SORS ÉS JELKÉP — Az erdélyi magyar képzőművészet hét évtizede a Magyar Nemzeti Galériában
6 perc olvasás2015. augusztus 23-ig fantasztikus művészi élmény részese lehet, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A épületébe.
2015. augusztus 23-ig fantasztikus művészi élmény részese lehet, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A épületébe.
A C épületben tartott hivatalos megnyitón a marosvásárhelyi Selmeczi György hegedűre és brácsára írott, népi dallamokat idéző művei hangzottak fel Bíró Ágnes és Selmeczi János hegedűművészek tolmácsolásában. Ezután Balog Zoltán miniszter beszélt a magyarok elveszett „Atlantiszáról", Ugron Zsolna 'meseországáról', Móricz Zsigmond Tündérkertjéről, ahol a magyar-román-szász népesség kulturális egysége formálódott és fennmaradt. Az itt látható művekben együvé tartozik a Kincses Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben és Nagybánya. Teljes képet kapunk az I. világháború utáni szórvány lét traumáiról is. Erdély életében két sorsfordító évszám: 1920 és 1990. Ezekből az évekből láthatjuk a művészi termést, amelynek bemutatásával az MNG régi adósságot törleszt. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője szerint a Trianon utáni 70 év jelképeinek összessége azt a kívánságot fejezi ki, hogy a magyarok ne felejtsék el őket. A nemzet művelődéstörténetének egyik fontos részét az erdélyi művészek adják. Baán László végül köszönetet mondott Szűcs György főigazgató-helyettesnek, a kiállítás megálmodójának és kurátorának, hogy sok éves vágyát most meg tudta valósítani. A történelmi léptékű kiállításhoz a látogatóknak audioguide és katalógus is készült.
A 150 alkotótól származó 430 művet (festmények, szobrok, grafikák, plakátok, illusztrációk) 80 intézmény és magánszemély kölcsönözte. Az ünnepélyes megnyitó a C épület II. emeletén zajlott, ahonnan a zeg-zugos folyosókon keresztül át lehetett sétálni az A épületbe. Ott várt az eddig még nem látott remekművekből álló különleges kiállítás.
Szűcs György kurátor írásából idézünk:
Az első világháború utáni és a rendszerváltás közötti időszak két nagyobb egységre bontható: a két világháború közötti és az 1945 utáni korszakra, amelybe közbeékelődik a bécsi döntés 1940-44 közötti évek ideje. A metaforikus címválasztáshoz (Sors és jelkép) Méliusz József 1946-ban megjelent történelmi naplója adta az ötletet. Az erdélyiek 1920 után egy másik országban voltak kénytelenek élni, át kellett értékelniük az új életforma lehetőségeit.
Az itthoniakban olyan Erdély-kép maradt, amelyet Tamási Áron vagy Kós Károly neve fémjelzett. A kiállítás azonban túlmutat a sztereotípiákon, mert avantgárd alkotók sorát és nálunk alig ismert remekműveket sorakoztat fel. A jelentősebb alkotók több munkájukkal is szerepelnek. Ráadásul e művek megfosztanak bennünket a bevett kliséktől, a szokásos érzelmi Erdély-képtől. Ezért nem csupán a történelmi Erdéllyel foglalkozik, hanem a partiumi résszel, például Nagybányával, Temesvárral, Nagyváraddal is. Látjuk, hatással volt a művészekre a román hagyományokból átvett franciás, oldott ecsetkezelés.
Kós Károly nyomán az erdélyi kultúra a 'transzilvánizmus' gondolatán keresztül határozta meg önmagát. Bukarest és Budapest között épült sajátos kulturális szellemiség, kapcsolódott mindkettőhöz: hol az ortodoxia határán, hol a nyugati avatgárd mintával. Utóbbi képviselője Mattis-Teutsch János, akinek egyformán köze van Kassák Lajoshoz, a német Der Sturm vonalához és a bukaresti modernekhez.
További képviselői: Thorma János képei, Márkos András, Gallusz Nándor szobrai, Nagy Albert festményei. A klasszicizáló 'árkádiai' festészet is éppúgy megtalálható volt itthon, mint Erdélyben.
Színvonalát tekintve az erdélyi képzőművészet minden évtizedében felbukkan egy-egy olyan kiváló alkotó, aki a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. A 20-as évekből ilyen Mattis-Teutsch János és Ziffer Sándor, de nem maradhat ki a sorból Pittner Olivér, Balla József vagy Tóth Sándor sem.
A 60-as évekből Cseh Gusztáv vagy Baász Imre grafikusok hagytak komoly életművet az utókorra. A sem magyar, sem erdélyi iskolákhoz nem köthető Nagy Albert és a polihisztor Kós Károly, akinek modernista épületei máig időtállóak.
A szobrászok közül a zseniális Szervátiusz Jenőnek szintén itt a helye. A történelmi arcképcsarnokot Benczédi Sándor karikatúra cserép szoborfejei alkotják.
Az újabb marosvásárhelyi iskola alkotói közül bemutatkozik Jovián György, Szervátiusz Tibor, Kusztos Endre, Nagy Albert.
A műfajok között a kiállításon elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat képviseli az erdélyi művészetet, majd a 60-70-es évekből a neo-avantgárd fotó és videó, utóbbi olykor művészi performanszok részeiként. A vetítőteremben a 70-es évekből animációs filmeket, portrékat, riportokat is megtekinthetünk.
Az MNG Jelenkori Gyűjteményében szintén gazdag anyag lelhető fel az erdélyi képzőművészet kincseiből, amelyeket a múzeum a 40-es, illetve a 70-es években vásárolt meg, most pedig ismét a látogatók elé tárják. Az egész kiállítást lendületesség és kreativitás jellemzi.
Eddig nem látott gazdagságban képviseli a híres nagybányai iskolát a tájképfestészet, köztük Ferenczi Károly, Béni és Noémi. Kő- és fafaragások a népművészeti alkotásokból, történelmi panteon nagy személyiségekről. Az 1960-as évektől bevezetett szigorú cenzúra ellenére megújult a grafika. Művelői ugyan állami megrendelést nem kaptak, de nemzetközi viszonylatban is kiválónak tekinthető alkotások születtek.
Az idei Múzeumok Éjszakája (június 20. éjféltől június 21. éjfélig) kiemelt programja lesz ez a kiállítás. Hétfő kivételével naponta 10-18 óráig tekinthető meg az A épületben.
DOBI ILDIKÓ