2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Tündértánc – Nővarázs

5 perc olvasás
tunder 1

tunder 1

Hosszú várakozás után – és talán bátran kimondhatjuk – sokak örömére, július 18-án végre megnyílik a Fővárosi Nagycirkusz. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kétféle módon lépnek a közönség elé, és a kettőből az egyik ingyenes, bárki látogathatja!

tunder 2

Az ingyenes műsor két napig látható. Az első július 18-án szombaton délután három órakor kezdődik a Cirkusz előtt felállított színpadon. A 2019-ben megrendezett Kötéltánc című cirkuszi dalverseny résztvevői kezdik a műsort és félórás koncertjük után még kilenc különböző, egyenként tíz – tizenöt perces, látványos műsorszám következik. A dalverseny résztvevői közül többel is találkozhatnak a nézők és megismerkedhetnek a cirkusz világát népszerűsítő dalokkal. A gyerekek bizonyára nagyon élvezik majd Happy kutya bemutatóját és elcsodálkoznak majd Lombos Marci bűvész trükkjein. A felnőtteknek lehet, hogy a PlanShet női pantomim csoport vidám, zenés műsora tetszik majd jobban, de az egészen biztos, hogy a szabadtéri program koronája a világhírű Rippel Brothers testvérpár erőemelő műsora lesz. A két nap részletes programja a cikk végén olvasható.

tunder 3

Este hétkor egy különös, a cirkusz határait kitágító, egyedi hangulatú előadás kezdődik: a „Tündértánc – Nővarázs”. Olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miként lehet közös pontokat találni a cirkusz és a képzőművészet között? Mi a közös egy festményben és egy cirkuszi számban? Tud-e annyira maradandó lenni egy cirkuszi szám felejthetetlen pillanata, mint egy márványszobor? Le tud-e lépni a festővászonról egy alak, hogy azután a manézsban életre keljen? Esténként ezeknek az előadásoknak a képzelt helyszíne egy galéria, melyben festményeket és szobrokat állítottak ki, nem is akármilyeneket: a művészettörténet leghíresebb nőábrázolásait, és a női lét szimbolikus életképeit. Az ide betévedő látogató egy olyan élménynek lehet részese, amilyennek még soha azelőtt.

tunder 4

A néző a cirkusz varázslatos eszközei segítségével megismeri a művészet kiemelkedő pillanatait és alkotásait; és ezeken keresztül azt a csodát is, ami a NŐ – legyen akár szenvedélyes amazon vagy ihlető múzsa, önmagát kereső fiatal vagy bölcs öregasszony. Van humora a Mona Lisának? Mi járhat Picasso, Munch vagy Szinyei Merse Pál nőalakjainak fejében? Hogyan hatnak a cirkuszművészetre Charles Demuth, Gustav Klimt vagy Frida Kahlo híres festményei? A kérdések megválaszolásában kiváló artisták nyújtanak segítséget. Mint például a Duo Fosset, John Laci Fosset  és Kirch Noémi, akik most először mutatkozik be magyar közönség előtt. Noémi Magyarországon született és nőtt fel, majd az Artistaképző befejezése után Angliában kezdte el a pályát. Ott ismerkedett meg partnerével, akivel nemcsak a levegőben, de a való életben is egy párt alkotnak.

tunder 5

A „Tündértánc – Nővarázs” című előadásban egy kislány szemével és fantáziájával látjuk a valóság mögötti valóságot, és ahogy a gyermeki fantázia végtelen, úgy elevenednek meg a jelenetek is. A szobrok megszólalnak, a képek titkokat súgnak a fülünkbe, a kőből faragott alakok bújócskázni kezdenek el velünk, a festett figurák ölükbe ültetnek és álomba ringatnak. Talán ez a valóság talán csak felnőtt fejjel felejtettük el látni ezeket a titkokat? Talán rég elfelejtettük, hogy a világunk sokkal titokzatosabb és színesebb? Talán újra gyermekké kell változnunk, hogy rátudjunk csodálkozni a szépségre, a varázslatra, az egyszerű dolgok bölcsességére, a titkok igazságára? S végül: talán e cirkuszi tárlatvezetés után a lehetetlen újra lehetségessé válik…

tunder 6
 PREMIERHÉTVÉGI PROGRAMOK A FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ ELŐTT
Minden program ingyenes!
Július 18. szombat
 
Színpad:
15:00–15:30 Pleszkán Écska és Dániel Balázs koncertje *
15:30–15:45 Lombos Marci bűvész műsora
15:45–15:50 Happy kutya bemutatója
16:00–16:15 A PlanShet női pantomim csoport vidám, zenés műsora
16:15–16:50 Pejtsik Panna mesedal koncertje *
17:00–17:10 A Duo Dittmár komikus műsora
17:10–17:50 Attila Talan koncert *
18:00–18:10 A Rippel Brothers erőemelő műsora
18:10–18:15 Matos Lénárd és Teibler Daniella duó egykerekű produkciója
18:15–18:50 A Talamba Ütőegyüttes és Nejad Flóra koncertje *
* A 2019-es Kötéltánc cirkuszi dalverseny indulói
 
Műsorvezetők: Maka Gyula és Kabai Alex
 
További programok:
14:00–18:00        Kitűnő tanuló program – stand
14:00–18:30        Gyermek Cirkusz Világ – cirkuszpedagógiai foglalkozások
14:00–18:30        Tanulj cirkuszt! – cirkuszi készségfejlesztés
15:00                     Interaktív családi tárlatvezetés
15:00–19:00        Állatsimogató: kutyák, nyúl, fekete kakas, kígyó, kecske
15:00–19:00        Cirkusz Trike: Gróf Olívia drótegyensúlyozó bemutatója
16:00                     „Fejetlenség a porondon” – kiállítási játék
18:00–19:00        Élőszobor (Kovács Eszter)
 
Július 19. vasárnap
 
Színpad:
13:30–14:00 Berta Dániel koncertje *
14:00–14:05 Happy kutya bemutatója
14:05–14:10 Matos Lénárd – Teibler Daniella duó egykerekű produkciója
14:10–14:20 A Golden Pyramid erőemelő páros bemutatója
14:25–14:50 Czimmermann Kitti és zenekara koncertje *
* A 2019-es Kötéltánc cirkuszi dalverseny indulói
 
Műsorvezető: Maka Gyula
További programok:
10:00–14:00        Kitűnő tanuló program – stand
10:00–14:30        Gyermek Cirkusz Világ – cirkuszpedagógiai foglalkozások
10:00–14:30        Tanulj cirkuszt! – cirkuszi készségfejlesztés
13:30–15:00        Állatsimogató: kutyák, nyúl, fekete kakas, kígyó, kecske
13:30–15:00        Cirkusz Trike: Gróf Olívia drótegyensúlyozó bemutatója
14:00–15:00        Élőszobor (Kovács Eszter)
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.