2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Q2 jelentési szezon: új lendületet vesz a részvénypiac?

3 perc olvasás

1_12.jpgBár az első jelek szerint a részvénypiac nem rendült meg a múlt pénteken életbe lépett vámok következtében (34 milliárd dollárnyi kínai termék vámtarifája emelkedett, és Kína hasonló lépéseket ígért), a befektetők azért még egy kicsit idegesek a kereskedelmi háború esetleges kiterjedése miatt. A részvénypiacon jelenleg nincs olyan tényező, amely a 2800-as ellenállási szint fölé segítené az S&P500-at, mégis sok befektető várja, hogy a kedden induló (egyesült államokbeli) második negyedéves jelentési szezon új lendületet adjon a részvényeknek. Ez egyes vállalatok, egyes szektorok esetében meg is történhet (a szoftver&internet, az egészségügy, a kiskereskedelem és az energia szektorait tarjuk erre esélyesnek), de a részvénypiac egészét tekintve nem várjuk, hogy komoly emelkedést indítana el a mostani jelentési szezon.

 

 

Három nagy bank jelent pénteken

 

A jelentési szezon lassan indul, a 2000 körüli cégből 29 jelent ezen a héten. A három nagy bank, a JPMorgan Chase, a Citigroup és a Wells Fargo pénteken jönnek ki a számaikkal. Az elemzők leginkább a JPMorgan Chase-zel kapcsolatban optimisták, a nettó árbevétel 6%-os növekedését várják év/év alapon, a Citigroup esetében 4% ennek a mutatónak a várt értéke. A Wells Fargo még mindig nyögi egy 2016-os botrány hatásait (ügyfelek millióinak számláival csalt néhány alkalmazott), így a bank nettó árbevételében 4%-os csökkenést (év/év) várnak, de az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 7%-os év/év alapú növekedése mellett. Azért ez elhalványul a másik két nagy bankkal kapcsolatos elemzői várakozások mellett: a JPMorgan Chase várt éves EPS növekedése kb 30%, a Citigroupé 23%. Az Egyesült Államok bankjai általában komoly haszonélvezői az erős gazdaságnak és az emelkedő hozamgörbének, nő a kamatjövedelmük, nő a kamatrésük.

 

Kijön az első jelentés az energiaszektorból is

 

A második negyedév egyik legjobban teljesítő szektora az energia szektor volt, amely jól kihasználta az emelkedő olajárakat. Jó számokat várnak tehát az elemzők, és pénteken meg is kapjuk az első jelentést ebből a szegmensből: a norvég olajtermelő vállalat, az Aker BP teszi közzé a második negyedéves eredményeit. A cég a norvég kontinentális talapzaton végez kutatási-termelési tevékenységet. Az elemzők év/év alapon 62%-os árbevétel-növekedést és 146%-os EPS-növekedést várnak a társaságtól, a várakozásokat a rekordszintű termelés és a termelésbe bevont új mezők táplálják.

Peter Garnry, Saxo Bank

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.