2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

XXIX. Zempléni Fesztivál, Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja augusztus 14-től 23-ig várja a látogatókat

7 perc olvasás
zemplén 1

Ez a hagyományos, mégis mindig sok újdonsággal szolgáló programsorozat egyszerre hat az emberben lakó művészetkedvelőre, a természetjáróra, a gasztronómia hívére és persze a finom borok szerelmesére. Az idei, több mint félszáz programból álló rendezvény magas színvonalú komolyzenei hangversenyekkel, színházi és irodalmi estekkel, jazz koncertekkel, kirándulásokkal, kiállításokkal, családi és gasztronómiai programokkal várja a helyi közönséget és az ország más vidékéről érkező, minőségi kikapcsolódásra vágyó látogatókat egyaránt. Az augusztusi napokban olyan válogatott művészeti palettát kínálnak, amelyért érdemes több napot, akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni.
Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett egy tucat más zempléni település szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont a legkiválóbb magyar szólisták, népszerű együttesek produkcióinak. A látogatók a rendezvényekhez kapcsolódóan több mint egy tucat pincészet, köztük a Fesztivál hivatalos borszállítója, a Grand Tokaj kiváló borait is megkóstolhatják. A Zempléni Fesztivált most az teheti különlegesebbé, hogy egyike azon kevés programsorozatoknak, amelyeket az eredetileg tervezett időpontban lehet megtartani. A rendezvény körülményeiben a szervezők természetesen messzemenőkig figyelembe veszik a hatályos jogszabályokat, aktuális rendelkezéseket. A programok többségét továbbra is a komolyzene műfajához tartozó koncertek alkotják, de hagyományosan erős a jazz kínálat, és a társművészetek palettája tovább szélesedett. A színházi- és irodalmi estek mellett idén lesz illúzionista előadás is és újra hat kiállítás nyílik a Fesztivál keretében.

foto nagy karoly zsolt nyitokoncert sarospatak

Az augusztus 14-i Nyitókoncerten közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar, az est szólistája Balogh József zongoraművész, karmestere pedig a Fesztivál művészeti vezetője Hollerung Gábor lesz. Műsoron Beethoven Egmont-nyitánya, a III. c-moll zongoraverseny és Dvořák VIII. szimfóniája.
Augusztus 15-én a Dohnányi Zenekar Szerencsre utazik, ahol bécsi klasszikusok, Haydn, Mozart és Beethoven egy-egy kompozíciója csendül fel. Ugyanaznap Sátoraljaújhelyen este 7-kor Tóth Vera a Budapest Jazz Orchestra kíséretével lép fel.
Augusztus 16-án, vasárnap a cirkuszművészet kedvelőit várják Tokajba: a Paulay Ede Színházban az Illúzió Mesterei lépnek föl, köztük Hajnóczy Soma, a bűvészet kétszeres világbajnoka, valamint Nagy Molnár Dávid bűvész, világbajnoki ezüstérmes illuzionista is.
17-én este a Tokaj Fesztiválkatlan Teátrumában Tompos Kátya, Takács Nikolas és a Jazzical Trió „lapozza föl” a Great Hungarian Songbook-ot. Műsorukon olyan slágerek szerepelnek, mint a Megáll az idő, Mások vittek rossz utakra, Nem várok holnapig. A Müpa produkciójának zenei vezetője, hangszerelője Káel Norbert, a rendező Böhm György.
17-én és 18-án, Sátoraljaújhely-Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumában és Tokajban a Paulay Ede Színházban Az élet értelme – Egypercesek száz percben címmel Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény István novelláiból összeállított estjét láthatják.
Augusztus 19-én, több különleges műsor a kínálat.
Tokajban, a Paulay Ede Színházban Marc Camoletti világsikerű bohózata, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban kerül színre. Trianon 100. évfordulájára emlékezve, de kultúránk megőrzésének jeleként a Lavotta Kamarazenekar az elszakított területek egy-egy magyar zeneszerzőjének műveiből állítja össze a sátoraljaújhelyi Városháza udvarán este 8-kor kezdődő hangversenyét. Fél 9-kor a Tokaj Fesztiválkatlanban Feke Pál és társulata az István, a király rockopera keresztmetszetét, koncertváltozatát viszi színre. A címszereplő mellett Dolhai Attilát, Szomor Györgyöt és Novák Pétert is láthatják.

zemplén 2A négynapos, augusztus 20-23-i hétvégére különlegesen színes kínálattal készül a Zempléni Fesztivál.
21-én, pénteken az Egy nap Mádon rendezvénysorozat keretében először a református templomban az Ábrahám Consort és Megyesi Schwartz Lúcia operaénekesnő ad Bach hangversenyt; ezt követően választani lehet: a Royal Tokaji Borászat udvarán a Honvéd Férfikar bordalait vagy a Barta Pincében Barabás Lőrinc programját. Este fél 9-kor kezdődik a Demetervin Pincészet udvarán „Nincsen más ebben a dalban” címmel a Cseh Tamás – Bereményi Géza est, Bereményi Géza és a Vodku fiai közreműködésével.
Ezen a napon este 8-kor Sátoraljaújhelyen, a Városháza udvarára Várdai Istvánnal, új művészeti vezetőjével érkezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
22-én folytatódik a hagyományos A megérthető zene sorozat, ahol Hollerung Gábor karmesteri magyarázataival, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, a Budafoki Dohnányi Zenekar és neves szólisták közreműködésével Händel: Messiás című oratóriumának részleteivel ismerkedhet meg a hallgatóság. Ugyanezen a napon Sárospatakon a Basilica Minorban a Honvéd Férfikar énekel, Tarcalon a friss Kossuth-díjas Várjon Dénes zongoraművész a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló****-ban ad hangversenyt, az Ábrahám Consort és Megyesi Schwartz Lúcia pedig Tolcsván a Református templomban szólaltatja meg Bach műveit. Este fél 9-es kezdettel pedig Rúzsa Magdi koncert lesz a Tokaj Fesztiválkatlanban.
23-án, a Fesztivál záróhangversenye az SRK Wáberer Sportcentrumban Mozart: Don Giovanni operájának szcenírozott, és a rendező Hábetler András által újragondolt változata lesz – kiváló szólisták és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével; vezényel Guido Mancusi.
A kiemelt nagyprogramokon kívül számtalan kamarakoncert, gyerekprogram várja az érdeklődőket. Fellép többek között Marczi Mariann, Seres Borbála, a BDZ Fúvósötös, a Corpus Harsonakvartett, a MYNK Quartet, a Trüffel Quartet, a Wespa vonósnégyes Várallyay Kinga valamint Csillagh Katalin közreműködésével, Bognár Szilvia, a Bon-Bon Matiné, Joós Tamás és még mások.

zemplén 3
A jazz műfajából az olyan sztárok mellett, mint Csemer Boglárka, Malek Andrea, a Kollmann Gábor Quintet, a Gadó Gábor Quartet, idén is helyet kaptak a fiatal tehetségek, köztük a Rodek Balázs Trió, Nagy-Babos Rebeka Quartetje és a Coquette Jazz Band.
A képzőművészet rajongói több egyéni tárlat mellett a P’Art művészcsoport, azaz sárospatki képzőművészek gyűjteményes kiállítását láthatják.
A Zempléni Fesztivál népszerűsége nem csak a koncertek magas színvonalának, minőségének köszönhető, hanem annak az egyedi, tokaj-hegyaljai, zempléni hangulatnak, amely a tartalmas szórakozáson túl a rendezvényt jellemzi. Az események és helyszínek változatossága garantálja, hogy az ide érkező vendégek, köztük a rendszeresen visszatérők és a helyi közönség is mindig megtalálja a számára érdekes programokat. A Fesztivál Zemplén kiváló adottságaira: a vendégszerető emberekre, a gyönyörű tájra és természeti környezetre, a történelmi emlékekre és a kiváló borokkal gazdagított gasztronómiai élményekre épít; így évről évre a zene ünnepévé avatja az augusztusi napokat, megvalósítva ezzel az igazi kulturális turizmus célkitűzését.

A Zempléni Fesztivál programsorozata nem jöhetne létre hozzájárulások, támogatások nélkül. Köszönetet illeti az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságát és személyesen Fekete Péter Államtitkár Urat valamint a Nemzeti Kulturális Alapot, hogy a rendezvénysorozat anyagi forrását ez évben is biztosítják! A támogatások között igen fontos helyet foglal el a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulása és a helyi művelődési intézmények munkatársainak hatékony segítsége. E segítők sorában megkülönböztetett köszönet illeti Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára dolgozóit. A támogatók között kiemelkedik a helyi születésű tulajdonosa révén a térséghez erős kötődésű Fémalk Zrt., melynek több éve tartó és a jelen gazdasági nehézségek között is megmaradó nagyvonalú támogatását élvezheti a rendezvénysorozat, és ezévben csatlakozik az együttműködő partnerek sorába a kiemelkedő színvonalú porcelán ékszereket készítő Zema Ékszerház.
A programokról részletes információ a honlapon, valamint a fesztivál facebook oldalán található.
„Minden zene- és művészetszerető embert szeretettel hívunk és várunk; legyenek vendégeink a 29. Zempléni Fesztiválon, és fogyasszák élvezettel a fesztiválok aszúját!”

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.