Wilhelm VoigtWilhelm VoigtA múlt század hatvanas éveiben többször töltöttem két-három hetet Kelet-Berlinben. Ilyenkor Grünau kerületben laktam a Dahme folyócska partján álló Hotel Dahme nevet viselő, valójában olcsó ifjúsági szálláson. Kedves ismerősöm, Dieter Howard kalauzolt néhányszor berlini érdekességekhez. Egy alkalommal meglepetést készített elő. Elvitt a közeli Müggelsee partjához, ahol ladikba ültetett és átevezett a túlpartra. Köpenick kerület városházánál kötöttünk ki.

Wilhelm VoigtWilhelm VoigtA múlt század hatvanas éveiben többször töltöttem két-három hetet Kelet-Berlinben. Ilyenkor Grünau kerületben laktam a Dahme folyócska partján álló Hotel Dahme nevet viselő, valójában olcsó ifjúsági szálláson. Kedves ismerősöm, Dieter Howard kalauzolt néhányszor berlini érdekességekhez. Egy alkalommal meglepetést készített elő. Elvitt a közeli Müggelsee partjához, ahol ladikba ültetett és átevezett a túlpartra. Köpenick kerület városházánál kötöttünk ki.Látkép a városházávalLátkép a városházával    Mielőtt a történetet folytatnám, néhány szó Köpenickről. A németek zöld kerületnek nevezik. Felét hegy és erdő borítja, kedvenc kirándulóhely, télen síparadicsom, nyáron vitorlázás a tavon. Tízemeletes kilátótorony, teraszán ezerszemélyes étterem, mindenütt, minden időben friss levegő. Jó lenne sok ilyen kerület városainkban.

  Most megnézzük a múzeumot, nevetett Dieter. Beléptünk a városháza udvarára. Egy szobor állt ott, Wilhelm Voigt, a köpenicki kapitány felirattal. De hiszen ezt a történetet ismerem, de legalábbis hallottam, vagy olvastam róla. A múzeumban tablók mutatták be életét. Korabeli egyenruhák, fegyverek, kitüntetések. És filmek, színművek képei. Számos filmet és színdarabot írtak a szélhámosról. A leghíresebb Carl Zuckmayeré, darabjáról Thomas Mann azt írta, hogy „a világirodalom legjobb vígjátéka Gogol Revizora óta"

   A történet valódi. 1908-ban egy cipész, Wilhelm Voigt megunva a szegénységet, kivette a jelmezkölcsönzőből az I. Gárdaezred századosi egyenruháját, az utcán megállított tíz katonát. Megparancsolta, hogy jöjjenek vele, bevonult kis csapatával a városházára, letartóztatta a polgármestert, kirabolta az intézmény pénztárát, majd eltűnt a zsákmánnyal. II. Vilmos császár porosz államrendjében az egyenruha tette az embert. Persze később elfogják. Tíz év múlva szabadul a börtönből, nem kap se munkát, se tartózkodási engedélyt. Kétségbeesésében betör a potsdami rendőrségre, hogy útlevélt szerezzen, de ismét börtönbe kerül. Története végén száműzik.

  Nem tudom, miért ihletett meg annyi írót, filmrendezőt, színházi embert, hogy több film is készült róla, egyik hazánkban is látható volt Heinz Rühmannal a főszerepben. Ez év januárjában az Ódry Színpadon bemutatták Zuckmayer említett darabját Szilágyi Bálint rendezésében, Feczesin Kristóffal a címszerepben.

   A témához tartozna, hogy Erich Honecker, amikor 1978-ban a Német Szocialista Egységpárt főtitkára lett, bezáratta a múzeumot. Az a hír járta, hogy „ne gúnyolják a német népet" szavakkal. Remélem újra kinyitották. Ha valaki Berlinben jár és veszi a fáradságot, érdemes megnézni.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük