Túlfogyasztás

(Túl)fogyasztói kosár

Hírportálokat böngészve gyakran találkozunk olyan véleményekkel, hogy társadalmunk egyik problémája a túlfogyasztás. Eszementen vásárolunk össze-vissza. Cipőt, ruhát, táskát, távolkeleti fűszereket, plazmatévét, DVD-lejátszót, bort, sört, pálinkát, cigarettát, párnahuzatot, napszemüveget. Tűrhetetlen, hogy életünk középpontjában ha kell, ha nem, a különböző árucikkek, vagy szolgáltatások megvásárlása álljon.

   De nem csak nálunk van így. Kedvenc képes hetilapom interjút készített Reese Witherspoonnal. Tudják, a Doktor Szöszi. Azt mondja a kitűnő színésznő, gyermekeit arra neveli, hogy a pazarlás bűn. Nagyobbik lánya pincérnőként keres zsebpénzt. Másik írásban egy orvos arról panaszkodik, hogy a fejlett országok lakosainak csaknem fele fogyaszt valamilyen mesterséges vitaminkészítményt. A túlzott vitaminbevitel azonban ugyanolyan káros lehet, mint a vitaminhiány

   A fogyasztás iránt mutatkozó élénk társadalmi érdeklődés részévé vált annak a vitának, amely a kapitalizmussal szembeni bizalom és gyanakvás érveinek újragondolását jelentheti. A nyugati típusú kapitalizmus, amelyet a fogyasztás nem szűnő vágya és egyre bővülő intézményei jellemeznek, minden kisebb és nagyobb válsága ellenére virágzik. Mind vonzóbb modellé válik a világ legkülönbözőbb pontjain. Felmerül a kérdés, kell-e óriási pénzekkel finanszírozott reklámokkal fokozni a túlfogyasztási vágyakat?

   A kérdés valóban fontos lehetne, ha már megoldottnak tekinthetnénk az „alulfogyasztás” kérdéskörét a reggeli nélkül iskolába induló gyerekek és a vasárnapi üres paprikás krumpli között. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a túlfogyasztás korlátozását és az a túlfogyasztók felvilágosítását egyszerre kellene megoldani. Ez utóbbit kemény eszközökkel. Javasolnék egy túlfogyasztást gátló készüléket összeeszkábálni, amely reményeim szerint minden üzletben, áruházban kötelezően alkalmaznak majd

   Az üzlet pénztárgépénél elhelyezett gép kinyúló karja mértéken felüli vásárlás esetén egy hatalmas pofont ken le a vásárlónak és ha még ez után sem áll el szándékától, benyúl a zsebébe és kiszedi a pénztárcát, levéltárcát, hitelkártyát. Ezeket aztán a pórul járt vevő a bejáratnál elhelyezett pultnál visszakapja. Remélem, hogy a készülék alkalmazása révén a társadalmi túlfogyasztás, valamint a káros és felesleges vásárlások megszűnnek és az ebből adódó problémák önmaguktól megoldódnak.

   Félretéve a komolytalan véleményt, kérem szépen a téma jeles szakértőit, ne avatkozzanak bele abba, hogy tisztességesen megkeresett és adózott jövedelemből mit, mikor, kinek és hogyan vásároljak. Előre is köszönöm megértésüket.

Láng Róbert