2025.március.06. csütörtök.

kultúra

lanchid.jpg
Nemrég készült el a Meeting Point nevű társasági együttlétet szolgáló reprezentatív találkozóhely a Lánchíd u. 7–9. szám alatt. A Meat Boutique étteremmel összekötött hangulatos helyiség ad otthont a Lánchíd Szalonnak, amely 2017. szeptember 18-tól kulturális programokkal várja érdeklődő közönségét.  
joszin.jpg
A korábbi évekhez hűen idén is sokszínű programmal készül a József Attila Színház is a Színházak Éjszakáján. A szeptember 16-i országos eseményen egy stúdióbemutatóra is sor kerül Fehér Anna és Pikali Gerda előadásában, Schlanger András rendezésében, élőzenei kísérettel. A nagyszínpadon a békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként Örkény István Macskajáték című tragikomédiája lesz látható. A nap folyamán filmbemutatón, akadálymentes színházi produkción, kulisszajáráson, árverésen és a színház kávézójának hivatalos megnyitóján is részt...
unnamed_3.jpg
A magyarországi örmény közösség vezető szervezetei és erdélyi örmények közös rendezvénysorozattal ünnepelték az örménység Erdélybe érkezésének 380. évfordulóját Gyergyószentmiklóson. Az Országos Örmény Önkormányzat, valamint a magyarországi örmény közösség egyesületei által szervezett Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál nagyszabású, határon át nyúló programjai az Országos Örmény Önkormányzat által adományozott Khacskár, örmény kőkereszt felállításával és felszentelésével kezdődött. A népes közönség előtt, az örmény templomnál zajló ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Hamlet Gasparian...
170917_magdalena_kozena_compania_de_flamenco.jpg
Korunk egyik legjelentősebb énekesnője, Magdalena Kožená flamencóval fűszerezett spanyol dalestjével indul az Európai Hidak fesztivál szeptember 17-én. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közös rendezvénysorozatában Spanyolországot és a spanyol kultúrát helyezi a középpontba. Szeptember 17–30. között világsztárok koncertjein, színházi és táncelőadásokon, rendhagyó irodalmi- és filmprogramokon, beszélgetéseken és kiállításokon keresztül fedezheti fel a közönség a spanyol kultúra lenyűgöző sokszínűségét.  
tallyaboltreszattilafoto.jpg
Tállya -Foto: Boltresz Attila Háromszor annyi látogató, hatszor annyi borútlevél. Megháromszorozta látogatóinak számát a harmadik alkalommal megrendezett Kerekdomb Fesztivál. Számos borospince társult a hétvégén a szüret jegyében zajló fesztiválhoz, a bortúrákra jogosító borútlevelekből pedig ezúttal hatszor annyit értékesítettek, mint júniusban.