Világkiállítások
5 perc olvasás
Május elsején megnyílt a Milánói Világkiállítás. A magyar pavilon Noé bárkáját jelképezi, két, sámándob formájú épületrész között. Remélem a 144 országból érkező 20 millió látogatónak tetszeni fog. Sok sikert kívánok olasz barátainknak, bakik nélkül. Mert a korábbi világkiállítások bővelkedtek bakikban
Május elsején megnyílt a Milánói Világkiállítás. A magyar pavilon Noé bárkáját jelképezi, két, sámándob formájú épületrész között. Remélem a 144 országból érkező 20 millió látogatónak tetszeni fog. Sok sikert kívánok olasz barátainknak, bakik nélkül. Mert a korábbi világkiállítások bővelkedtek bakikban
Az első világkiállítás megszervezésére (London, 1851.) igen keservesen gyűlt össze a pénz. A Society of Arts próbálkozott adományok gyűjtésével, de ez nemigen sikerült, mert a nemesség és a papság ellenezte a rendezvényt. Szerintük árt az állam és az egyház tekintélyének. A szenzáció, a hetvenezer négyzetméter alapterületű és húsz méter magas vas-üveg Kristálypalotát később tűzvész pusztította el.
A következő világkiállítás építését (Párizs, 1867.) alaposan megzavarta az iparosok sztrájkja. A megnyitón III. Napóleon császár többször is belezavarodott ünnepi beszédébe. Kiemelkedő eseménynek szánták Offenbach: Gerolsteini nagyhercegnőjének bemutatóját, amely csúfosan megbukott.
Következett a „botrányok kiállítása". (Bécs, 1873.) Miután Ferenc József osztrák császár és magyar király megnyitotta az ünnepségeket, díszlövések következtek volna. A puskapor azonban nedves volt, így a magas közjogi méltóságok hiába várták hosszú percekig az üdvlövéseket, azok elmaradtak. A himnusznál Viktóriának, a német trónörökös hitvesének hosszú ruhája egy szögbe belegabalyodott, le kellett tépni az uszályt. A kiállítást májusban nyitották meg, júliusban kitört egy kolerajárvány, ezt követte a bécsi tőzsde történetének legnagyobb krachja.
Talán szerencsésebbnek gondolták a Bastille lerombolásának századik évfordulóján rendezendőt. (Párizs, 1889.) Nevezetessége az Eiffel-torony Párizs lakóiból a legdühödtebb indulatokat váltotta ki. Építészek, újságírók, művészek, politikusok nyilatkoztak úgy, hogy a torony barbár módon megszentségteleníti Párizst, tönkretéve a városképet. Maupassant azt mondta, hogy csak azért jár a torony éttermébe ebédelni, mert ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látni ezt az átkozott építményt.
A következő világkiállításon (Párizs, 1900.) már nem szidták az Eiffel-tornyot. A belépőket elővételben árulták, sok külföldi vendég toporgott a bejáratok előtt jegyre várva. De ezért be kellett menni a belvárosba, hogy több órás sorban állással vehessék meg a jegyet. Csak a jegyüzérek örültek a szituációnak. A tömegközlekedés nem bírta a forgalmat. Az omnibusz megállóknál sorszámot osztottak és így lehetett felszállni a járműre, persze ismét hosszú ideig tartó várakozás után.
A magyar pavilon nem készült el a következő világkiállítás megnyitójára. (New-York, 1939.) Minden a helyén volt ugyan, de nem állították fel idejében a kormányzó szobrát az előcsarnokban. E nélkül nyilván nem lehetett a magyar mezőgazdaság és ipar termékeit bemutatni.
Néhány száz szerencsés honfitársunk megnézhette a következő világkiállítást (Brüsszel 1958.) társasutazással, kollektív útlevéllel, nyolc napon át. Mai pénzben 400.000 forintért. Szállással, repülőutazással, teljes ellátással, belépőjegyekkel, villamosbérlettel. A két négyzetkilométeren fekvő létesítmény tematikus kiállítási épületei mellett álltak az egyes országok pavilonjai. A magyar épület Csontváry gyönyörű, festményeivel, a francia a kozmetikai cikkek tárházával, az olasz a Gucci divatház ruha és cipő költeményeivel, a szovjet a szputnyikkal, az angol a koronaékszerekkel, az amerikai a színes televízióval és a szobanagyságú IBM 305 Ramac számítógéppel, amely még egy ezrelékét sem tudta a mai okostelefonoknak. És persze a 40 emelet magas, kilenc gömbből álló Atomium, egy vaskristály 165 milliárdszoros nagyításban. Az építményen belül a gömbökben kiállítási termek mutatták be az atomfizika elméletét és az atomerőművek gyakorlatát népszerűsítő berendezéseket, maketteket. Továbbá éttermek, mozik, pihenőhelyek tették vonzóvá a kiállítás jelképét. A világkiállítás döntő lökést adott Brüsszel fejlődésének. Negyven millió külföldi látogató csodálta és egy kis ország világszerte ismert lett.
A magyar látogató akkor találkozhatott először a jó értelembe vett fogyasztói társadalommal, a nyugati világ technológiájával, árubőségével, életmód- és viselkedés kultúrájával. Baki ugyan nem volt, de a belga állam a világkiállításra 5 milliárd dollárt fizetett rá, míg a hotelek, éttermek, szórakozóhelyek 15 milliárd dollár nyereséget zsebeltek be. De a világkiállítás nélkül nem lett volna Brüsszel a világ egyik turisztikai központja, az Európai Unió és a NATO székhelye.
Láng Róbert