Nagyon tudatos tervezéssel, két év alatt készült el a videó a Walk című dalhoz, amely Andrew J.K., vagyis Karsai J. András A1 című nagylemezén szerepel. A kliphez több országban, okostelefonnal készültek a felvételek Európában és a tengerentúlon, vagyis az előadó a dalszöveghez illeszkedve sétált, és tett egy jó nagy kört a világban. Andrew J.K., vagyis Karsai J. András első nagylemeze, az A1 címet viseli, és három magyar, valamint nyolc angol nyelvű dalt tartalmaz. A közönség hat dalt már ismerhet a korábbi kislemezekről, öt szerzemény viszont vadonatúj, melyek közül elsőként a Chris Lawyerrel közösen készített Ajtók című dal debütált. Ezt követte a Tópart című szerzemény, melynek klipje az előadó édesanyja, Karsai Gizella énekesnő-pantomimművész akvarell festményeiből készült. Az album több jelentéssíkon fut, és zeneileg változatos utazáson vezet végig, hiszen több stílus találkozik rajta mind dallamvilágban, mind hangszerelésben, a dalok mégis egységes ívet alkotnak.


A dalszövegek számomra kiemelten fontosak. Mivel foglalkoztat a lélektan, most is mély emberi érzésekről, helyzetekről írtam a dalaimat, amelyekhez bárki kapcsolódni tud. A Walk egy gyötrő, meddő vitából való kiszakadás utáni sétát ábrázol, vagyis azt a hétköznapi helyzetet, amikor egy munkahelyi vagy magánéleti konfliktus során egy ponton elfogynak az érvek és a felek már csak elbeszélnek egymás mellett. Ilyenkor jólesik kiszellőztetni a fejünket, elmenni sétálni, hogy átgondoljuk, hogyan tovább– mondta Andrew J.K.

A Walk című dalhoz az előadóművész már 2018. nyarán elkezdett felvételeket készíteni az utazásai során. Ebben az időszakban a Budapesti Operettszínház társulatának tagjaként számos külföldi turnén vett részt, így adta magát, hogy ezekben a városokban is készüljenek részletek a kliphez. A munkán túl Andrew J.K. akkor is forgatott, amikor nyaralni ment, vagy rokonokat, barátokat látogatott meg külföldön. Az elkészült klipbe így került be Lipcse, Berlin, London, Kréta, Mannheim, Bregenz, Los Angeles, New York és persze a Balaton és Budapest is.
– Az elmúlt két évben bárhová utaztam, mindig magammal vittem ugyanazt a pólót, cipőt, nadrágot, kabátot és a két karkötőt, amelyek a klipben láthatóak. Mindegyik évszakban készültek felvételek, ezért olyan szett kellett, amiben 30, vagy -10 fokban is leforgatható pár snitt. Arra is figyelnem kellett, hogy a frizurám ne változzon. Ebben Petróczki Júlia fodrász volt a legnagyobb segítségemre, akihez minden utazás előtt elmentem igazításra, illetve gyakran együtt dolgoztunk a turnén. Persze előfordult az is, hogy helyi fodrász segítségét kértem, akinek megmutattam a készülő klipből egy képet, ez alapján vágta le a hajamat ugyanolyanra. A klip összes felvétele okostelefonnal készült barátok, kollégák, családtagok segítségével – mondta Andrew J.K.  Andrew J.K.: Walk (videóklip)

A Walk című dal demóverziója két éve született meg, és a klip koncepciója akkor már megfogalmazódott az előadóban, vagyis elkezdődtek a forgatások. Egy évvel később készült el a végső hangszerelés, amely Somogyvári Dániel producer munkája.
– Ezen a ponton vált egyértelművé, hogy bizonyos dalrészletekhez érdemes lenne néhány táncos felvételt is készíteni, így 2019 nyarán új felvételekkel bővült az anyag. – tette hozzá Andrew J.K.
Andrew J.K. első nagylemeze, az A1 a karantén idején jelent meg az ismert online platformokon: https://wmmd.lnk.to/A1EM Fizikai formátumban pedig hamarosan kapható lesz a Music Fashion Kiadó gondozásában. A CD itt előrendelhető
Andrew J.K.: A1 (lemezajánló videó

Karsai J. András alias Andrew J.K. beleszületett a művészvilágba, hiszen édesapja Karsai János pantomimművész, édesanyja pedig Karsai Gizella pantomimművész, énekes-dalszerző. Tanulmányait és pályafutását a szülei nyomdokain szintén pantomimművészként kezdte, először előadóként, majd saját társulatot és előadásokat létrehozva rendezőként, művészeti vezetőként is. Kilencévesen kapta első színházi szerepét az egri Gárdonyi Géza Színházban, majd fiatal felnőttként a Theatrum Színiakadémia Művészeti Szakiskolában tanult prózai színész szakon, utána a Madách Színház színészképző stúdiójában szerzett zenés színész végzettséget, 2010-ben pedig modern táncos és próbavezető diplomát a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Főszerepet játszott a Thália Színház Új Stúdiójában, szerepelt a Madách Színház grandiózus musical előadásaiban, vendégként a Vígszínházban és a Pódium Színházban, valamint nővérével, Karsai Veronika pantomimművésszel közös pantomimszínházi társulatot alapított. Az évek során a színházi szerepek mellett epizódszerepet játszott a Jóban Rosszban, a Mintaapák és a Drága örökösök című tévésorozatokban, valamint a Pánik című magyar filmben. Kilenc évig dolgozott a Budapesti Operettszínházban, ahol a társulat Musical Együttesének tagjaként több mint 23 előadásban szerepelt, köztük olyan produkciókban, mint a Mozart!, a Rebecca, a Rómeó és Júlia, a Marie Antoinette, a Koldusopera, az Elisabeth, a Carousel, az Én és a kisöcsém vagy az Amerikai komédia, melynek koreográfus asszisztense is volt. Koreográfusként dolgozott a nemzetközi Forever Broadway című gálában, az évadnyitó Broadway Fesztiválokon pedig önálló zenei szerkesztésű produkciókat hozott létre saját koreográfiákkal. A Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musical német nyelvű változatában az egyik főszerepet, Lumiére-t, a gyertyatartót alakította és kilenc éven át turnézott Németország, Ausztria, Svájc és Luxemburg több mint 20 városában, ahol összesen csaknem 700 alkalommal lépett színpadra. Az idei évadtól szabadúszó művészként dolgozik. Jelenleg a Turay Ida Színház több, készülő előadásában próbál és saját produkcióinak létrehozására koncentrál.

A könnyűzenei életben 2014-ben debütált énekes-dalszerző-dalszövegíróként Andrew J.K. művésznéven, és saját videoklipjeinek, színpadi produkcióinak rendezője, koreográfusa is egyben. Első dala Ultimate címmel jelent meg, ezt követte a Keep on Smiling, melynek exkluzív klippremierje a Music Channel zenecsatornán volt, ahol bekerült a legtöbbet játszott dalok közé. A dalhoz készült videó a Sláger TV által szervezett 7 vezér klipverseny döntőse lett. Harmadik, Splendor Avenue című dala szintén a Music Channel csatornán debütált. Ezt követte a Hívlak című szerzeménye, majd elkészítette Iron Shield című első koprodukcióját az egyik legismertebb magyar dj-producerrel, Chris Lawyer-rel. Második közös daluk, az On My Knees Chris Lawyer ’Societé’ című nagylemezén jelent meg először, hivatalos klippremierje 2019 májusában volt.
Bővebben:  youtube,  FB, instagram.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük