EuroAstra

Tavaszi Várkapu Tárogató Füzér Várában

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be Füzér Vára mindennapjait húsvétkor, a kétnapos rendezvényen együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek várják a látogatókat.

 

Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be Füzér Vára mindennapjait húsvétkor, a kétnapos rendezvényen együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek várják a látogatókat.

 

Füzér Várának kapuja – Farkas Imre Andor (PR menedzser Füzéri Várgondnokság) tájékoztatása szerint – tárogatószóra nyílik meg vasárnap, majd ezt követően a történelmi játszóházat tartanak kézműves foglalkozásokkal. A Felsővár piacán Sárospataki Lovagok várják a várba érkezőket párviadallal, íjászattal, látványfőzéssel.

 

A 2016-os megnyitást követően ismét két napos Tavaszi Várkapu Tárogató rendezvény lesz húsvétkor Füzér Várában hagyományőrző csoportok fellépésével, lovagi tornákkal, kézműves foglalkozásokkal, toborzókkal, középkori életképekkel és tárlatvezetésekkel együtt.

Fellépők:

– Sárospataki Lovagok a Felsővárban

– Hollóének Hungarica a Felsővárban

– Vesztergám Miklós az Alsóvárban és a Felsővárban

– Úton Szekéren Egyesület az Alsóvárban

– vasárnap Agyagbanda az Alsóvárban

– vasárnap és hétfőn kézműves bemutató a Tájházaknál

 

A Hollóének Hungarica és vasárnap az Agyagbanda koncerttel és táncházzal szórakoztatja nézőket. A füzéri tájházak portáin és a község központjában gasztronómiai és kézműves váruradalmi vásár lesz, az ide érkezők kézműves foglalkozáson vehetnek részt, ahol gyertyát márthatnak, mézeskalácsot díszíthetnek és helyi finomságokat kóstolhatnak.

A Várkapu Tárogató hétfőn hasonló programokkal folytatódik.

 

Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége a közelmúltban újult meg. A források az erődítményt a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után – ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna – Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette.

 

2017. április 16-17.

Tavaszi Várkapu Tárogató

Füzér

 

www.fuzervar.hu

www.facebook.com/fuzervara

https://www.youtube.com/watch?v=fFeR8ElPPGE

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük