2025.március.27. csütörtök.

gasztronómia

lecsofesztival_plakat_2017.jpg
Idén szeptember elsején és másodikán ismét megrendezik Szentesen a mára már hagyományossá vált Lecsófesztivált. Az ezúttal 16. alkalommal megrendezett gasztroünnepen a tradicionális lecsó számtalan típusa mellett kulturális és zenei programok is várják az érdeklődőket. Az ez évi megmérettetésen ismét jelen lesznek olimpikonok, így zsűrizni fog Kovács Ági olimpiai bajnok úszó, Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó és egy olimpikon legenda, Wichmann Tamás, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok kenus, illetve...
01.jpg
Októberben, a fővárosi Vörösvári úti étterem átalakításával kezdi meg hazai egységei „Jövő Élménye” koncepció szerinti átalakítását a McDonald’s. A vállalat áprilisban jelentette be, hogy már az idei évtől az „Experience of the Future” koncepció szerint, innovatív konyha- és kiszolgálási folyamtokkal, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokkal modernizálják a mekizés élményét. A Vörösvári úti egység átalakítását október és november folyamán négy további étterem megújítása követi, a tervek szerint pedig 2019...
index_3.jpg
Számos rendezvény, konferencia és nagyszabású fesztivál kezdődik a következő hetekben, amelyet az Agrármarketing Centrum (AMC) pályázat keretében támogat. Az események között lesznek színes programokkal tarkított nagyközönségi fesztiválok, gasztronómiával foglalkozó show műsorok, koncertek, de teret adnak a szakmai fórumoknak, konferenciáknak is.
egycsepptorta_1255_kisebb.jpg
Varga Margit cukrász hozzáadott cukor nélkül készült tortája nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. A Pöttyös Panni győzelmét az Országházban jelentették be a Magyarország Tortájával és az augusztus 20-i ünnepi programok ismertetésével együtt. A Magyarország Tortája idén a Balatoni Habos Mogyoró lett, amit Vaslóczki Orsolya készített. A két győztes tortát a nagyközönség...
aaa_128_preview.jpg
A történet Itáliában kezdődik Szent Benedekkel, aki a Regulájában többször is említi a bort, de egyszer sem a sört. Ennek oka egyszerű: a melegebb, mediterrán vidékeken nem főztek sört. Az Alpoktól északra azonban hamar megjelent, amiről egy legenda is szól, miszerint, amikor először főztek a szerzetesek jól sikerült sört, küldtek belőle pár hordót a pápának. Egyrészt ajándékba, másrészt, hogy engedélyezze a nedű fogyasztását a böjt idején is a jámboroknak....