A Filharmónia Magyarország 2018-ban ismét különleges koncertekkel várja a zeneszeretőket a negyedik éve megrendezésre kerülő országos Egyházzenei Fesztiválra. Idén az evangélikus egyházzene kerül a középpontba. Az eseménysorozatnak Békéscsaba ad otthont, de Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Szegeden és Nyíregyházán is élvezhetjük majd kimagasló művészek előadásában a lutheranizmus remekeit 2018. május 15-20. között.
kultúra
Kilenc méter magasan, tündérként repülni – ez minden gyerek álma… A Magyar Színház 2018. május 26-án a GYEREKFESZTIVÁLON megvalósítja ezt az álmot! A színházba járást nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért hívja a Magyar Színház évente egyszer egész napos Gyerekfesztiválra a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket – azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy mielőbb magyarszínházbaráttá váljanak.
Játékos körúti séta a Közlekedési Múzeum tolmácsolásában. A Körúti kalandokat május 5-én, szombaton, a Budapest 100 programjai közt szereplő játékos körúti séta során vehetik először kézbe az érdeklődők.
Külföldről is érdeklődnek a Fővárosi Nagycirkusz esélyegyenlőségi programja iránt, amely Fekete Péter miniszteri biztos vezetésével megpróbálja felszámolni azokat a korlátokat, amikbe a látássérült emberek egy -egy előadás során ütköznek.
Egy ritka művészeti ág neves és elismert művelőjének nyílt kiállítása Budapesten, a XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központban, ismertebb, népszerű nevén a RaM Colosseumban. Szalai Katalin kódexírónak, oklevélgrafikusnak ez alkalommal három oka is volt az ünneplésre. Saját, kerek születésnapja mellett, mint vállalkozó is a 25. évfordulóhoz érkezett és pályafutása során ez a mostani az ötvenedik önálló kiállítása!
FOCUS ON HUNGARY kiállítás a Fresh Paint művészeti vásáron. Tel-Aviv – Izrael legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő képzőművészeti eseményén, a Fresh Paint elnevezésű kiállításon és vásáron az idei évben kiemelt szerephez jut Magyarország.
Foto: Lisztes Edina Május 4-én ismét látható a Tara teknője a Bethlen Téri Színházban. Az Élőkép Színház ’vizuális mozgásszínházi előadása’ a képzőművészet, a tánc, a zene és a színház ötvözetéből született. Az előadásban megjelenő morfománok visszatérő alakjai az Élőkép Színház produkcióinak, amik többek közt már a Lepkévé válás és az Élő felszín című előadásban is megjelentek többek közt.
John Malkovich budapesti látogatása kapcsán (és a nagy érdeklődésre való tekintettel) 2018. június 3-ig meghosszabbítják Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek című, az idei év leglátványosabb fotókiállítását a Műcsarnokban, melyben John Malkovich válik fotó ikonok főhősévé.
Április 30-tól május 4-ig Budapesten tanácskoznak a világ több ezer állatkertjének fajmegőrző munkáját irányító állatkerti szakemberek, az ún. TAG elnökök. A rangos szakmai eseménynek nem véletlenül a Fővárosi Állat- és Növénykert a házigazdája, hiszen a városligeti intézmény az állatkerti világhálózat elismert, fontos tagja. Az állatkertek egyik fő célja szerte a világon a ritkuló, veszélyeztetett fajok összehangolt szaporítása, genetikai sokféleségük megőrzése és fennmaradásuk elősegítése a természetben.
A KV Társulat a Mozsár Műhelyben adta elő Markó Róberttel közösen írt darabját a fenti címmel. A négyszereplős társulat ugyancsak ért a szórakoztatáshoz, és hozzá jó humorú színészekkel rendelkezik, mint Markó-Valentyik Anna, Száger Zsuzsanna, Némedi Árpád, Urbanovits Krisztina. Az író, műfordító, meseszerző (itt rendező is) Markó Róbert neve már nem ismeretlen a színházlátogatók előtt. 2015-ben többen jelölték a Színikritikusok Díjára.
Ilyen még nem volt!