berlin.jpgA németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedést mutat: január és április között a Szövetségi Statisztikai Hivatal 23,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken, amely 4,8 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét.

„Négy hónap alatt egy millió plusz vendégéjszaka – ez az eredmény ismételten megerősíti az úticél Németország sikeres piaci pozicionálását. Európa mint a német beutazás legfontosabb küldőrégiója 3,6 százalékos növekedéssel garantálja a stabilitást. Az ázsiai és az amerikai piac 6,5, illetve 8,2 százalékos növekedési rátával továbbra is kifejezetten dinamikus fejlődést mutat” – magyarázza a számokat Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke.

 

Európa: Kelet és Délkelet növekedési impulzusai

Az úticél Németország iránti kereslet Lengyelországban 2018. első négy hónapjában 15,3 százalékkal erőteljesebben fejlődött, mint Belgium vagy Dánia. Ezáltal a németországi beutazás listáján Lengyelország a nyolcadik helyet foglalja el. A gazdasági fejlődés az oroszok utazási kedvét is erősíti: majd 10 százalékos növekedéssel a vendégéjszakák terén felzárkóztak a top 10 küldőországhoz. A délkelet-európai országok az idei első négy hónapban átlagon felüli növekedési rátával járultak hozzá a németországi beutazó turizmus pozitív mérlegéhez: a régió 3 millió vendégéjszakával (plusz 245 ezer) 8,8 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest.

 

A tengerentúli piacok: Amerika és Ázsia robbanásszerű fejlődése

Az Amerikai Egyesült Államok további öt százalékos növekedéssel erősítik meg pozíciójukat, mint Németország legfontosabb interkontinentális küldőpiaca. Közép-Amerika és a Karib-térség pedig egy év leforgása alatt majdnem megkétszerezte vendégéjszakái számát.

Az Ázsia/Ausztrália/Dél-Afrika régió 2018. első négy hónapjában 2,86 millió vendégéjszakával erősíti a németországi beutazást – ez 6,8 százalékos növekedésnek (plusz 183 ezer vendégéjszaka) felel meg az előző év ugyanezen időszakához képest. Az ismételten növekvő kínai GDP-vel párhuzamosan a kínai turisták utazási kedve is újraéledt: idén az első négy hónapban 8,6 százalékkal nőtt a kínai vendégéjszakák száma Németországban. Ezáltal Kína ismét visszakerült a németországi beutazás top 10-es listájára. 

Magyarország a 2018-as év első négy hónapjában átlagon felüli növekedési rátával járult hozzá a németországi beutazó turizmus pozitív mérlegéhez. Hazánk 244.356 vendégéjszakával 9,4 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Ez plusz 20.996 vendégéjszakát jelent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük