2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

200ezer fölötti nézettséget ért el a Concerto Budapest Mezzo TV számára készített koncertfilmje

3 perc olvasás
teljes képernyő rögzítése 2020.06.15. 194452

Kinyílt egy új irány a Concerto életében! „Az ilyen igényességű film egyszerre szolgálja a zenét, mutatja be a zenekart és képi világa segíti a koncert befogadását.” (Szabó-Stein Imre) Május 29-én mutatta be a Mezzo TV a Concerto Budapest koncertfilmjét. Majd ezt május 30-án az Index streamelte. Ezt követően a zenekar honlapján és az Indexen egy hétig volt elérhető ingyenesen a koncert. Első körben, ez az úgynevezett élő stream, 70ezres nézettséget hozott, de ami igazán nagy dolog, hogy az utána következő napokban 196 ezerre nőtt az érdemi megtekintések száma. Ez nem történhetett másként, mint hogy az emberek beszéltek róla, hallották valakitől, hogy ezt érdemes megnézni, mert ez a film más, mint a többi.

A Concerto Budapest honlapján keresztül a következő hét pedig tovább növelte a nézettséget, így lépte át a 200ezer főt a filmet megtekintők száma. Ilyen magas számot korábban nem tudott felmutatni a komolyzene. teljes képernyő rögzítése 2020.06.15. 194526Nyilvánvaló, hogy több tényező játszott szerepet abban, hogy az átlagosnál sokkal többen nézték meg egy hét alatt Magyarországon a Concerto Budapest Mezzo filmjét. A vírusból adódó elzártság miatt több zenekar próbálkozott az élő streammel, amik alkalmanként jó eredménnyel zárultak, de ezekben az esetekben a klasszikus zenéhez méltó, jó minőségű filmek csak ritkán jöhettek létre.
A Concerto Budapest egy sokkal filmesebb, filmszerűbb 2 órás anyagot hozott létre, ami párosult a Mezzo nemzetközi ranggal bíró csatorna hírével, amitől létre jött egy természetes kíváncsiság a film iránt. „A kamera segítségével kerülgetjük a zenekart, látjuk az arcok rezdüléseit, belopakodunk a szólamok közé. Mintha részt vennénk a zenekari próbán és részese lehetnénk az alkotói munkafolyamatnak. A zene intenzitásával a kép intenzitása is megnő, Szabó Stein eleve sokkal több vágással dolgozik, mint a hagyományos koncertfilm-eszköztár, mindezt igyekszik jó dinamikával, a drámai fokozás érdekében használni. A cél a néző magával ragadása, úgy, hogy lehetőleg felejtse el, nem élő koncerten, hangversenyteremben van.” – részlet a papageno.hu kritikájából.

teljes képernyő rögzítése 2020.06.15. 194512

A sikeres bemutató után a Mezzo TV a következő 5 évben több alkalommal vetíti majd le, ismétli meg a koncertet.
„Ahhoz, hogy külföldi helyszíneken mutatkozzon be a zenekar, ez a filmmegjelenés egy hatalmas promóciós fegyver, mert nyilvánvalóan megmutatja, hol tart és mire képes a Concerto Budapest. Megnyit egy másik utat is, hogy érdemes ezzel foglalkozni. A zenészek hagyományosan a lemezben hisznek, de a film, ha komoly, minőségi csatornán mutatják be, akkor sokkal több emberhez jut el. Az élő streamet csak akkor érdemes használni, ha annak alapos oka van, a hagyományos koncertfelvételek pedig nem igazán tesznek hozzá az élményhez. A jövőt ezért a nagyszabású filmes megoldásban látom. Keller András zeneigazgatóval közös célunk, hogy évente meg tudjunk valósítani egy ilyen nagyszabású vállalkozást”. – foglalta össze tapasztalatait és terveit Szabó-Stein Imre, a film rendezője. (fotók Valuska Gábor)

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.