2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Vastaps kísérte az Ifjúsági Világkórus turnéját

5 perc olvasás

vilagkorus_3.jpgÁlló ovációval ünnepelte a közönség az Ifjúsági Világkórust az együttes közép-európai és észak-balkáni turnéjának minden állomásán. Már a pécsi nyitókoncerten egyértelművé vált, hogy elképesztő energiákat képes megmozgatni a béke üzenetét közvetítő nemzetközi együttes, és ezt a turné alatt összesen több mint ötezer ember élhette át.

 

A 33 országból több körös meghallgatás alapján válogatott 57 kiváló, fiatal énekes által alkotott Ifjúsági Világkórus 9 napos, intenzív, pécsi felkészülést követően a Kodály Központban kezdte meg idei turnéját július 13-án. Az 1988 óta működő, UNESCO „Artist for Peace” címmel is kitüntetett kórust két nemzetközileg is elismert karnagy – a magyar Pad Zoltán és a kenyai Ken Wakia – készítette fel a rendkívül színes repertoárra, amely a klasszikus európai, magyar és észak-balkáni művek mellett afrikai, világzenei és pop feldolgozásokból, spirituálékból és gospelekből állt.

 

Ezt követően a pécsi szervezők szándéka szerint látványos formában jöhetett létre a régió országait összekötő szellemi-kulturális híd, amely Pécs regionális kulturális kezdeményező szerepéhez illeszkedve (PÉCS, the HUB for CULTURE) az egész projekt egyik legfontosabb alapgondolata volt, és az együttes 10 telt házas koncertet adott Magyarországon (Pécs, Budapest), Szerbiában (Újvidék, Belgrád), Bosznia-Hercegovinában (Szarajevó, Prijedor), Horvátországban (Zágráb, Opatija) és Szlovéniában (Koper, Ljubljana).

 

A koncertek végén minden egyes helyszínen álló vastapssal köszöntötte a közönség a fellépő együttest, ugyanis a World Youth Choir fiatalos nyitottságával, lelkesedésével és a legkiválóbb előadóművészeti csoportokhoz mérhető tökéletességével óriási meglepetést okozott a publikumnak. Számos koncerten adtak elő egy-egy népszerű, helyi dalt is a közönség bevonásával, Szarajevóban egyenesen az ottani szervezőpartner vállalta a karnagy szerepét és vezényelte az ismert bosnyák éneket. A kórus számos helyen spontán flashmobokban szólította meg a turistákat, és nagy feltűnést keltett az a rögtönzés is, amikor a kórus a tengerben kezdte énekelni Kodály Zoltán Mátrai képek című művének lendületes tételeit a szlovéniai Koper partjainak közelében. Újvidéken egyenesen a 2021-es Európai Kulturális Főváros projekt szervezői készítettek elő a péterváradi erődben egy számos kamerával rögzített villámcsődületet, amelynek felvételét Pécs vajdasági testvértelepülésének szervezői már most a 2019-es újvidéki Európai Ifjúsági Főváros és a 2021-es EKF programok promóciójára használnak.

 

A koncertsorozat július 23-án este, a ljubljanai Filharmónia koncerttermében zárult egy zeneileg és hangulatában is tökéletes, érzelmekkel teli, megható előadással, ahová az énekesek napközben a belvárosban, egy hajón dalolva is invitálták a járókelőket. Ljubljana számára kiemelt jelentőséggel bírt ez az előadás, ugyanis Pécs 2015-ös sikerén felbuzdulva a város épp a közelmúltban pályázta meg a 2021-es EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztivál rendezési jogát.

 

Az egyes országokban működő magyar kulturális intézetek és a magyar nagykövetségek hathatósan működtek együtt a pécsi szervezőkkel mind a fellépések kultúrdiplomáciai előkészítésében, mind pedig a helyi protokoll lebonyolításában, és a fővárosokban tartott koncerteket követően az együttes tagjait és a meghívott díszvendégeket egy-egy fogadáson köszöntötték.

 

„Művészi kiválóság és túlcsordult szívek” – ezzel a szalagcímmel számolt be az egyik vezető szlovén hírportál a ljubljanai koncertről, de nem fukarkodtak a szuperlatívuszokkal a többi ország sajtóorgánumai sem, akik nagy terjedelemben és lelkesen foglalkoztak a fellépésekkel. A pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. stábja, a karnagyok és az énekesek minden országban számos élő TV-szereplést, helyszíni TV- és rádióinterjút, interjúbeszélgetést vállaltak, és a lelkes, pozitív médiavisszhang jól tükrözi a koncertek hangulatát és pozitív fogadtatását. „Mi más is építhetne jobban hidakat országaink és népeink közé, mint a kóruséneklés?” – nyilatkozta egy újvidéki sajtóorgánumnak Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat elnöke, aki a ZSÖK NKft. nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójaként stábjával az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott, nagyszabású projektet lebonyolította.

 

Annyi már most tudható, hogy a turné sikerére alapozva újabb regionális kulturális együttműködési javaslatokkal keresték meg a szerb, bosnyák, horvát és szlovén szervezőpartnerek Pécset és Magyarországot. A World Youth Choir énekeseit mélyen megérintette a régió kulturális gazdagsága, hangulata, barátságossága, és lelkesen fogadkozva úgy tértek haza, hogy családjaikkal és barátaikkal hamarosan visszatérnek Magyarországra és a déli partnerországokba.

 

https://issuu.com/zsolnaynegyed/docs/world_youth_choir_concert_tour

https://www.worldyouthchoir.org/

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©