3 az 1-ben
6 perc olvasás
3 az 1-ben, és benne 2 nagyon érdekes múzeumi ajánlat 1 nagyszerű koncerttel. Irány a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Concerto Budapest Zeneház. Jó olvasást!
3 az 1-ben, és benne 2 nagyon érdekes múzeumi ajánlat 1 nagyszerű koncerttel. Irány a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Concerto Budapest Zeneház. Jó olvasást!
„Magyarország magyar fotográfusok lencséjén keresztül", valamint „Budapest FényKép" címmel látható kerítéskiállítás a Múzeum körúton. Vakuvillanások az ország történetéből. A Hungarofest Nonprofit Kft., a Magyar Fotográfusok Háza és a Magyar Nemzeti Múzeum összefogásával jött létre az a kiállítás, amely 2012. október 2-tól megtekinthető a Nemzeti Múzeum Bródy Sándor utcai, illetve Múzeum körúti kerítésén. A kiállítás a magyar fotográfia múltját és jelenét, illetve Magyarország és a főváros sokoldalúságát népszerűsíti. Október 2-án, kedden délelőtt a megjelent fotóművészek, vendégek együttesen vettek részt azon a tárlatvezetésen, amely a 45 képből álló, Budapestről szóló, valamint az ugyanennyi képből álló, Magyarországról szóló válogatást mutatta be. A Magyar Fotográfusok Háza, a Hungarofest Nonprofit Kft. megbízásából válogatta össze a kiállítás anyagát, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával jött létre.
A keddi sajtónyilvános tárlatvezetésen Dóka Tibor Gyula, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, elmondta, hogy a méltán híres magyar fotóművészetet ki kell vinni az utcára az emberek közé, hogy szélesebb körben is hirdesse a hazai fotóművészet értékeit. Kőrösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Háza ügyvezető igazgatója méltatta a magyar fotóművészet 20. századra gyakorolt hatásait, valamint a Hungarofest Kft-vel történő folyamatos, lelkesítő munkát.
A kiállítás egyszerre tartalmaz informatív és hangulati képeket Budapestről, illetve Magyarországról. Emblematikus tájak és épületek, kevésbé ismert város- és országrészek, archív és mai felvételek egyaránt szerepelnek az összeállításban. A válogatás felvonultatja a magyar fotográfia néhány nagy nevét, illetve a ma élő – klasszikus és fiatal fotósok alkotásait, oly módon, hogy a kiállítás Budapest, illetve Magyarország bemutatása mellett alkalmas legyen a méltán világhírű magyar fotográfia múltjának és jelenének bizonyos fokú illusztrálására is. A magyar fotográfusok e nyíltszíni tárlatban bemutatott munkái szélesvásznú képet mutatnak Magyarországról.
Az alkotók között szerepel többek között:
André Kertész, Robert Capa, Reismann Mariann, Korniss Péter, Benkő Imre, Szilágyi Lenke, Kudász Gábor Arion, Kovalovszky Dániel, Hangay Enikő, Simon Márk, Sopronyi Gyula, Barakonyi Szabolcs, Inkey Tinor.
Az archív anyagban ezen kívül számos ismeretlen fotós művét is láthatjuk.
A kiállítás grafikai munkáit Halász Gabriella, a Magyar Fotográfusok Háza munkatársa végezte, kurátorként pedig Stenczer Sára és Csizek Gabriella segített a kiállítás anyagának kiválasztásában.
A Magyarország magyar fotográfusok lencséjén keresztül, valamint a Budapest FényKép című szabadtéri kiállítás vándorkiállításként folytatja majd útját. A kiállítás a budapesti debütálás után a tervek szerint Indiában, Delhi-ben, a Nemzeti Galéria kerítésén lesz látható a Delhi International Art Festival (DIAF) keretében, majd várhatóan a 2013-as Európa Kulturális Fővárosa programjai között Kassán kerül bemutatásra.
Magyar Nemzeti Múzeum
Kerítéskiállítás
A Magyar Nemzeti Galériában még látható a londoni olimpia tiszteletére rendezett, Gyorsabban, magasabbra, erősebben! című kiállítás. Sőt! 2012. október 5-én este az MNG Extra boresttel várja a látogatókat. Az est több programpontja épül a Gyorsabban, magasabbra, erősebben! című kiállítás témája köré. Sport és politika, művészet és sport kapcsolata, az emberi teljesítmény, a koncentráció és a fizikalitás határai, a testünk feletti uralkodás szépsége: műtárgyak, művészettörténész, előadó és táncművészek járják körbe a témákat.
A Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Sportmúzeum közös tárlatán többek között Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Vaszary János, Szőnyi István, vagy Egry József alkotásaival, archív filmrészletekkel, plakátokkal és fotókkal is találkozhatunk.
A kiállítás 2012. október 21-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria 'A' épületében.A kiállításhoz kapcsolódik az MNG Extra Borterasz 2012. október 5. péntek, 17 – 22 óráig.
17.00 Tárlatvezetés
Gyorsabban, magasabbra, erősebben – kiállítás a londoni olimpia tiszteletére.
17.30 Előadás
Sport és politika – A sport nemcsak játék, hanem olykor politikai küzdelmek szimbolikus terepe is. A politika különféle eszközökkel tudja befolyásolni a sportolók felkészülését, viselkedését, s talán még eredményességét is. A sportban elért eredmények pedig olykor politikailag is átértelmezhetőek. Külön érdekes kérdés a diktatórikus rendszerek viszonya a sporthoz, a terrorizmus, vagy a bojkott kapcsolata a sport világával. Mai előadónk nemcsak értékes személyes tapasztalatait osztja meg a hallgatósággal, hanem kérdésekre is szívesen válaszol.
Előadó: Gallov Rezső az Országos Testnevelési és Sporthivatal volt elnöke, nyugalmazott államtitkár, író és újságíró.
18.30 Tánc
Egy kiállítás szobrai. A PR-Evolution Dance Company performansza, reflexiója a
Gyorsabban, magasabbra, erősebben című kiállításra. A társulat a tánc, a mozgás nyelvén keresztül jeleníti meg az ember teste feletti tudatos uralkodásának szépségét. Lehet az sport, vagy tánc, a határainkon túlmutató koncentráció és a fizikalitás maximuma: csodálatos és lenyűgöző, a néző öntudatlan átéli a teljesítményt, ezzel ő is többé válik: ez a mozgás mágiája.
Magyar Nemzeti Galéria
2012. október 5.
MNG Extra
2012. október 5-én, este 19 órakor a Páva utcai Zeneházban a Concerto Budapest zenekar 2012/2013-as évadjának ConcertoStudio bérletes előadása.
A koncert Tükröződések címmel Csalog Gábor és a Concerto Budapest közös sorozata.
A Concerto Budapest ma Magyarország legdinamikusabban fejlődő és legfiatalabb nagyzenekara, zeneigazgató Keller András.
Első alkalommal Couperin – Ravel műveiből hallhatunk összeállítást. Novemberben Beethoven – Usztvolszkaja, decemberben Mozart – Csalog – Ives, februárban két előadás,
Schubert – Poulenc után Bónusz koncertként Lutoslawsky – Mozart – Ustvolskaya – Beethoven művei csendülnek fel.
Az október 5-i program:
F.Couperin: Pieces de clavecin
F.Couperin: Concert Royaux
Ravel: Le tombeau de Couperin – részletek: Toccata, Forlane
Ravel: 3 Mallarmé-poéma
Ravel: Pavane egy infánsnő halálára
F. Couperin: Leçon de ténèbres
Ravel: Trió hegedűre, csellóra és zongorára
ConcertoStudio I. előadás
Concerto Budapest Zeneház
Budapest, Páva u. 10-12
http://hu.concertobudapest.hu/
Lantai József