Révay András: Búcsú A Csodáktól

Azt már hónapokkal ezelőtt bejelentették, hogy a Rembrandt-kiállítás végeztével a Szépművészeti Múzeum is bezár. Nem csak egy szimpla átrendezés idejére, hanem sokáig. Három évre! Az intézményben ez idő alatt nagyszabású átalakítást, korszerűsítést végeznek.

Hogy megkönnyítsék – vagy éppen megnehezítsék – a múzeum kedvelőinek az elszakadást az évekig tartó bezárás előtt, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, filmvetítéssel, éjszakai nyitva tartással, különleges programokkal kétnapos búcsúpartit rendeztek a házban. Az utolsó két napon a látogatók búcsút vehettek a múzeum állandó kiállításaitól, valamint a Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című, már több mint kétszázezer látogató által megtekintett, valódi kincseket rejtő tárlattól, de a bezárás előtt megnyílt a II. világháború óta nem látogatható Román Csarnok is. A múzeum 2018 tavaszán, átfogó rekonstrukciót követően nyitja majd meg a kapuit a látogatók előtt.

A zárást megelőző napon, Valentin éjszakáján a nyolc órakor kezdődött p.A.R.T.y elnevezésű, hajnalig tartó záró bulin zenélt ŽAGAR DJ szettjével, a HEADSHOTBOYZ, valamint CRIMSON, és fellépett a PR-Evolution Dance Company Move on táncelőadásával. Ezen az estén a legkreatívabb, ikonikus alkotókat, festményeket, műalkotások modelljeit megidéző jelmezben érkezők díjazásban részesülhettek. A Manier Haute Couture szalon által megálmodott öltözékekben Degas, Toulouse-Lautrec, Leonardo modelljei is ott jártak a látogatók között. Aki felismerte és a nevükön szólította őket, kétszemélyes, egész éves belépőt nyerhetett a Magyar Nemzeti Galériába, illetve egy eredeti Manier táskát is, Biola kozmetikai termékekkel megtöltve.

A bohém partit az Absolut Warhol koktélok színesítették, a Barokk Csarnok pedig lounge térré változott, ahol régi magyar némafilmeket vetítettek. A látogatók előtt megnyílt és szabadon átjárhatóvá vált a múzeum teljes földszintje. A Hősök tere felöl érkezve előbb a nagy fogadócsarnokba jutottak – ez eddig is így volt – ám most külön jegy nélkül sétálhattak egyik csarnokból a másikba. Nyitva volt a görög kiállítás és vele szemben a Múzeum Shop sem csak egyetlen helyiségben működhetett. Volt egy másik, külön tere is ahol szinte majdnem mindent árkedvezménnyel lehetett megvásárolni. Jól megfigyelhető volt, hogy akadt, aki az este folyamán kétszer-háromszor is visszament, még vett valamit, annyira nem tudott ellenállni a kísértésnek.

Vasárnap klasszikusabb programmal várta egész délután és este a látogatókat a Szépművészeti. Az érdeklődés akkora volt, hogy a bejutni kívánók egészen a Dózsa György úti buszmegállóig álltak sorban! Az info-pultban ingyen dolgozó önkéntes segítők, akiknek – normális esetben – a látogatók tájékoztatása, eligazítása a feladata, most kénytelenek voltak pszichológusként viselkedni. Szerencsére a sok-sok éves tapasztalatuk most is átsegítette őket. Döbbenten láttak, hogy egyik-másik vendég könnyes szemmel kért felvilágosítást, hogyan használhatja ki a legjobban az utolsó órákat. Olyan is akadt, aki dühös lett – joggal – hiszen nem lehetett neki megmagyarázni, hogy az egyébként éjfélig nyitva tartó múzeumban miért zárták be minden indokolás nélkül este hatkor az egyik időszaki kiállítást.

Délután három órától az állandó kiállítások termei komolyzenei kamara-koncerteknek adtak otthont, a Barokk Csarnokban pedig a múzeum régi plakátjaiból és képeslapjaiból workshop keretében készíthettek maguknak emléket a vendégek. A Reneszánsz Csarnokban felállított színpadon megtekinthették a „Kollázs – Képzőművészeti alkotások tíz híres magyar szemével" című filmet, utána a Musica Historica régizenei együttes adott ízelítőt Rembrandt korának zenéjéből, majd a Spinoza Ház előadásában a „Spinoza & Rembrandt" című kisoperát láthatta a közönség. Az este Csemer Boglárka Boggie múzeumbúcsúztató koncertjével zárult.

A zárónap iránt megnyilvánuló óriási érdeklődésnek mindezek mellett más oka is volt. Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum épülete már több részleges rekonstrukción átesett – legutóbb 2008-ban újult meg a múzeum homlokzata – de az ún. Román szárny felújítása és az épületgépészet fejlesztése évtizedek óta váratott magára. A Román Csarnokban található a múzeum legnagyobb festett falfelülete, melynek terveit valószínűleg az építész Schickedanz Albert dolgozta ki. A falfestés keresztény ikonográfiái programra épül, figurális-, ornamentális- és heraldikai elemekkel tagolt, valamint magyar szentek és történelmi alakok jelennek meg rajta.

A múzeum megnyitásakor a korabeli szokás szerint, a földszinti nagy csarnokokban és termekben az egyetemes és magyar szobrászati anyagot mutatták be, eredeti tárgyak és másolatok segítségével, művészeti korszakonként csoportosítva. A Román Csarnok terében 1926-ra valósult meg a gipszmásolatok átgondolt, korszakokra bontott kiállítása, mely egészen 1945-ig állt. Jelenleg a nyugati falba épített freibergi Aranykapu és vele szemben Donatello Gattamelata lovas szobra őrzi ennek nyomait. A csarnok a II. Világháború alatt roppant súlyos károkat szenvedett, helyreállítását meg sem kísérelték, raktárnak használták és mindezidáig zárva volt a látogatók előtt.

Nos, a búcsúnapon megjelenteknek különleges élményben lehetett részük. Kis csoportokban beengedték őket a hetven éve elzárt, és korábban még a szakemberek által is csak ritkán látott csarnokba. Ezúttal valóságos időkapszula tárult fel a belépő szeme előtt. A csarnok ilyen viharvert állapotban is gyönyörű, festett falai rokkantan is őrzik a múltnak egy szeletét és teszik láthatóvá az azóta eltelt időt. A múzeum három évig tartó felújításának fő feladata ennek a csarnoknak a helyreállítása, az egykor ott tárolt és a háborúban ugyancsak erősen sérült gipszgyűjtemény restaurálása lesz. Amikor elkészül, valószínűleg ugyanilyen tömegek fognak a csodájára járni.

A legutolsó látogatókat a teremőrök éjjel háromnegyed tizenkettőkor kérték fel távozásra. Utána már csak a zárás pillanatát váró néhány újságíró, a szolgálatot adó önkéntes segítők, a dolgozók és az őrség tagjai voltak a múzeumban. Csoportképek készültek, többen tréfálkozással próbálták leplezni meghatottságukat. Azt várták ugyanis, hogy a búcsú pillanatai ünnepélyesek lesznek. Várták, hogy megjön a főigazgató, szól egy-két szót, kezet fog, megköszöni a fáradtságot nem ismerő munkát, és ahogy a kapitány hagyja el utolsónak a hajót, ő zárja be az épületet. Sajnos valamennyiüknek csalódni kellett. Akit vártak, nem érkezett meg. Kár, hogy így történt!