2024.április.18. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A Szent Mauríciusz sörei

3 perc olvasás

aaa_128_preview.jpgA történet Itáliában kezdődik Szent Benedekkel, aki a Regulájában többször is említi a bort, de egyszer sem a sört. Ennek oka egyszerű: a melegebb, mediterrán vidékeken nem főztek sört. Az Alpoktól északra azonban hamar megjelent, amiről egy legenda is szól, miszerint, amikor először főztek a szerzetesek jól sikerült sört, küldtek belőle pár hordót a pápának. Egyrészt ajándékba, másrészt, hogy engedélyezze a nedű fogyasztását a böjt idején is a jámboroknak.

 

A sör mialatt átdöcögött az Alpokon és eljutott Rómáig, megbuggyant háromszor és úgy került a vatikáni asztalra. A Szentatya miután megkóstolta nemhogy engedélyezte, hanem egyenesen kötelezővé tette a fogyasztását, hiszen annyira rossz íze volt, hogy annak ivása – a romlott sört bekortyoló egyházfő szerint – egyenesen önsanyargatásnak számít, s mint ilyen, a böjtben üdvözlendő tevékenység.

A szerzetesek felbuzdultak a jó híren és ezzel indult el az apátsági sörök máig tartó karrierje – eddig a legenda, meséli Baán Izsák bencés szerzetes, a bakonybéli Szent Mauríciusz monostor gazdasági vezetője. A valóság persze ennél prózaibb. A mértékletes alkoholfogyasztás megjelenése egyszerű egészségügyi okra is visszavezethető: általában szennyezettek voltak az ivóvizek. Mit ittak hát a szerzetesek? Gyönge, könnyű borokat, északabbra pedig söröket. Az évszázados gyakorlat során kristályosították ki a sörfőzés csínját-bínját, aminek eredményeként kiváló minőségű vízből és alapanyagokból jó technikával remek söröket főznek. Szent László király összeíró levele 1086-ból már megemlít egy „komlózó” névre hallgató birtoktestet, amely a bakonybéli apátsághoz tartozott – és ez a komló szó legkorábbi magyar nyelvemléke és dokumentuma.

A Bakonyban hamar kialakult a sörfőzés kultúrája, amit a török uralom tört derékba és söpört el. Bakonybélben a rendszerváltásig kellett várni arra, hogy a bencéseknek ismét legyen saját sörük. Aki még nem kóstolta a Szent Mauríciusz kiváló, kézműves söreit, az könnyedén pótolhatja ezt a hiányosságot. 2017. augusztus 19-20-án ugyanis immár hagyományosan megrendezik a Pannonhalmi Főapátságban a Gyógynövényhét keretében a Kolostori Termékek Vásárát, ahol Izsák atya személyesen csapol Mauritiust, Vitalist, Innocenset és egy negyedik, vörös ale-t, aminek neve ugyan még nincs, de az íze… magáért beszél. Ugyanitt Szalóki Ági- és orgonakoncert, gyógynövény- és kenyéráldás, Intelmek és gyerekprogramok.

www.bences.hu/gyogynovenyhet/

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.