Az utóbbi időben lépten-nyomon egyre többet hallani, arról hogy a cégek munkaerőhiánnyal küzdenek. A jelenség mostanra szemmel látható, elég csak végigsétálnunk bármelyik bevásárlóközpontban; szinte minden üzlet kirakatában „munkaerőt keresünk” felirat lóg. Munkavállalói oldalról ez azt is jelenti, hogy a munkahelyünktől nemcsak több munkát, hanem a lojalitásunkért cserébe nagyobb megbecsülést is remélhetünk.
jog
Az üzleti sikerek alapfeltétele a jó ötletek mellett a cég működését biztosító háttérfolyamatok hatékony, gördülékeny szervezése. Ennek elengedhetetlen eleme a különböző szerződések precíz összeállítása. Az üzleti szerződések elkészítésénél elsődleges cél, hogy az abban foglaltak a felek céljait, szándékát a leghívebben tükrözzék, miközben maradéktalanul megfelelnek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak is. A jó szerződésben pontos, logikus és jól átlátható a szolgáltatások leírása, illetve pontosan meg vannak határozva az azok elmaradásához fűződő...
Az első fecske az internetes teljes körű bankolásra a Gránit Bank. A jövő itt van: „video chaten” is nyithatunk bankszámlát Magyarországon, s talán hamarosan már a hitelfelvételhez sem kell sorszámot húzni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy leáldozóban van a fizikális bankfiókoknak – véli dr. Hannya Nimer, az MGV Zrt. elnök-ügyvezetője.
Töltőoszlop a Westend City Center parkolóházában Magyarországon az elektromos gépjárművek közterületen való töltése jellemzően egyelőre ingyenesen, az egyes szolgáltatók és önkormányzatok közcélú töltőpontjain keresztül történik. Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak realizálni. De vajon melyik üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésének területén?
Fél évszázada nem látott méretű megújuláson eshet át néhány éven belül a magyar ingatlan-nyilvántartási rendszer. A föld alatti és földfelszín feletti létesítmények – parkolóházak, közlekedési csomópontok, telekommunikációs infrastruktúra – azonosítása iránti igény növekedése ugyanis szükségszerűvé teszi a kétdimenziós rendszer háromdimenziósra cserélését.