Vannak csodák

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete frankfurti irodájában agrármérnök honfitársunk már évek óta szakértőként dolgozott. De nem Frankfurt am Main milliós nagyvárosban, hanem Frankfurt an der Oder kisvárosban, a német-lengyel határon. Csinos kis házat bérelt egy gyermekorvostól a zöldövezetben.

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete frankfurti irodájában agrármérnök honfitársunk már évek óta szakértőként dolgozott. De nem Frankfurt am Main milliós nagyvárosban, hanem Frankfurt an der Oder kisvárosban, a német-lengyel határon. Csinos kis házat bérelt egy gyermekorvostól a zöldövezetben.

   Egyik éjjel erős csengetésre ébredt. Gondolta, valami tévedés lesz, próbált tovább aludni. Ekkor valaki éktelenül dörömbölni kezdett a ház ajtaján. Kiment megnézni, hogy mi történt. Egy kopottas férfi állt az ajtajában ölében tartva hároméves kislányát.

–  Doktor úr, az isten szerelmére, azonnal vizsgálta meg a kislányomat, alig kap levegőt, tűzforró a teste, rettenetes állapotban van, még sírni sincs ereje.

–  De uram, én nem vagyok orvos, azonnal orvoshoz kell vinnie a kislányt.

–  Ne hazudozzon itt nekem, itt van a névtábláján, hogy gyermekorvos, rendel minden nap délután kettőtől-ötig. Azonnal vizsgálja meg a kislányt.

–  Kérem értse meg, én csak bérlem a lakást attól az orvostól.

–  Na, most már elég. A szegényeket maguk kutyába se veszik, ha adnék egy-két százeuróst, már meg is állapította volna a bajt.

–  Higgye el uram, nem vagyok orvos

A férfi előkapott a zsebéből egy kést. Megvizsgálod, vagy leszúrlak! A bajba jutott ember látta, hogy most már valamit tennie kell. Jöjjön be. Vizsgálni kezdte a kisgyereket. Belenézett a torkába.

–  Valami torokgyulladása van a kislányának, legjobb lenne, ha hazavinné, lefektetné és állott vizes borogatást tenne a torkára meg a homlokára. Talán reggelre lemegy a láza. Meglátja jobban érzi majd magát.

–  Jó, de adjon egy receptet, írjon fel valami orvosságot is. A sarkon van ügyeletes patika, kiváltom és beadom a picikémnek.

–  Uram, bármit csinál, én nem tudok receptet írni, nem vagyok orvos. Meglátja, nem lesz semmi baj.

–  Muszáj! Azonnal írjon receptet!

A férfi újra elővette a húszcentis kést, nyakához szorította honfitársunknak. Akinek kétségbeesésében eszébe jutott amikor utoljára otthon járt. A családorvos adott egy csomó receptet erre-arra, hátha szüksége lesz rá. Reszkető kézzel kinyitotta íróasztala fiókját, megtalálta a borítékot a receptekkel. Találomra kivett belőle egyet.

–  Tessék, itt a recept.

–  Köszönöm doktor úr.

*

Három nap múlva reggel csengettek a kényszercsinálta orvos lakásán. A férfi állt ott, boldogan, hálálkodva. Doktor úr, a kislányom bevette az orvosságot, meggyógyult,

–  Milyen orvosságot?

–  Hát amit kiváltottam.

–  És használt?

–  Miért ne használt volna, hiszen a doktor úr írta fel.

*

Szóval, most higgyünk a csodákban, vagy sem?.

 

Láng Róbert