Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. több mint 500 ügyfele – elsősorban általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező családok – körében végzett friss kutatásból. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet.
gazdaság
Álmosabb volt a lakáspiac nyáron az év korábbi szakaszához képest, de az iskolakezdés után újból felélénkült a piac. Az új sláger a minősített fogyasztóbarát lakáshitel.
A SPAR Magyarország tavasszal átadott érdi bevásárlóközpontja mellett a vállalat jóvoltából nyitotta meg kapuit az Érdi Közösségi- és Rendezvényház. A rendhagyó fejlesztés célja, hogy teljesebbé tegye a helyi közösség életét.
A régiós országokban nagyjából egy időben – 2014-ben – indultak emelkedésnek a lakásárak és azóta folyamatos a drágulás. Az elmúlt években Magyarországon volt a legnagyobb az áremelkedés mértéke. A környékbeli országok jövedelmeit is figyelembe véve még mindig Magyarországon lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni, így van még tere a további drágulásnak.
Az elektromos autózás terjedésével párhuzamosan nyilvánvalóvá válik, hogy a töltőállomások üzemeltetésének jelenlegi, ingyenességre épülő rendszerét fel kell váltaniuk a rentábilis üzleti modelleknek. Az alábbiakban az elektromos gépjárműtöltés idén nyáron hatályba lépett szabályozását tekintjük át.
A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.
Az immáron második alkalommal megvalósuló Energy Globe Magyarország díj a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményének hazai fordulója. Az E.ON által támogatott díj célja, hogy a leginnovatívabb hazai fenntarthatósági kezdeményezéseknek nyilvánosságot és elismerést biztosítson, és hozzájáruljon a környezet- és energiatudatos szemlélet népszerűsítéséhez.
Az MNB 2017. szeptember 11-én értesítette a CIB Bank Zrt-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.
A KLM Királyi Légitársaság elkezdte a WhatsApp legújabb funkciójának tesztelését. A légitársaság utasai ezentúl a hivatalos WhatsApp applikáción keresztül is kérhetik jegyeiket és beszállókártyáikat, sőt az alkalmazás ügyfélszolgálati támogatásnak köszönhetően 10 különböző nyelven, 0-24 órában tehetik fel repüléssel kapcsolatos kérdéseiket a légitársaság munkatársainak.
Higiéniai képzésekkel, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozásával számottevően csökkenthető lenne a madárinfluenza okozta kár a kórokozó esetleges ismételt megjelenése esetén – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke egy libatenyésztési szakmai konferenciáján, Kiskunfélegyházán.
Az Instant Network 3G elnevezésű hordozható mobilhálózatot, mely az Instant Network továbbfejlesztett verziója, már számos nemzetközi katasztrófa helyzetben bevetették. A prototípust a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemetetési szakértői, Pervai Csaba és Tóth Róbert tervezték. Péntek reggel Tóth Róbert egy Vodafone önkéntesekből álló nemzetközi csapattal Guadeloupe szigetére indult, hogy segítse a mentőcsapatok munkáját az eszköz telepítésével.