Szervusztok, Pajtikák!
A Bóbitanet bemutatja: VI. BÁBU Fesztivál. Bábfesztivál Budapesten, idén már a hatodik alkalommal, de először tematikusan. A fókuszban a talán legismertebb magyar hős, a piros sapkájáról és furfangos észjárásáról felismerhető Vitéz László.
A Bóbitanet bemutatja: VI. BÁBU Fesztivál. Bábfesztivál Budapesten, idén már a hatodik alkalommal, de először tematikusan. A fókuszban a talán legismertebb magyar hős, a piros sapkájáról és furfangos észjárásáról felismerhető Vitéz László.
A BÁBU Fesztivál célja hatodik éve változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült kamara-bábelőadásait bemutatni a fővárosban. Újdonság azonban a tematikus fókusz: ebben az évben ünnepeljük Kemény Henrik születésének 90. évfordulóját, rá emlékezve a vásári bábjáték és a halhatatlan Vitéz László került középpontba.
Az ő történeteit adja elő a Kemény Henrik-díjjal frissen kitüntetett Pályi János, valamint Gyurkó Henrik, akinek elsőként engedélyezte Kemény Henrik, hogy Vitéz László-darabot játszhasson, és utolsó alkalommal adja elő a produkciót. A legfiatalabb nemzedéket Takács Dániel és Fabók Mariann képviseli, és a fesztiválon debütál Vitéz László-játékosként a Budapest Bábszínház művésze, Tatai Zsolt. Rajtuk kívül Écsi Gyöngyit láthatja a közönség.
Egy minikonferenciát és könyvbemutatót is rendez a színház a szintén újdonság szakmai kísérőprogram részeként: Láposi Terka a téma legavatottabb hazai ismerője, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke Kemény Henrikről, Ács Norbert, a Budapest Bábszínház művésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA-hallgatója pedig a vásári bábjátékban szereplő női karakterekről fog előadást tartani.
A fesztiválon mutatja be a Vaskakas Bábszínház dráMAI mesék sorozatának legújabb kötetét, A halhatatlan Vitéz Lászlót. A Vaskakas Bábszínház ötletéből és kiadásában megjelenő dráMAI mesék – kortárs magyar gyerekdarabok sorozat tematikus kötetei hiányt pótolnak, mert bár minden esetben bábszínházak felkérésére készültek a darabok, azok akár báb-, akár élőszínházi keretek közt is játszhatók. A cél kettős, hiszen amellett, hogy a kiadó a színházak figyelmét szeretné ezekre az elsősorban gyerekközönségnek szóló művekre irányítani, de a színjátszókört vezető pedagógusok is haszonnal forgathatják a kiadványokat.
A sorozat eddig megjelent kötetei: Régi magyar történetek, Grimmek újratöltve, A legkisebb fiúk. (lásd: http://euroastra.hu/node/85273)
A halhatatlan Vitéz László című kötet a BÁBU Fesztiválra jelenik meg.
A színházteremben is lesz előadás, bár nem a vásári tematika, de a magas minőség mentén: a kecskeméti Ciróka Bábszínház Vidovszky György rendezte produkcióját, a Hamupipőkét tekinthetik meg az érdeklődők.
A VI. BÁBU Fesztivál előadásai:
Hamupipőke 7+ A Ciróka Bábszínház (Kecskemét) előadása
Vitéz László csokiládája 3+ A CsirIbi Bábszínpad (Budapest) előadása
Vitéz László és az elátkozott malom 3+ A Bábszíntér (Kaposvár) előadása
Vitéz László vándorúton 3+ A Bábrándozók Társulat (Budapest) előadása
Vitéz László és Vas Juliska 3+ A Fabók Mancsi Bábszínháza (Zsámbék) előadása
Vitéz László és az elásott kincs 3+ A Mesebolt Bábszínház (Szombathely) előadása
Az élet és a halál vize 5+ Az Árgyélus Színház (Gömör) előadása
2015. március 17 – 20.
VI. BÁBU Fesztivál
Budapest Bábszínház
1062 Budapest, Andrássy út 69.
https://www.facebook.com/babszinhaz
Lantai József