2020-ig valószínűsíthető az USA vezető szerepe a globális tőkepiacokon
Az ázsiai gazdaság erősödése ellenére a világ cégvezetőinek többsége szerint 2020-ig az amerikai dollár marad a világ legfontosabb fizetőeszköze, amelyet az euró, illetve a jüan követ. A globális gazdaság vezető szereplői – a fejlődő piacokra jellemző erős bizonytalanság ellenére is – optimisták az üzleti kilátásokkal kapcsolatban. A világ vállalatvezetőinek egybehangzó véleménye szerint a cégek finanszírozási igénye a világon mindenütt növekedni vagy stagnálni fog a következő két-három évben, ám a többség emelkedésre számít a finanszírozás költségében – derül ki abból a globális kutatásból, amelyet a világszerte 39 irodában mintegy 5000 jogászt foglalkoztató Allen & Overy végzett el.
Az ázsiai gazdaság erősödése ellenére a világ cégvezetőinek többsége szerint 2020-ig az amerikai dollár marad a világ legfontosabb fizetőeszköze, amelyet az euró, illetve a jüan követ. A globális gazdaság vezető szereplői – a fejlődő piacokra jellemző erős bizonytalanság ellenére is – optimisták az üzleti kilátásokkal kapcsolatban. A világ vállalatvezetőinek egybehangzó véleménye szerint a cégek finanszírozási igénye a világon mindenütt növekedni vagy stagnálni fog a következő két-három évben, ám a többség emelkedésre számít a finanszírozás költségében – derül ki abból a globális kutatásból, amelyet a világszerte 39 irodában mintegy 5000 jogászt foglalkoztató Allen & Overy végzett el.
Avilág 19 országában, több mint 1000 cégvezető megkérdezésével elvégzett Allen & Overy-felmérés szerint a vállalatvezetők 96 százaléka számít arra, hogy a cégek finanszírozási igénye a világon mindenütt növekedni vagy stagnálni fog a következő két-három évben. Talán meglepő, hogy a válaszadók 45 százaléka ezzel párhuzamosan javulást vár a hitelek hozzáférhetőségében, és csak 9 százalékuk számít kedvezőtlenebb lehetőségekre. Az összes megkérdezett 52 százaléka azonban emelkedést vár a finanszírozás költségében, elsősorban a fejlődő országok magas kamatszintje, illetve az Európában és az Egyesült Államokban jellemző piaci nyugtalanság okán. A finanszírozási igény várható növekedésének mértéke jelentősen eltér az európai és az ázsiai piacok esetében: a vizsgált ázsiai vállalatok 57 százaléka – a kínai cégek 73 százaléka – növekedésre számít e téren, szemben az európai vállalatok mindössze 32 százalékával.
A terjeszkedés és a növekedés finanszírozásának preferált módja a válaszadók 47 százaléka szerint a banki hitel, amit a magánbefektetők bevonása (25 százalék) és a tőkepiaci finanszírozás (21 százalék) követ – mutat rá az Allen & Overy által elvégzett kutatás. A forrásszerzés helyeként a megkérdezettek 54 százaléka Ázsiát és a Csendes-óceáni térséget jelölte meg a következő öt éves időszakra. A pénzpiacok globalizált jellegét mutatja, hogy az Egyesült Államokbeli válaszadók 54 százaléka az ázsiai piacokon, míg a kínai megkérdezettek 48 százaléka Észak-Amerikában kíván forrást bevonni. Az Allen & Overy kutatása szerint a jüan-alapú finanszírozási termékeket igénybe vevő vállalatok száma 50 százalékkal bővülhet a következő öt évben. Ázsia felemelkedése és gazdaságainak erősödése ellenére azonban a cégvezetők 56 százaléka szerint 2020-ig az amerikai dollár marad a világ legfontosabb fizetőeszköze, 21 százaléka szerint az euró, 11 százaléka szerint a jüanHasonlóképpen, a válaszadók nagy része, 44 százaléka arra számít, hogy 2020-ig a New York-i Értéktőzsde marad a világ legfontosabb tőzsdéje. A Shanghaji és a Londoni Értéktőzsdét megnevezők jelentős aránya (19 százalék, illetve 14 százalék) azonban erős versenyt vetít előre.
A felmérés szerint kétségtelenül Ázsia a világ gazdasági "erőműve". A gazdasági vezetők háromnegyede véli úgy, hogy Ázsia gazdasági jelentősége – bármely más vezető régióhoz képest is – növekszik. Ez élesen különbözik az Európáról alkotott képtől, amelyről a válaszadók több mint ötöde véli úgy, hogy hanyatló stádiumban van.
Az 1000 cégvezető véleményét összegző kutatás rámutat, hogy a globális gazdaság vezető szereplőinek 96 százaléka – a fejlődő piacokra jellemző erős bizonytalanság ellenére is – optimista az üzleti kilátásokkal kapcsolatban. A megkérdezettek egyharmada szerint a gazdasági kilábalásra a legnagyobb veszélyt az eurózóna adósságválsága jelenti a következő 12 hónapban. A válaszadók 19 százaléka az ázsiai lassulást, 13 százaléka a politikai instabilitást, míg 12 százaléka az inflációt tartja a legnagyobb veszélynek.
„A kifejezetten nem jogi témájú kutatást azért végeztük el, mert hasznosnak véljük annak mélyebb vizsgálatát, hogyan tudnak megbirkózni a vállalatvezetők azokkal a merőben új tendenciákkal és helyzetekkel, amelyek során a fejlett piacokról fokozatosan a fejlődő piacokra tevődik át a gazdasági fölény. Több mint 1000 cégvezetőt kérdeztünk ki 19 országban annak felderítésére, milyen problémák jelentkeznek a globális gazdasági hatalom súlypontjának áthelyeződésével a fejlett gazdaságoktól az – elsősorban ázsiai – feltörekvő gazdaságok irányába. Bár a vizsgálat a Kelet felemelkedését állítja a középpontba, a kutatás globális jellegű, a világ különböző országaiban dolgozó cégvezetők véleményét tükrözi és minden piacunkra nézve hasznos információkkal szolgál" – hangsúlyozza az Allen & Overy budapesti irodájának vezető partnere, Lengyel Zoltán.
Az Allen & Overy közel 5000 jogászt, ezen belül 470 partnert foglalkoztat 39 irodában világszerte. Az Allen & Overy Magyarországon 1993-ban kezdte meg működését. A budapesti ügyvédi iroda 25 jogászt, ezen belül 2 partnert foglalkoztat. Az iroda sokrétű tapasztalatokkal és szaktudással rendelkezik elsősorban az M&A, bankjogi és tőkepiaci jogi tanácsadás területén. Az Allen & Overy budapesti irodájának árbevétele 2010-ben 33%-kal nőtt az előző évi, egymilliárd forint feletti bevételhez képest.