Úgy írjunk, Hogy Kortársaink értsenek Bennünket -- Horváth Árpád Jezsuita A Szív Megújulásáról

Nagyjából két éve, hogy megújult a hazai katolikus sajtó két, régen igen népszerű újságja, A Szív című jezsuita lelkiségi és kulturális folyóirat és a rendszerváltáskor indult Igen című katolikus ifjúsági lap. A induláskor eladotthoz képest mindkettőnek lecsökkent a példányszáma. Két éve azonban a két szerkesztőség radikális változtatásokra szánta el magát, az akkor megkezdett megújulásnak pedig mostanában érnek be a gyümölcsei. Elsőként A Szív főszerkesztőjének, Horváth Árpád SJ-nek a válaszait olvashatják.

– Régen A Szív néplap volt. Miért döntöttek a változtatás mellett?
– Amikor A Szív még néplapnak számított, meghaladta a kétszázezres példányszámot. Régen A Szív volt a katolikus újság, és talán nem is számított igazán vallásos embernek, aki nem forgatta. Aztán betiltották, de csakhamar beindult a szerkesztés külföldön és A Szív lett a szórványmagyarság lelkiségi lapja. Amikor a rendszerváltozáskor újraindulhatott a szabad egyházi újságírás Magyarországon, a jezsuiták azonnal éltek a lehetőséggel, és gondoljunk csak bele: ha a régi olvasók közül, akik még az ötvenes évekből ismerték a lapot, csak tíz százalék fizetett elő újra, máris elértük a húszezres olvasótábort! Mindenesetre a hazaköltözés megszervezése, majd az egész ország lefedése a régi-új folyóirattal óriási munka volt. És közben természetesen A Szív is változott, nemcsak a körülmények.

Ekkor indult a Szentjánosbogár közösség is, nagy részben éppen a szerkesztőség körül kibontakozó lelkiségi és szellemi munkának köszönhetően. Az új olvasók jelentős része a Szentjánosbogár révén ismerkedett meg a folyóirattal. Ezekben az években A Szív erőteljesen családi lap irányt vett, erre volt ugyanis akkoriban nagy igény, hiszen a kilencvenes évek elején még nemigen voltak hasonló jellegű lapok. Aztán lassan ez is megváltozott. Most már igazán sok keresztény szellemiségű családi magazin létezik magyarul is. Úgy éreztük, hogy ismét megérett a helyzet, hogy A Szív, ez a csaknem százéves folyóirat újra vegyen egy bátor kanyart.

– Elegáns, új dizájnja van a lapnak, és a tartalom is megváltozott. Milyen szempontok szerint alakították át a lapot, kiknek szól ezután?
– Úgy érezzük, nagyon sok olyan ember él a környezetünkben, akik őszinte nyitottsággal keresnek biztos támpontokat, alapvetően nyitottak lennének a keresztény üzenetre is, ám valamilyen oknál fogva mégsem tudnak közeledni hozzánk, vagy már távolra is sodródtak a keresztény hit világától. A legújabb jezsuita küldetésnyilatkozat éppen ezekről a kortársainkról beszél, akik az egyház peremére szorultak. Érdekes tapasztalni, hogy újabban mások is átveszik ezt a kifejezést, mégis azt kell mondjam, hogy a legtöbb katolikus és keresztény jelzőt használó folyóirat mintha mégsem venné túl komolyan az „egyház peremén élők" sokaságát. Ezek nem csak a szociális értelemben kirekesztettek, vagy Magyarországon a cigányság, hanem az a rengeteg ember, akik már kulturális szempontból sem értik a katolicizmust, és kifejezetten idegenkednek bizonyos megnyilvánulásaitól, sőt hiteltelennek is tartják.

Attól tartok, ezekből az emberekből ma többen vannak Magyarországon, mint a gondosan körülzárt akolban élőkből. Ezek a kortársaink nem feltétlenül az ellenségeink. Jezsuitaként nekem kötelességem is közéjük menni, és amikor a lapot szerkesztem, elsősorban őket tartom szem előtt: a Nagykörút emberét, a városban lézengő egyetemistákat, akikkel a villamoson találkozhatunk, újságíró kollégákat más médiumoknál. Fontos szempont tehát A Szív szerkesztésénél, hogy úgy írjunk, hogy kortársaink értsenek bennünket. Ezért még az is lehet, hogy így most jobban számíthatunk a népújság jelzőre, mintha maradtunk volna egy olyan jámborságnak a szószólói, amit a legtöbb mai ember már nem is ért. Nagyszerű dolgokról szeretnénk szólni egyszerű módon – ez most az egyik szlogenünk, miközben több száz éves jezsuita lelkiségünk fényében igyekszünk rámutatni, hogyan csillan meg színes keresztény hagyományaink egy-egy eleme mindennapi életünkben.

– Milyen további változtatásokat terveznek még?
– Először is a terjesztésen kell dolgoznunk. Szeretnénk szélesebb körben is hozzáférhetővé tenni a lapot. A visszajelzések alapján úgy gondoljuk, hogy A Szív már nem csak a templomok újságosstandján állná meg a helyét. Egyelőre negyven oldalon jelenünk meg, de olvasnivalóból nálunk talán több is van, mint némelyik százoldalas magazinban, amely tele van mindenféle hirdetéssel. Egyelőre mi nem közlünk reklámokat, a képanyagot pedig tudatosan visszafogjuk, szeretnénk ugyanis megőrizni a folyóiratot az elbulvárosodástól. A keresztény szórakoztató irodalomra is szükség van, ezzel A Szív szerkesztősége is tisztában van, mi mégis szeretnénk megpróbálni egy köztes utat az akadémikus hangvételű irodalom és a mozgalmi magazinok világa között. Ezért tematikus számokkal jelentkezünk, de vannak önálló rovataink is, amelyeknek anyaga nem feltétlenül igazodik a hónap témájához. Egyszerű hangon szólni nagyszerű dolgokról, ez a célunk, és ebben még nekünk is van behoznivalónk. Szívesen vennénk, ha újságíró kollégáink próbálkoznának nálunk írni valamelyest alternatívabb módon, mint amire a legtöbb egyházi jellegű lapnál lehetőség nyílik. Reméljük, hamarosan bővülhet A Szív, amelynek első lépése volt, hogy évente ötször kiadjuk a Szentjánosbogár közösség lapját, amely folyóiratunk ifjúsági mellékletének számít.

– Hogyan látja a nyomtatott sajtó helyzetét?
– A nyomtatás költséges, rengeteg idővel és energiával jár, viszont éppen ez az előnye is: nagyon meg kell gondolni, hogy mit érdemes kinyomtatni. És ez egyféle garancialevél is a minőségre. Az internet rengeteg szemétnek ad helyet. Információk olyan tömkelege tódul az olvasóra, hogy az már mérgező. Sokszor észrevettem, hogy mire egy-egy fórumon kihámozom a lényeget, tönkremegy a napom.

A gyors információkkal persze a nyomtatott sajtó nem veheti fel a versenyt, vannak viszont témák és a hangvételnek olyan módjai, amelyekkel az internet egyelőre nem tud versenyt nyerni. Egyszerűen más műfajról van szó. Az interneten valós konklúziókra szinte nincs is lehetőség, hiszen minden állításra csak egy klikk az ellenvélemény. A nyomtatott folyóiratok ezzel szemben olyan élő világnézeti terekhez hasonlíthatók, egyféle buborékok, ahová beléphet az ember, hogy a számára megnyugtató forrásokból töltekezzen, és ha már elég szellemi vagy lelki életerőt szívott magába, mehet tovább, hogy helytálljon a mindennapi életben. Ezért az igényes hetilapokra és havilapokra egy jó ideig minden bizonnyal még szükség lesz. Aztán van egy olyan szempont is, hogy a gondosan mérlegelt és válogatott szellemi termékekért szívesen is fizet az ember néhány forintot, ezzel ugyanis részévé válik maga is annak a munkának, amit egy-egy heti- vagy havilap apostolai tesznek.