2018-ban is egyedülálló informatikusképzést indít utánpótlásának nevelésére Magyarország vezető infokommunikációs vállalata, a T-Systems Magyarország. A szeptember 1-jén induló T-Systems Akadémia résztvevői részmunkaidős munkavégzés mellett tanulhatnak a vállalat profi informatikusaitól miközben fejleszthetik, megvalósíthatják saját piaci ötleteiket is. A Budapesten működő T-Systems Akadémiára június 10-ig lehet jelentkezni.
oktatás-nevelés-pedagógia
Ha sikeresek akarunk lenni a magán- és az üzleti életben egyaránt, szükségünk van empatiára. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy nyitottak legyünk, és elfogadjuk azokat a nézőpontokat is, amelyek adott esetben jelentősen különböznek a sajátjainktól. Íme, 7 tulajdonság Sherrie Campbelltől, az Entrepreneur.com vendégszerzőjétől, amitől egy vezető szerethetővé válhat.
Világszinten 2,2 milliárd játékos tavaly közel 109 milliárd dollárt költött kedvenc kikapcsolódására. Az elképesztő méretű piac pedig egyre több gyakorlott játékfejlesztőt kíván – erre ad választ a már elérhető Unity játékmotor képzés, melynek keretében a NetAcademia online tanítja meg a résztvevőket a játékfejlesztésre.
A jól megszokott, óra elején elhadart jelentések ideje lehet, hogy már idejétmúlt és csak kevés iskolában van 2018-ban hagyománya, de ha az unalmas létszámok és hiányzók elkántálása helyett ilyen vidám, fürdésre, lubickolásra felhívó szólam lenne a hetesi jelentés tartalma, sokan örömmel bevennék újra a szokásrendjükbe.
A mai kisgyerekes szülőknek nemcsak az okoz fejfájást, hogy mennyi időt töltenek a gyerekeik a világhálón, hanem hogy ott milyen egyéb veszélyeknek vannak kitéve. Emiatt a szülők harmada igyekszik csökkenteni a gyerekek online töltött idejét és így próbálják megvédeni gyerekeiket az online világ kockázataitól. Ugyanakkor vannak más lehetőségek is, amelyek segítenek a fenyegetettség csökkentésében és egyúttal nem izoláljuk a gyerekeket a világunkat mára teljesen átható digitális léttől.
2017 április végétől az Okos Doboz (www.okosdoboz.hu), Magyarország egyik leglátogatottabb digitális feladatgyűjteménnyel rendelkező oktatási portáljának tartalma kibővült a középiskolásoknak szóló feladatokkal. A korábbi tartalmakon túl közel 4000, a középiskolás tantárgyakhoz illeszkedő feladat került publikálásra.
Kilenc méter magasan, tündérként repülni – ez minden gyerek álma… A Magyar Színház 2018. május 26-án a GYEREKFESZTIVÁLON megvalósítja ezt az álmot! A színházba járást nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért hívja a Magyar Színház évente egyszer egész napos Gyerekfesztiválra a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket – azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy mielőbb magyarszínházbaráttá váljanak.
A magyar szülők 60 százaléka szerint jellemző a túlsúly a 14 éven aluliakra, leginkább a mozgásszegény életmódnak, a helytelen táplálkozásnak és a magas cukor- és zsírtartalmú ételeknek köszönhetően – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. Szabadidős tevékenységekben a biciklizés a nyerő, 11 év felett pedig a számítógépezés is egyre inkább előtérbe kerül. Az elektronikai eszközök ellen sportolással védekeznek a szülők: minden második 3 évnél idősebb gyermek szervezett keretek...
Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.
Izgalmas és újszerű ötleteket hoztak az E.ON Vigyázz a madárra! című 24 órás madárvédelmi innovációs ötletversenyén az egyetemista és start-up csapatok.
Több mint 1200 csapatot hagytak maguk mögött a Játssz!Ma! közösségi játék győztesei. 1240 csapat vett részt a Játssz!Ma! gondolkodásfejlesztő játékban, amelynek vasárnapi döntőjében a tíz legjobb csapat mérte össze tudását és talpraesettségét. Az izgalmas vetélkedő végén ismét a tavalyi győztes, a pápai fiatalokból álló csapat vehette át a legügyesebb matekozónak járó fél millió forintos fődíjat.