2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

VASÁRNAPTÓL TÉNYLEG NEM MINDEGY, HOGYAN SZÁMLÁZUNK

2 perc olvasás

images_14.png2018 július 1-jétől valamennyi számlázóprogramnak rendelkeznie kell az adóhivatal által előírt számlaadat-szolgáltatás funkcióval, hiszen ettől a naptól online kötelező adatot szolgáltatni minden 100 ezer forint feletti áfa-tartalmú számláról a NAV-nak.

 

Vasárnap lép életbe az a szabály, amely szerint a 100 ezer forintot meghaladó áfát tartalmazó számlákról online kell adatot szolgáltatni az adóhivatalnak – ráadásul ehhez azonnal, azaz már a számla kiállításakor hozzá kell kezdeni.

 

Mivel a NAV folyamatosan tette közzé a felkészülést elősegítő információkat, a számlaadat-szolgáltatásra a legtöbb online számlázóprogram készen áll. Ezen kívül természetesen az is jól jön, ha online, bárhol, bármilyen eszközről elérhető, ha összekapcsolható a könyvelésre használt alkalmazásokkal, ahogyan az sem árt, ha képes a számlákat papír alapon és elektronikusan is kiállítani, továbbítani és tárolni.

 

Egy online számlázóprogram javára írható az is, ha letöltés nélkül, bárhol, bármilyen eszközön belépve használható, a júliustól életbe lépő változások fényében pedig kifejezetten előny, ha a számlázáshoz használt megoldás automatizmusokra épül – a legjobb persze az, ha teljesen magától, emberi beavatkozás nélkül teszi a dolgát. Ez különösen nagyobb volumenű rendeléseknél, például egy pörgős forgalmat lebonyolító webáruház esetében lehet hasznos, hiszen érzékelhetően leegyszerűsíti és megkönnyíti a házon belüli adminisztrációt.

 

„Noha a kötelező adattovábbítás a legtöbb megoldás integráns része, akad azonban olyan feladat, amelyet az adózónak magának kell elvégeznie” – figyelmeztet Katona Andrea, a T-Systems által forgalmazott online számlázóprogram, a Billzone.eu termékmenedzsere. Ezek egyike a regisztráció a NAV online számla oldalán, a másik pedig a regisztráció során megkapott adatok feltüntetése az online számlázóprogram cégadatokat tartalmazó felületén.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.