalmazkodni fog hozzá a nézők füle és szíve.
A nyelvezetén kívül mi vonzó ebben a darabban?
Először is a magyar irodalom egyik legbonyolultabb és legszebb szerelmi története. A családtagjaim rendkívül szórakoztató karakterek, rajtuk sokat lehet nevetni, bár itt mindenkinek megvan a sorsa, ami nem mindig szórakoztató. De a Vőlegény olyan, mint az élet, olyan helyzetek és karakterek vannak benne, amitől szerintem a néző azt fogja mondani, hogy úristen, mi is ilyenek voltunk, vagyunk vagy szeretnénk lenni. Ráadásul ez a szerelem Rudi és Kornél között olyan kíméletlen és közben olyan naiv, amire szerintem mindannyian vágyunk. Ez a két karakter mindent elmond, ami a szívében van. Amikor próbálom Kornélt, azt érzem, hogy úristen, de jó lenne ennyire szabadnak, ennyire önazonosnak lenni, nem félni ventilálni azt, amit érzek. Nem keresgélni a szavakat, nem ,,csomagolni” az érzéseimet, hanem egyszerűen csak kimondani.
Amit egy-egy szerepből tanulsz, beépíted a magánéletedbe is?
Ha ilyen minőségű anyaggal dolgozunk, akkor persze, adunk magunkból és kapunk is tőle. Ez olyan, mint egy körforgás, visszacsatoljuk a magánéletünkbe.
Miért döntöttél úgy, hogy tagja leszel az ,,Együtt, szabadon” mottóval frissen szervezett orlais színházi alkotóközösségnek?
Évek óta szabadúszó vagyok, nekem megfelelt, hogy én dönthettem el, mit csinálok, mit nem, de Orlainál mégis elkezdtem otthon érezni magamat, ami ad egy biztonságérzetet. Azt gondolom, hogy egy színész igazán társulatban tud kiteljesedni, de Eger óta nem találtam meg azt a helyet, ahol le tudnék horgonyozni. A Vígszínházban sem, ahol egy ideig társulati tag voltam. Orlainál miközben szabadok vagyunk, mégis csak egy csapat vagyunk. Tibor abszolút színészközpontú színházat csinál, évek óta olyan szerepeket kapok tőle, amikkel fejlődhetek, ezért nagyon boldog voltam, amikor felkért, hogy ezt koronázzuk meg azzal, hogy ,,hivatalosan” is a csapatához tartozom. Ez azt jelenti, hogy az itteni munkám minden mással szemben elsőbbséget élvez. Nagyon boldogan mondtam neki igent. Ráadásul a társaság is vonz. Nagy részük volt Máté Gábor-os osztálytársam, akikkel nagyon jól dogozom együtt, és a máshonnan jött emberekkel való munka is izgat. Nem volt kérdés, hogy szeretnék-e ide tartozni.
Mennyi időre látod előre a feladataidat?
A jövő évadomat teljesen látom. A Vőlegény után lesz egy kis nyugi, aztán januártól Znamenák István rendezésében elkezdjük próbálni a Dühöngő ifjúságot Ötvös Andrással, Szabó Kimmel Tamással és Járó Zsuzsával. Utána Dömötör András rendez nekünk, volt mátésoknak egy kicsit ahhoz hasonlót, mint amit az AlkalMáté Truppal adunk elő nyaranta. Egy improvizáción alapuló darab lesz, ami azt boncolgatja, hogy kinek mit is jelent az a szó, hogy: HIT.”
(L. Horváth Katalin)
Lantai József
