A Magyar Teátrumi Társaság Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban tartotta XX. közgyűlését.A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet, a 63 előadóművészeti szervezetet képviselő Magyar Teátrumi Társaság két új tag felvételét szavazta meg. A Pesti Magyar Színházzal és a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal 65-re bővült a taglétszám.
kultúra
Az európai rendezvénysorozat – a HaHó Európa, Hagyományok Hónapja, avagy a kulturális örökség ünnepe – keretében nyílt meg a budapesti Cseh Centrumban a „Kék Innováció” című kiállítás. A rendezők a jelenkori, új irányzatokat kívánták bemutatni, a hagyományos cseh kékfestőgyártásban.
Libabőrös közönség, standing ovation – egy turné, ahol kiderült, hogy Fischer Iván a kapocs menny és föld között, és hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a világ egyik legelismertebb Mahler-zenekara. Brugge, Baden-Baden, Frankfurt, Prága, Drezda és Bécs koncerttermeit is lenyűgözte a magyar együttes – ritkán ilyen egybehangzóan pozitív a nemzetközi kritika.
Számos metropoliszhoz hasonlóan Budapest is büszkélkedhet egy olyan élményközponttal, amely folyamatos befogadó teret biztosít a világban szerte nagy érdeklődést keltő tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításoknak. Az Andrássy Élményközpontnak a patinás Párisi Nagy Áruház izgalmas belső tere ad otthont. Az új Élményközpont június 1-én a Future Park című interaktív kiállítással nyitott.
Foto: Wendl Péter Június 8-9. között már hetedik alkalommal rendezik meg a Gere Jazz Fesztivált Villányban, a Gere Birtokon. A dolce vita életérzés szellemében az idén olasz tematika lesz, mi pedig adunk három tippet, hogy miért ne hagyd ki a nyár egyik legpezsgőbb exkluzív eseményét.
Nekem nagyon hiányoznak majd a föld, a fák, a csillagok, S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok. Pedig eltűnik belőle a szem (s vele a látomás), Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más. Új látomássá rendeződnek a föld, a fák, a csillagok, Világ lesz még, de más világ lesz hiánytalan, ha meghalok. ...
Május 30-án szerdán, a budapesti “Akademia Italia” étteremben került megrendezésre a 2018. június 16-ig tartó negyedik Olasz Fesztivál sajtótájékoztatója. A fesztivált az Olasz Külkereskedelmi Intézet szervezi a budapesti Olasz Nagykövetség védnökségével, valamint az Olasz Kultúrintézet és a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara együttműködésével.
A Petőfi Irodalmi Múzeum, a nagyszalontai Csonkatoronyban nemrég nyílt kiállításához kifejlesztett applikációja nemzetközi díjat nyert az AVICOM-tól (AVICOM, ICOM International Committee for Audiovisual, New Technologies and Social Media). A díjat Asztalos Emese és Sidó Anna, az Arany-kiállítás kurátorai vették át Kölnben, a hivatalos díjátadón, 2018. május 31-én.
Az idei évben a szecesszió világnapján a Transznacionális Duna Együttműködési Program tagvárosai (Belgrád, Bécs, Budapest, Bukarest, Ljubljana, Nagyvárad, Szabadka, Szeged, Szófia és Zágráb) a FUGÁBAN nyíló közös tablókiállításon mutatják be a Duna menti szecesszió építőművészetét. Az esemény célja nem csak Otto Wagner és Komor Marcell évfordulójának ünneplése, hanem a szecessziós mozgalom sokféleségének és a régió hol különböző, hol nagyon is hasonló építészeti törekvéseinek bemutatása.
Foto:Gálos Mihály Samu Kiemelkedő előadások, közel száznegyvenezer néző, pozitív nézői és szakmai visszajelzések, számos fesztiválmeghívás – így foglalható össze a Miskolci Nemzeti Színház 194. évada. A május 29-én megtartott társulati ülésen a művészeti tanács tagjai összegezték az évad eredményeit és átadták a legjobbnak ítélt művészek és színházi munkatársak díjait.
Június 6-10. között, tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban: a Bookline, az Aegon, a PIM és a Fővárosi Önkormányzattámogatásának köszönhetően ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel valódi közösségi élménnyé tegye az irodalmat.